Magyar Egyház, 2008 (87. évfolyam, 1-4. szám)
2008-04-01 / 2. szám
MAGYAR EGYHÁZ 13. oldal Igehirdetés Főtiszteletű Püspök Úr, Esperes Úr, Nagytiszteletű Urak, Kedves Gondnok és Presbiter Testvérek! Köszöntelek Benneteket, Testvéreimet az Úrban! Hálát adok, hogy itt lehetek közöttetek és azért az, hogy bizonyságot tehetek közöttetek Isten megszólító üzenetéről. A felolvasott igeszakaszban az Apostolok Cselekedeteinek szerzője számol be a jeruzsálemi, első keresztény gyülekezet életéről. Egy olyan közösségről olvasunk, amely kitartóan, valóban egységet alkotott az apostoli tanításban, a közösségben, az úrvacsora vételében és az imádságban. Ennek a gyülekezetnek a példája egyszerre tanítás, figyelmeztetés és vigasztalás is számunkra. Tanulságos számunkra az a helyzet, amiben ez a gyülekezet élt, figyelmeztetés és vigasztalás a közösség példája, melynek mai egyházi életünkben is meg kellene valósulnia. A jeruzsálemi gyülekezet és a később alakult más korai keresztény gyülekezetek akkori helyzete és környezete nem sokban különbözött a mai gyülekezetek helyzetétől. Különösen igaz ez a párhuzam az amerikai magyar gyülekezetekre. A Római Birodalom fennhatósága alatt álló kis közel-keleti provinciában kezdődő kereszténységnek több olyan kihívással is meg kellett küzdenie, amikkel ma mi is szembesülünk. A Római Birodalomban több féle etnikum, vallás, filozófia, spiritualitás és moralitás volt jelen, melyben eligazodni, Jézus követésében megmaradni hatalmas próba volt. Ma egy multi-kulturális, szekularizált, globalizált és liberális világban élünk, ahol szembesülnünk kell azzal, sokszor sem a társadalom, sem egyén szintjén nem Isten Igéjének követése és az Ő útján való járás az elsődleges érték. Sokkal inkább a konzumértékek, a globalizáció vívmányainak dicsőítése, az anyagi javak birtoklása és az egyéni vágyak megvalósítása áll a homloktérben. Ebben a környezetben, ebben a világban kell megállnunk szilárdan hitünkben; bizonyságot tenni arról, amit egyházként, gyülekezetként, Krisztus -követő emberként hiszünk és vallunk; megcselekedni mindazt, amit a mi Urunk ránk bízott. Négy fontos jellemző tevékenységről beszél az Ige, melyeket kitartóan együtt éltek meg, gyakoroltak az első keresztények. Az első ilyen közösségi élmény az apostoli tanításban való részvétel volt. Ez a tanítás Jézus tetteinek, csodáinak és tanításának továbbadásáról szólt, amelyben hirdették a szemtanú apostolok Krisztus kereszthalálának, feltámadásának örömhírét. Tanítottak, ami nem egyoldalú információ átadást jelent csak. A tanítástanulás folyamatában az ismeret átadója és annak befogadója kölcsönös kapcsolatban áll. A tanítás akkor lesz csak sikeres, ha mindkét fél maximális erőfeszítéssel áll feladatához. A tanítónak felkészültnek és elhivatottnak kell lenni, hogy hitelesen adhassa tovább a rábízott ismeretanyagot. A hallgatónak, tanulónak pedig nyitottnak, keresőnek kell lenni, hogy megérthesse, beépíthesse a tanultakat. Nem a pedagógia tudományáról kívánok beszélni, hanem arról, ami lelkipásztorok, presbiterek és hívek felelőssége. Tovább kell adnunk a ránk bízott üzenetet. Felkészülten, hittel, odaszánással kell bizonyságot tenni Isten országáról! Hirdetnünk kell a feltámadott Krisztust, hirdetnünk kell Isten vigasztaló Igéjét egy olyan világban, amely sokszor talán visszautasítja azt és ahol sokszor süket fülekre találunk. Az általunk hirdetett üzenet, vigasztalásul és iránymutatásul szolgálhat az élet minden helyzetében. Urunk őrállókká tett minket, hogy hirdessük az Ő üzenetét, ott álljunk a várfalakon és védelmezzük a ránk bízottakat. Felelősségteljes, nem veszélytelen és nem mindig sikeres a küldetésünk, de