Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-04-30 / 18. szám
MAGYAR FÖLDMŰVELŐ ISMERETEK-TÁEA. A mennykőcsapás. Kis Miska. Atyámfia, égzendülést, mennykőcsa- pást — azt hiszem — te is átéltél eleget. Jól emlékszem például, hogy most lesz egy esztendeje Péter Pálra viradóra; nálunk olyan égzendiilés volt, a mi- nőt még álmodnunk is hajós volt volna. De egy tudós ember írásából olvasom, hogy még ilyen égzendülés is »Kis Miska« ama viharokhoz képest, melyek a forróövi (forró föld) és tenger melléki . országokban előfordulnak. Ez a tudós tanár ember azt mondja, hogy a forró földövön egy órai időtartamra nyolcz, tízezer villám is esik. No hát atyámfia, ez már csakugyan. »Nagy Miska« a mi zivatarjainkhoz képest. Mert kifejti a tudós tanár ur, hogy a zivataros napok száma egvre fogy az egyenlítőtől vagyis a forró földtől a hideg sarkok fele. De még a tengerpartoktól is a száraz föld belseje felé. Mi már megszoktuk, hogy télen nincs mennykőcsapás. Pedig, hogy ez lehetséges, mutatja az a körülmény, hogy például pár évvel ezelőtt éppen uj év napján sújtott agyon a villám egy fiakerest. Miért nem villámlik télen ? A tudósok azt állítják, hogy a levegőben mennykőre való anyag van j télen is. Az ám, de mennykőcsapás csak akkor lehet, hogy ha két felhőt egymástól, vagy a felhőt a szárazföldtől szárazabb levegő réteg választja el. Mert ha nem igy van, akkor a hunczut villamosság láthatatlan módon egyesül egymással. Ámde télen éppen igy történik, a felhők ugyanis a hidegebb idők miatt alantabb járnak, a vizpárák meg a föld köze- j lében vannak. Éppen ezért a felhő és föld között, nedves levegő réteg van. Ez pedig t. i. az a réteg »jó vezető« azaz rajta keresztül, a felhő villamossága zajtalanul sétál le a földbe. Sőt ilyen körülmények közt nem is gyűlhet meg a villamosság a felhőkben, mert a mint gyűl, úgy azonnal el is szóródik a levegőn keresztül a földbe. A mennykő-csapás és az ember veszedelme. A mennykő éppen ugv veszedelmes lehet az emberre mint akár a házra, állatra, fára, szénaboglyára és a többire. A mennykő ugyanis száz és száz embert leiib elpusztít. Az a kérdés, most hogy a tudomány, mit okoskodott ki a mennykő veszedelme ellen? "A tudomány kitalálta a villámhárítót vagy nevezzük mi mennykőfogónak. De fájdalom ez még ma sokba kerül. Igaz, hogy nem oly sokba, mintha egyes községek szép templomaik tornyát, középületeket ne biztosíthatnák a mennykő veszedelme ellen. Mert bizony a mennykő-fogó jó biztosíték sok veszedelem és kár . ellen. A befektetett kis költség sokszor meghozza a bő kamatot. Rosszul okoskodnak azok, a kik úgy vélekednek, hogy hiába védekezünk, ha az Isten úgy akarja, úgy sem tehetünk semmit. Nagyon igaz, hogy a jó Isten mindent megoltalmazhat, tehát megmenthet a mennykő csapástól is, de hát azt mondja a józan magyar közmondás: »Segits magadon, akkor az Isten megsegít.« Mert a jó Isten sok tudással, tapasztalattal látta el az embereket, hát használjuk fel ezt az adományt. Hát hogy használjak feli A mi lapunk olvasóinak legnagyobb része nyári időben, mikor a mennykőcsapás rendén van, künn fárad a szabad ég alatt, a mezőkön. Persze, hogy bajos, sőt kivihetetlen dolog volna, hogy minden munkás villámfogót vigyen magával. No szépen is néznének ki a mi munkásaink! De meg mit szóljunk az utazókról, kiket a förgeteg meglep ? Tanuljuk meg, inkább hogy a mennykő a földre való haladtában mindig a rövidebb és kényelmesebb utat szokta