Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-06-04 / 23. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 181 ISMEBETEKTÁBA. Egy szegény népecske. Panaszkodunk, jajgatunk, hogy a mi édes hazánkban nehéz már az élet ... Igaz, atyámfia, de hallgasd meg; beszélek én néked — még pedig szent, igaz valót, egy szegény néjxecskéró'l. ügy hívják őket: eszkimók. A másik világrészben, Észak-Amerikában a Labrador viz partjain lakik ez a nép. Azon a vidéken a napnak nincs heve, nincs tenyésztő ereje. Ez nép, már mint az eszkimók, kicsiny termetüek, gyönge elméjüek. Halászatból élnek szegénykék. A tenger hulláma veti fel a halat, tengeri medvét, farkast, — azt lesik, fogják ezer veszély közt. A föld nagyon szegény, se kereskedő, se hadvezér nem keresi fel, hogy elfoglalja. A tudósok bukkantak e földre, a hittérítők, miszsziónáriusok vitték be hozzájuk — a kereszténységet. Ezek a bátor papok keresztelték meg ezen a szánalmas földön az első eszkimót, hol a tudósok hiába kerestek átmenetet a Jeges tengeren. Húsz—hatvan személyből álló csoportokra oszlanak az eszkimók, a nőket és gyermekeiket is ideértve.' Többnyire a folyamok és tenger meredekebb partjain tartózkodnak téli időben. A csoportban a legöregebb kijegyzi a téli szállást. A többiek meg munkához látnak. Egyik a kijelölt helyet tisztítja, kis kerekded árkokat ás, hova az épület első alapjait helyezi el. Aztán kiegyengetik a leendő kis kalibának földét és berakják mohhal. Mások a szükséges építési szereket hozzák össze. Ez pedig igy történik. Elmennek a folyókra és oly helyeket keresnek, hol a jég színe lapos és vastag, Kimetszik tehát a jégtáblákat és viszik, hogy a lakáshelyen ezen különös jégköveket kerekded rétegekbe rakják. Tapasznak langyos vizet használnak, és mert azonnal megfagy, a jégdarabokat erősen egyberagasztja. Csak két medve, vagy rókabőrrel befüggesztett nyilast hagynak. Az egyik ajtóul, a másik ablakul szolgál. Persze, ezekben a jégkalibákban tüzet rakni nem lehet. Azért az ajtó elé egy kis csarnkot csinálnak, tűz ellenes szerekből. Itt van a tűzhely; itt készítik az étkeket. A kaliba belsejében egy jégpad van. Ezen hálnak. Ue hogy az ez alvók testének melegétől a jég fel ne olvadjon: mollhal rakják be. A kis világossági! kalibában mindég pislog a halzsir-mécs. Ebben a jégkunyhóban tölti el az eszkimó a hosszú telet. Vándorolnak aztán a hosszú tél után és sátraikat valamely tó partjára ütik fel. A tavakon az eszkimók gyors iramszarvasokat űznek csolnakon. Nagy az örömük, mikor nyársaikkal egy-egyet leszúrhatnak, mielőtt azok partra úszhatnának. Hát igy, ilyenkor csak jobb dolguk van a szegén}- eszkimóknak; a tengeri madarak, halak medvék, nem hagyják őket, hogy éhezzenek. De az idő gyorsan múlik. Csakhamar lie fagynak a patakok, a tenger már augusztusban isszonyu mészgödörhöz hasonlít, a nap korán letűnik. Es újra kezdődik a nehéz, hosszú tél ... . Es az eszkimó él, tűr. és reméli. Lássátok atvámfiai, mily hálával tartozunk mi a jó Istennek, hogy ide vezérelt erre a földre, mely ha néha-néha makranezoskodik is, de áldással van azért behintve. A Gondviselő keze hinti he. Es ha olykor ez a kéz vissza is húzódik a magas égből, gondoljuk meg, hogy ennek a legtöbbször mi vagyunk az okai. MAGYAR GAZDA. Hogyan kell a lovat húzásra szoktatni ? Sok mindenféle jót mondtak és