Magyar Egyház, 2009 (88. évfolyam, 1-4. szám)
2009-07-01 / 3-4. szám
8. oldal MAGYAR EGYHÁZ ellenségét legyőzte és nagy nyugalomban és békességben élt a palotájában, rájött, nem helyes, hogy ember létemre én kőből és szép cédrusfából épített szép hajlékban élek, az Isten pedig csak egy sátorban! Hány ilyen nem helyes dolog van az életünkben? Ami Isten és köztünk létezik? Ezt mondta: Addig nem nyugszom, amíg szép, fényes, nagy templomot nem építek neki! Ezt még az Isten emberével, a prófétával is megbeszélték. Jó lesz, helyes lesz! De Isten gondolatai nem a mi gondolataink. És az Isten mind a kettőjüknek azt mondta. Én jobbat gondoltam! Én építek maradandó házat Dávidnak, örökkévalót! S amit Dávidnak ígért, mindannyiunknak ígéri az Isten Jézus Krisztusban! Maradandó házat, vagyis életet készít nekünk. Nem veszendőt és nem múlandót! Örökkévalót! Csak légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját! Jel.2:10. Mert, ha e földi sátorházunk elbomlik is, épületünk van Istennél, nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a Mennyben!II. Kor. 5:1. 5. De nem mindenkinél sikerült olyan jól a látogatása, mint Zákeusnál. A farizeus Simon házába, amikor betért, Luk. 7:36-50. nagy meglepetésben volt része. Semmi szeretetet nem mutatott iránta az az ember. De még udvariasságot sem. De még a köteles házigazdái elvárásokat sem teljesítette Jézussal szemben. - Lábát vízzel meg nem mosta, meg nem csókolta, olajjal az arcát meg nem kente. Nem, nem, nem! De az Isten Fia nem fog megszégyenülni itt e földön szeretetlenségben! Akkor majd fognak jönni olyanok, akiknek semmi sem lesz drága, még az életük sem, csakhogy Őt szerethessék, és ragaszkodásukat Őhozzá kifejezzék, akik százszorosát, fogják adni, tenni annak, ami emberileg elvárható. Ezreket, milliókat fognak adni! Lesz majd olyan, aki víz helyett-könnyeivel fogja megmosni lábát és törölköző helyett hajával, kibontott, hosszú, szép hajával fogja megtörölni, amihez hozzá sem lehetett volna érni! Lesz majd olyan, aki nem egy csókot fog neki adni az arcára, hanem meg nem fog szűnni a lábát csókolgatni, és nem fogja szégyellni, és nem fogja méltóságon alulinak tartani Istenét szeretni! És ha nem jutott olaj a fejére, az arcára, drága, méregdrága, messze földről való, illatos, nárdus, -Indiai kenettel fogja a lábát kenegetni. Akárhogy szisszenjenek fel a tolvajok: Mire való ez a tékozlás!? Ez nem tékozlás! Ez prófétai jel! Előre megkent engem, halálomkor nem fog tudni hozzámjutni, hozzám érni, de sejtette, hogy meg fogok halni, és előre megtette ezt. És ezt nem felejtem el neki! És elmondta a házigazdának. Nagy alkalmat szalasztott el, mert ez a nő, kimutatott nagy szeretetéért, nagy bűnbocsánatban részesült. Kérés nélkül, szó nélkül, de tettei némán is érthetőek voltak Jézus számára. Mert igen nagy bűnös volt, és szeretett volna megjavulni, megszabadulni tőle. És mivel a bűnöket egyedül Isten bocsáthatja meg, kereste tehát az Istent és Jézus Krisztusban itt e Földön meg is találta! Szólni sem kellett neki, csak szeretni! S meglett az neki. Csak légy egy kissé áldott csendben, s magadban békességre lelsz! Ezért vagyunk itt! Az áldott, de mégis beszédes csendben, hogy meghalljuk Jézus feloldozó szavát! Eredj el békességgel! A te hited megtartott téged! Hallottad már? Akármikor jövünk a templomba, vagy Ő akármikor jön a mi házunkba, ezt az egyet, el ne mulasszuk: szeretni Őt! S minél jobban jelét adja valaki annak, hogy szereti, annál biztosabban részesül kegyelemben, bűnbocsánatban. S minél jobban marad valaki kemény, szívtelen, érzéketlen, hűvös, szeretni nem tudó, közömbös, annál inkább kevés lesz majd a megbocsátás is. Vagyis nem lesz majd elég. Nem Istenen múlott, hogy kevés bocsáttatott meg neki! Szeresd Istent és szeretni fog téged. Nem fogsz rosszul járni. Vajon én és az én házam, kinek szolgálunk? Lizik Zoltán Ip. Windsor, Canada Virágárus néni C )don, időayomta, alacsony budai ház kopott fala mellett, rozzant lábú széken öreg anyóka, arca csupa ránc. Görcsös kezében bot, háta hajlott, előtte színpompás, fiatal virágok. Az évek évek után leltek észrevétlen válla gömycdtebb lett, keze reszketőbb ő csak ült a virágok közt szerényen. Fakó arcán egyre szaporodtak a ráncok előtte változatlan illatoztak a virágok. Fáradhatatlan cipelte a sok-sok virágot tavasztól dcrcsókolla őszig jobb napokat talán sohsem látott. Csendesen szúnyokált, néha elnyomta az álom egy egy virághervasztó nyári délutánon. Mikor őszi szél kavarta a sárgult avart kopott kendőjét fázósan húzta össze a virágokkal együtt még élni kart. Gyöngy könnye pergett ráncos arcán mint csillogó liannatcsepp, késő őszi rózsán. A halál is ott talált rá, virágai között szelíden lezárta fáradt két szemét az öreg anyóka csendben elköltözött. Csomagoló papír volt a szemlédéi s hervadt virágszirom, amit elvisz a szél. A virágokat más köti majd csokorba nefelejls, viola, őszi rózsa csak ő nem ül közöttük újra. Előttem pompázó, tarka virágok meleg mosolyú, öreg anyókát lát Király Zoltán 1956