kitartónak kell lennünk. Kitartónak kell lennünk, mert a világ fiai sóvárogva várják az Isten Igéjét. Ott van az emberek szívében a vágy, hogy életük kérdéseire választ kapjanak, hogy vigasztalást nyerjenek. Ebben a világban, ami morális válságban van, fel kell mutatni a keresztyén értékrendet, meg kell őrizni értékeinket, hagyományainkat, nyelvünket. A második jellemző, amiről az Ige beszámol, hogy a gyülekezet tagjai kitartóan részt vettek a közösségben. A gyülekezet, az egyház közösség! Ez a közösség nem csak a vasárnapi istentiszteletekre, bibliaórákra, vasárnapi iskolákra és gyülekezeti rendezvényekre korlátozódik. Közösségként kell működnie az év minden napján, mert a gyülekezet nem csupán egy szociális-kulturális egyesület, hanem sokkal magasabb céllal jött létre. A gyülekezet közösség, ahol a hívek közös akarattal, egy céllal vannak együtt. A gyülekezet nem öncélúan, hanem önmagán túli célból létezik: az Ige hirdetése, Istent dicsőítse és a neki való hálaadás, sóvá és világossággá lenni a világban. A gyülekezet egy olyan közeg, amely védelmező és biztonságot nyújtó hely az emberek számára. De ez a közösség nem húzhat falakat maga köré. Nem maradhat fent a hegyen, a tanítványokhoz hasonlóan azt mondva, hogy jó itt nekünk építsünk házat itt. A gyülekezet és az egyház nem fordulhat kizárólag önmaga felé és önmagába, hanem nyitnia kell! Nem lehet fent maradni a hegyen vagy a templom hűs falai közé visszahúzódni. Az a gyülekezet, amely exkluzív klubként akar csak működni, az saját halálos ítéletét írja alá. Talán nem jövőre, vagy az azt követő évben, de lehet nem is az elkövetkező tíz évben, de eljön az idő, amikor majd az utolsó lekapcsolja a villanyt és ráfordítja a kulcsot a templomajtón. A népek tengerén úszó kis magyar csónakban nap, mint nap szembesülünk ezzel a rémképpel. Talán elfogja a szívünket a keserűség és úgy érezzük nincs értelme a további küzdelemnek. Az anyagi nehézségek, a magyarok beolvadása, elköltözése és a mindennapok szélmalomharcnak tűnő küzdelmei talán kilátástalannak mutatják helyzetünket. Talán csábítóbb lesz ilyenkor a szomszédban lévő mega-egyház, ahol modem és fülbemászó a zene, ahol látványos technikai elemeket felvonultató az istentisztelet, ahol boldognak és elégedettnek tűnő emberek hallgatják a prédikátort. Ahogy egyik énekünk is bíztat: „Ne csüggedj el kicsiny sereg...”, ne legyünk kicsinyhitűek, ne hagyjuk, hogy a keserűség gyökeret verjen a szívünkben és megfojtsa lelkünket. A Szentlélek munkálkodik közöttünk, nem hallgat el és nem szűnik meg Isten Igéjének magyar nyelvű hirdetése. Az elmúlt egy évben 5 olyan városban jönnek össze rendszeresen magyarok istentiszteletre, ahol előtte soha, de legalábbis évtizedek óta nem volt magyar nyelvű alkalom: Boston, az észak-karolinai Charlotte, Colombo, Atlanta és Austin. Az Egyesült Államok protestáns egyházai közül a Magyar Református Egyház gyarapodott a legnagyobb arányban az elmúlt évben. A Presbiteriánus egyház 2-3 százalékos arányban veszíti el híveit évente, a United Church of Christ legutóbbi statisztikája 2006-ban közel 7 százalékkal kevesebb taggal számol. A Magyar Református Egyház ezzel szemben 12 százalékkal több gyülekezettel számolhat! Fel kell tennünk a kérdést magunknak, hogy milyen gyülekezetét, egyházat, milyen közösséget akarunk. Református hitvallásunkban a következőt valljuk az egyházról: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus a világ kezdetétől fogva annak végéig, az egész emberi nemzetségből magának egy kiválasztott gyülekezetét gyűjt össze, vezeti, megőrzi és védelmezi azt.” A keresztyén egyház, a magyar református egyház nem egy véletlen műve, nem a