írtak már a lóról. Meg is érdemli ez a nemes, derék, szép állat. És hogy milyen nagy áldás egy jó ló az emberre nézve, ezt csak az tudhatja igazán, aki az ő lovának, kitűnő gondját viseli. Ámde nem csekély vigyázat, ügyesség és türelem kívántatik ahoz, mig a lovat rá lehet szoktatni. hogy jól járjon és jól húzzon. Erre nézve nem lesz haszontalan dolog tudnunk a következőket: Mindenekelőtt szükséges, hogy a lónak szoktatása fokozatosan, apránkint történjék. Kezdetben elégedjünk meg avval, ha a fiatal ló nem fél már a szerszámtól. Hogy ezt elérjük, először az istállóban rakjuk rá a szerszámot, még pedig nem egyszerre, hanem részenként. Ráteszszük a nyakcsengőt, aztán később a kötőféket, majd a bőrszerszámból a fejnek szijazatát, később aztán a többi szerszámot és legutoljára a kantárt. Persze mindegyik darabot addig fogja a ló hordani, amig egészen hozzá nem szokott. És hagyjuk, hogy ezekkel a darabokkal külön-külön egy-egy ideig az istállóban megterhelve álljon. Azt az ellenszegülést és nyugtalanságot, a mit a fiatal ló ilyenkor mutatni fog, igyekezzünk jó bánással, szelíd megszólításokkal és valami neki való kedves falattal lecsillapítani. Hogyha aztán ez a berzenkedés a szerszámtól elmúlt, akkor a betanítandó lovat ki kell vezetni a szabadba. Két ember fogja meg a hámnak vonó- köteleit és először gyengén, majd erősebben húzzák, hogy a ló a vonóköteleken azt a gyengébb, vagy erősebb terhet lassanként megszokja. Úgy szintén jó lesz a vonókötelekkel a lovak hátulsó részét és ezombjait meg-megérinteni. hogy a kötelektől való ijjedezés is lassanként elmúljék nála. Az már nagy eredmény lesz, ha a ló a mondott gyakorlások és szoktatások alkalmával engedékeny és magát nyugodtan viseli. Ha az ember ezt elérte, akkor a még mindig szokatlan lovat egy lassan járó idősebb ló mellé kell be fogni. Mejegyzendő továbbá, hogy az ilyen kezdő lovat addig kell még a kantárnál fogva vezetni, a meddig ő az egyenletes járást és húzást egészen biztostággal meg nem szokta. Gyakorlás közben emlegessük a nevét a lónak, simogassuk meg, beszéljünk hozzá jóindulattal. Mondjuk neki szokszor a használatos biztató és irányzó szólásokat és jutalmul adjunk neki egv- egy darab kenyeret, vagy ezukrot, ha jól viselte magát. Kezdetben persze nem szabad a fiatal lovat nagy megerőltetésekre kényszeríteni. Először csak kisebb terheket adjunk neki, amit könnyen bir huzni, vagy vinni. Egészen elhibázott dolog pedig a fiatal, nyugtalankodó és félénk lovat erős rákiáltá- sokkal és ostorcsapásokkal kényszeríteni a húzásra. Az ilyen fonák és kiméletten bánásmód mellett az a derék állat igen gyakran csökönyös, ellenszegülő, hamis és veszedelmes lesz. Ne szedjük ki korán a burgonyát. Sok gazda nem tudja bevárni, mig az uj burgonya tökéletesen meg érik. Kiszedegetik tehát, hogy megkóstolhassák, vagy korán eladhassák. De ezzel szemben az a tanácsunk, hogy a fejlődő félben levő burgonyát ne szedjük ki, mert a termés természetesen először kevesebb és silányabb lesz, mintsem ha azt még egy hétig vagy tiz napig nőni hagytuk volna. Másrészt az éretlen burgonya nem oly Ízletes, lisztes, hanem vizenyős és izetlen. Re kell várnunk tehát, mig a burgonya zöldje megsárgul és fonnyadni kezd. Ilyenkor aztán már érett, jó burgonyát kapunk, mig ha a szár zöld még, a legkoraibb fajta sem érett alatta.
