Magyar Egyház, 2010 (89. évfolyam, 1-4. szám)
2010-10-01 / 4. szám
2. oldal MAGYAR EGYHÁZ MEGBEKITETTEN „Isten megbékéltetett minket önmagával a Jézus Krisztus által (2.Kor.5:18) Békesség Istentől! Milyen szép köszöntés, s milyen ritkán használjuk! Pedig azt kívánjuk benne minden egyes alkalommal, ami a leginkább hiányzik az életünkből, s amit a legkevésbé tudunk megteremteni magunkban és magunk körül: a békességet - Istentől! A békétlenség szinte életelemünkké vált. Azt hiszem, nem is létezik ember, akinek ne lennének ellenségei, vagy ellenfelei, vagy haragosai. Hiszen összetűzsére minduntalan adódik alkalom és ok: vagy én haragszom meg valamiért (legyen az semmiség, vagy életbe-, esetleg becsületbevágó ügy), vagy reám haragszanak meg (ugyanilyen okok miatt). Elég a másik léte, mássága, különbözősége... Sokszor szánt szándékkal keressük a békétlenséget, a harcot. Keressük a másik hibáit, keressük támadhatóságának felületeit, keressük az okot, vagy az indokot, hogy beleköthessünk, kipellengérezhessük, hogy haragudhassunk rá. Igen, mi szeretünk haragudni. Ettől érezzük magunkat felsőbbrendűnek, többnek és jobbnak a másiknál. Hiszen, ha mi haragszunk rá, akkor az azt jelenti, hogy valahol és valamikor ő vétett, ő hibázott, ő a rosszabb. Ezért kényelmetlen számunkra a tudat és az érzés, hogy valaki haragszik ránk. Rosszul esik, ha valaki azt feltételezi rólunk, hogy mi hibázhattunk, hogy véthettünk, hogy vannak gyengéink és néha mi magunk is gyengék vagyunk. Mi erőseknek és jóknak, keményeknek, s ugyanakkor lágyszívűeknek akarunk látszani, akiket mindenki szeret és akikről mindenki jót mond. Ezért esett és esik minduntalan rosszul, ha azt halljuk, hogy Isten haragszik ránk. A Szentírás ugyan hangsúlyozottan hirdeti, hogy Isten nem az emberre, hanem az ember bűneire haragszik! Mi azonban azonosítjuk magunkat bűneinkkel (méltán!) és szenvedünk az Isten haragja miatt. Már az ószövetségi - és az azt megelőző - korban (éppúgy, mint ma) nagy problémája volt az embernek az Isten haragja. „A legjobb védekezés a támadás“ elv alapján némelyek úgy próbálták megoldani ezt a kérdést, hogy „önérzetesen“ megharagudtak az Istenre. Ez a klasszikus és leginkább gyakorolt „megoldás“. Ma egyre többen gyakorolják. Megpróbált az Isten, amikor én úgy gondoltam, hogy nem kellett volna próbálnia; vagy nem segített, amikor és úgy gondolta, hogy segíteni kellett volna... Hát megharagszom! Érezze csak rosszul magát az Isten! Hiszen én haragszom! S ez azt jelenti - s abban nyilvánul meg - hogy nem érdekel, nem foglalkozom vele, átnézek rajta, többé nem fontos számomra. A másik megoldás - hogy kiküszöböljük és fejünkről elhárítsuk az Isten haragját - az Isten megbékítésének kísérlete. Az Ószövetségben erről az Isten bocsánatát és jóindulatát kereső ember véresáldozata, az Isten kiengesztelődéséért vergődő ember egészen égő áldozata tanúskodik. Ez a gyakorlat azonban ahhoz az eléggé el nem ítélhető mentalitáshoz vezet(hetett), mely szerint nyugodtan vétkezhetem az Isten ellen, hiszen az áldozás rendjén úgyis megbékéltetem magammal. Ezen a helyen kell belátnunk, hogy minden, az isten megbékítésére történő emberi kísérlet tökéletlen, erőtlen, célját el nem érő, az embereket pedig eltávolítja egymástól, közöttük ellenségeskedést vált ki, gyűlöletet szít. Ezt példázza Kain és Ábel esete, de ezt példázzák a mai, vallási és felekezeti türelmetlenségről szóló híradások és magatartásformák is. Itt kell felismernünk az igazságot: nem az ember, vagy a világ békéit meg az Istennel. Még csak nem is Isten a világgal, hanem Ő „minket magával megbékéltetett, a Jézus Krisztus által“ (2.Kor.5:18). Másképpen szólva: nem kompromisszumok sorozata az Istennel való békességünk, hanem Isten nyilvánvaló igazsága. Az egymásközötti megbékélésünk elengedhetetlen feltételeként tartjuk nyilván a kompromisszum-készséget. Még az igazság csorbulása, vagy az igazság egy részének elsikkadása sem nagy ár a (legtöbbször hamis) békesség érdekében. Isten ezzel szemben nyilvánosságra hozza az igazságot - még ha ez az igazság sért is bennünket -, mely Jézus Krisztusban jelent meg - az első Karácsonykor. Isten nem köt megalkuvó kompromisszumot. Úgy békéltet meg Önmagával, Jézus Krisztus által, hogy leleplezi a bűnt, a bűnöst pedig megtisztítja, bűneit elfedezi (egyébként a megbékélés ószövetségi fogalma, a kippér ezt jelenti: elfed, megtisztít, megbékéltet). Megbékélése azonban nem szünteti Isten bűn elleni haragját, nem gyengíti a bűnre - a Vele szembeni öndicsőítésünkre, békétlenségünkre, ellenségeskedésünkre - mondott isteni NEM-et. Ezt hirdette a betlehemi mezőben felcsendülő angyali ének is: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, a földön békesség és az emberekhez jóakarat!“ - ez Jézus. Ezen a helyen kell észrevennünk, hogy az Istennel való megbékéltetésünkért mi nem tettünk és nem tehetünk semmit. Sem vallási meggyőződésünk, sem felekezeti hovatartozásunk nem érdem, s nem is visz bennünket közelebb Istenhez. A megbékélés egyedül az Ő műve - nélkülünk (de értünk!). Feladatunk azonban nekünk is akad: a megbékélés és a békéltetés szolgálata. Nem mi végezzük, de szolgálhatjuk! És ez a szolgálat közös. Ebben a szolgálatban van a keresztyének egysége (akik most ünnepük Krisztus születését). Ebben a szolgálatban találhatnak egymásra népek, nemzetek és felekezetek. Nem politikusi kompromisszumok keresése, nem kifinomult diplomáciai sakkhúzások, nem a mesterséges békességszerzési folyamatok visznek bennünket közelebb egymáshoz, hanem a keresztyén ember egyedül lehetségés politikája: Isten igazságának keresése, kimondása és megvallása. „Most pedig a Jézus Krisztusban ti, kik egykor távol voltatok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által. Mert Ő a mi békességünk, ki eggyé tette mind a két nemzetséget (zsidót és pogányt), és lerontotta a közbevetett választófalat, az ellenségeskedést az Ő testében... eltörölvén; hogy ama kettőt egy új emberré teremtse önmagában, békességet szerezvén, és hogy megbékéltesse az Istennel mind a kettőt egy testben a keresztfa által, megölvén ezzel az ellenségeskedést“ (Efézus 2:13-16). Az Isten megbékélését hozó Krisztus születésének ünnepe indítson minket a mai betlehmi csillag, az Ige nyomán, hogy megtaláljuk a Békesség Fejedelmét, s Ő árassza ránk békességét! Kállay László lelkipásztor, Phoenix, AZ
