Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-05-21 / 21. szám
162 MAGYAR FÖLDMIYELÖ lesitő bizonyítják. Az alapszabály két példánya megy a törvényszékhez, a harmadikat az anyaszövetkezetnek, a negyedik pediglen magmarad házi szükségletre. Minek utána az alapszabályok elintéződtek, le- kellett másolni a hitelszövetkezet tagjainak lajstromát, mert a törvényszéknek tudnia kell ám, hogy kik szövetkeztek és mennyi pénz fölött rendelkeznek, mert csak igy adhatja meg a működéshez az engedélyt. Az eredeti tagsági törzskönyv vagyis a tagok névlajstroma a közgyűlés elnökének, jegyzőjének és két hitelesítőjének aláírásával ellátva, a törvényszékhez lesz beterjesztve; mig a másolat meg lesz tartva, a melyre a későbben beléptek ne- vöket aláírják, azonban a régen belépett és újból belépett tagok nevei között vonást kell huzni, hogy kiilömbség legyen téve a törvényszéknek már beküldött és át nem küldött tagok lajstroma között. A törvényszéknél azonban kérelmezni is kell külön írásban, hogy erősítse meg a hitelszövetkezet alapszabályait, no de meg azt is. hogy működését megengedje és jó szemmel nézze, ezt a törvényszékhez beaadó kérvényt is rendbe hozta a pesti ur, azzal az utasítással adván át az igazgatóságnak a kérvényt, hogy ez alá még vagy a kir. közjegyző, vagy a kir. járásbiró előtt valamennyi igazgató Írja a nevét. Végül még három czimpéldányt adott át a pesti ur az igazgatóságnak, meghagyván nekik, hogy minél elébb, ha szerét tehetik, gyűljenek össze az igazgatók és czihelődjenek fel vagy a járás bírósághoz, vagy a kir. közjegyzőhöz, a hol a czim- példányokat valamennyien alá fogják Írni. Erre Kerekes Péter elvesztvén a türelmét beléri- kécsel: »no már megvest minek az a sok czeri- mónia és komédia, bezzeg izraelita atyánkfiái nem csinálnak ennyi írott maszlagot, ha üzletet csinálnak s lám hajuk szállá sem görbül meg«. »Helyesen beszél némiképen Kerekes barátom« — mondá a pesti ur, — de ugye az egyenes ut a legbiztosabb és ha András koma ugrási viszketeg- ből a kútba ugrik, Pál komának nem muszáj azt megpróbálni. A törvényt mindenkinek tiszteletben kell tartani. Nem jó magyar ember, a ki hazája törvényeit ki akarná játszani. A törvény paran- . csolja, tehát tegyük meg és lelkiismeretünk nyugodt leszen. A czimpéldánv egyikét az anyaszövetkezetnek mig a fennmaradt kettőt a törvényszéknek kell átküldendeni. A hivatalos iratokkal rendbe jővén, következett az első igazgatósági gyűlés, de erről következő alkalommal. Kiss József. A jó saláta. A régi rómaiak azt tartották, hogy a jó saláta elkészítéséhez kell egy tékozló, a ki olajat tölt reá, egy fösvény, a ki az eczetet adja, egy invencz, a ki megczukrozza, egy bölcs, a ki megsózza és egy bolond, a ki ezeket összekeveri. (Hát a ki megeszi ?) A meghazudtolt időjós. Nevetséges eset történt Yalparaisóban, Chilében. Falb a világhírű időjós felolvasást tartott a földrengésről s hosszasan fejtegette, mennyire biztosan, pontosan s csalhatatlanul megtudja a földrengéseket előre jósolni. Megnyugtatta hallgatóit, hogy számításai szerint nálunk jelenleg, de még negyven, ötven év múlva sincs kilátás földrengésre E pillanatban erősen megrázkódott a föld — földrengésvolt!?! A meghazudtolt időjós alig tudott elmenekülni hallgatóinak