választani! Ennél fogva a magasabb tárgyak — főleg, ha azok jó vezetők (pl. a mély gyökerű fák) nagy mértékben kivannak téve a mennykő 139 csapás veszedelmének. Ebből aztán világosan következik, hogy égi háborúk idején sohasem szabad fák alá m e n e k ü 1 n i, sem p e d i g széna vagy szalma boglya vagy kazal alá, sem pedig buzakereszt vagy buzaasztag alá, mert habár ez utóbbiak nem is olyan »jó vezetők,« mint pl. az előfák. de azonnal jó vezetőkké válnak, ha az eső megnedvesiti őket. A kiket a villám a szabadban agyonüt, azokat többnyire ilyen tárgyak alatt szokta agyonütni. Fa alá tehát írem jó menekülni, de nagyon is tanácsos a fától messzebb nem menni, mint a milyen a fának kétszeres magassága. Miért ? Mert a fa ilyenkor villámhúriló gyanánt szolgál vagy ha le is csap a fába a mennykő, az ijedségen kívül egyéb baj nem történik. De ha messzebb távozunk a fától, akkor már nem képez reánk nézve villámhárítót a fa és mint azton a tájon a legmagasabb tárgyat, könnyen érhet veszedelem. Ha nincs közeliinkbe fa, vagy nálunk más ma- gassabb fa, akkor czélszerü lefeküdni a földre és nem állani. Helyezzük azonban ilyenkor és minden égzengéskor a kapát, kaszát, vasvillát és más ilyen fémes tárgyakat magunktól távolabb. Ha szekerén utazunk, veszélyes a sebes hajtás. Mert a lovak megizzadnak és testük erősen párologván, jó vezetővé teszik egy bizonyos magasságra a levegőt. Meg aztán a sebes hajtás légvonatot csinál, mely .megkönnyíti a villámcsapást. Legjobb ilyenkor leszállani a szekérről és csekély távolságban haladni a szekér után. De ha otthon vagyunk és égzengéskor, akkor is óvatosak lehetünk. Tanácsos pl. a tüzelést abban hagyni, a kémény alul elvonulni, a vaskályháktól tovább húzódni, mert a lecsapolt mennykő első sorban ezeket keresi fel. Legjobb a szóba kellő közelién például fürtös gubára ülni. Sok ember, különösen leányok, asszonyok nagyon félnék a villámlástól, menydörgéstől, jele hogy ezek gyetige szervezetitek vagy ahogy ma mondják uriasan: idegzetüek. Ne gúnyoljuk ezért őket. Az Az ilyenek uem gúnyt, de gyöngéd bánásmódot érdemelnek. P. atán Meuter. A külömbség. A falusi tanító és egy jobbmódu földmives ember a. vásárra igyekezett. Egy kocsin utazott mind a kettő,: Menetközben egy feszület elé értek, a hol a gazda ájtatos arczczal keresztet vetett magára és. kalapját megemelte A tanító azonban mély gondolatokba volt merülve, nem vette észre a feszületet;'Tehát sem kalapot nem.emelt, sem keresztet nem vetett magára. A' földmives megütközött ezen, mert azt hitte, hogy ez a ciélzatos semmibevevése a vallásos jelvényeknek és nyilvánította is elégületlenségét a tanító előtt. :)■ Ez éppen felelni akart neki, azonban a kocsi kerekei gkkór hirtelen nagyot zökkentek és az utasok az utszéli árokba pottyantak. A földmives erre éktelen káromkodásra fakadt, szidta az eget, ragyogó csillagát s más effélét; amúgy magyarosan. A tanító azonban egyetlen szót sem szólva, felkél a földről és azt mondja a földművesnek, miközben újra felül a kocsira: — Gazduram, a káromkodás egészen hiábavaló dolog, a mi történt, megtörtént és nem oka senki, legkevésbbé az Isten, akit maga most oly dühösen szidalmaz és ezáltal vétkezik, és oly nagy bűnt követ el, hogyha az egész hátralévő utón folyvást keresztet vet magára és imádkozik, még akkor sem engeszteli meg az Ur Istent! . . . Nekem talán hamarább meg lesz bocsátva az, hogy az imént keresztet nem vetettem! Ez a külömbség.