dühe, haragja elől. TÁR CZ A. Az álom. Messze, hetedhét országon is túl. volt két szomszéd, Péter és Pál. Péter gazdag, Pál szegény. Házuk, kertjük egy oldalra rúgott ki. — Péternek is, Pálnak is, egy leány gyermeke volt. Róza, Pál leánya, szép virágokkal kedveskedett Tininek, Péter leányának. Egyiknek is, másiknak is tiltva volt, hogy a kertben egymáshoz járjanak, de a két gyermek mégis találkozott az ut- czán, a mezőn, s legtöbbször a kerítés alatt. így telt el sok év gyermeki boldogságban. Egyszer csak Tini ritkábban és ritkábban kérésé föl barátnéját, miglen egészen elmaradt. Nagy leány lett. Róza elhagyatva, egyre magába vonultabb lön. Ha lement a kertbe, ott is egyedül volt, hiába keresték szemei Tinit. A fák, a virágok sem voltak már oly kedvesek. Lelkében ha feltűnt a gyermeki boldogság, könyei hullottak, mint a zápor. Igv telt eí az idő tele bánatokkal. A ré§i barátságnak és szeretetnek csak emléke maradt fönn. Tininek szerencséje akadt; egy gazdag ifjú kérte meg. Róza ez után még inkább egyedül érezte magát s ha olykor-olykor sétált a kertben, minden mozdulata elárulta, hogy gondolatban, szívben a múltakon szállong. El-elmélázott a kék égbolton; vagy a fák levelei suttogását hallgatta. Körülte zsongott-bongott a napfényen az ezer és ezer parányi teremtés a levegőben. Nem egyszer suttogá a bus leány magában: Ti mindnyájan boldogabbak vagytok, mint én. Minden örül az életnek csak én nekem nem öröm az élet . . . így ábrándozván, elaludt. Álmában egy szép zöld erdőben látta magát Róza. Leheveredék a pázsitra. Hallgatódzott. Olykor-olykor a fülemüle csattogott, a hegyi patak, csergedezve folydogált. Fölkelt s belebb ment az erdőbe, mígnem semmit sem hallott. Egyszer csak a sűrűségből egy szép alak termett előtte és igy szólt: »Kövess engem, s én boldoggá teszlek! . . .« Róza önkéntelen követé. Egy gyönyörű királyi kastélyba értek. »Nézz körül,« szólt a kedves alak. Körül nézett s mit látott ? Egy szép nagy terem tele volt fényes emberekkel, az ágyon az öreg király feküdt nagy betegen, Valahányszor egyet nyögött, mindannyiszor meghajtá magát a részvétből összegyűlt udvari népség. A beteg király nyugtanul forgott, ide-oda ágyában; szemeivel hasztalan kérésé a résztvevő lelket, neje rég elhalt, fia elhagyta s jobb szeretné, ha királyi atyja már nem élne. Róza remegve távozott a nagy teremből kísérőjével. Ismét a nagy erdőben találta magát. A csalogány szólott a magas fákon. »Nézz körül,« hangzott ismét a kedves vezető hangja. »Nézd a csalogányt az ágon, hallod, hogy csattog, mintha párját liiná. Nézd a kéklő eget, nézd a földet ember, mind érted alkotta a Teremtő. A remegő leány föl is nézett s le is nézett s igy sóhajtott: »Oh Istenem! de jó vagy«! A madár elreppent az ágról . . . Tovább ménének. A szénégető kunyhója előtt állának meg. Az ajtóban térdelve imádkozni látszott egy halvány leányka. Bent szalmán haldoklott anyja ... Oh csak anyámat tartsd meg nekünk, nagy Isten! rebegé az imádkozó leányka. Róza megrezzent ezt hallva és igy gondolko- dék: mégis csak boldogabbak vagyunk mi szegénységünkben otthon, mint ezek itt. Oh irgalmas Isten! és én ezt csak most látom. De el innen, jer kedves alak. Tovább ménének. Egy roppant palota előtt találtak megállani.
