Magyar Egyház, 2007 (86. évfolyam, 1-4. szám)
2007-10-01 / 3-4. szám
16. oldal MAGYAR EGY1IAZ MUNKÁCSY KRISZTUSA A Krisztus-trilógia bibliai és teológiai értelmezése Prof. Dr. Gaál Botond Debreceni Református Hittudományi Egyetem (folytatás az előző számból) Ecce homo A bibliai tudományok Pilátusnak három mentési kísérletét szokták említeni: a Heródes-epizód, a Barabbás-eset és az Ecce Homo-jelenet. Okos politikával csinálja, egyik sem sértheti a zsidókat. Negyediknek még idevenném a kézmosást is, ami zsidó szokás volt a vétlenség kifejezésére. Most lássuk az Ecce homo-t. Az iszonyatos tömeg szinte „nem” emberekből áll, hanem a képről sugárzó összesűrűsödött indulatokból, érzelmekből és gondolatokból. Ez az érzése a szemlélőnek. A monumentális alkotás valójában a Krisztus Pilátus előtt című képen ábrázolt több felvonásos történetnek egyik közbülső jelenete. Hetvennégy alak látható a képen. Munkácsy bizonyára azért tért vissza ehhez az eseményhez, és vállalkozott ennek a képnek a megfestésére, mert a két elsőnek megfestésekor jött rá, hogy a dráma még további felvonással bővíthető és bővítendő. Nyilvánvalóan hiányérzete támadt, mert még volt komoly és lényeges mondanivalója. Itt kevésbé érzékelhetjük a téri és idői síkok egymásba illesztését. Erre most nincs is nagy szükség, mert maga az esemény és a Krisztus látvány olyan megdöbbentő, hogy magában hordoz egy egész eseménysort. A hirtelen keletkező indulatok, érzelmek széles skálája valósággal elbeszéli és megmagyarázza az ezt közvetlenül megelőző és követő történeteket. Heródes Antipas visszaküldi Jézust Pilátushoz fehér ruhában. Voltaképpen úgy zajlott tovább az esemény, hogy a helytartó többször beszélt Jézussal odabent, s időnként kijött a sokasághoz közölni velük a vádlott ártatlanságát. Legalább négy ilyen ki-bejövetelt lehet megállapítani. Nyilvános vallatás már nem történt többé, hanem, mivel Pilátus látta a nép dühös és hajthatatlan „halálos” indulatát, a belső udvaron Jézust megkorbácsoltatta a római szokások szerint. A katonák elvették a ruháját, majd kikötötték egy oszlophoz, és meztelen testét ólomgömböcskékben végződő szíjostorral véresre verték, közben szórakozva csúfolták: „Üdvözlégy zsidók királya! - és arcul verték.” (Jn 19,3) Máté és Márk evangélisták elbeszélése szerint ez már a halálra ítélés jele volt, Lukács és János részletes tudósítása pedig arról árulkodik, hogy a procurator az ostorozást utolsó mentési kísérletnek szánta, hátha a tömegnek majd megesik a szíve Jézuson. Hogy mi zajlott le ezután, azt János apostol beszéli el legtömörebben: „Majd ismét kiment Pilátus, és ezt mondta nekik: íme én kihozom őt elétek, hogy megtudjátok, én semmi bűnt nem találok benne. Kijött azért Jézus, töviskoronásan, bíbor ruhában. Pilátus így szólt: íme az ember! Amikor azért meglátták őt a papi fejedelmek és a szolgák, így kiáltottak: Feszítsd meg! Feszítsd meg! Azt mondta nekik Pilátus: Vigyétek el ti, és feszítsétek meg, mert nem találok benne bűnt. így feleltek neki a zsidók: Nekünk törvényünk van, és a mi törvényünk szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette magát.” (Jn 19,4-7) A képen megfestett öltözetbe a római katonák öltöztették Jézust, természetesen gúnyból. A „zsidók királya” megkapta tőlük a királyi jelvényeket: a bíborvörös liktorköpenyt, a töviskoronát és a királyi pálcát nádszál formájában. A római katonák nem igen értették, hogy miről is van pontosan szó. Igazából nem szerették a zsidókat, mert azok lenézték őket mint pogányokat. Amikor Jézus megjelenik az előtérben, az érzelmek felfokozódnak, s minden tekintet, indulat, gondolat reá összpontosul. A porti kuszt és környékét római katonák uralják, a hatalom és a biztos erő valahogyan sugárzik a sejtelmes háttérből, az ottani alakokból. Nekik fegyverük van, ezen nyugszik a biztonságuk. A két oszlop vonala két külön világ elválasztó mezsgyéjének hat. Jobbra a lépcsőről Kajafás vigyázza a történéseket, nehogy hiba csússzék a politikai perbe. Annyira figyel, hogy szükség esetén készen áll a beavatkozásra is. Előtte a sarokban lent meghúzódó Mária Magdaléna a testhelyzetével fejezi ki megrettenését a Jézus-látvány kapcsán. A kép baloldali sarkában egy elforduló öregebb asszony mozdulatával ezt fejezi ki: Szörnyű! Ennek már vége! Mögötte Jézus anyja elájulva a tanítvány János karjaiban talál nyugalmat. Tőlük kissé jobbra ismét egy anya látszik két kisgyermekével, s talán a kék ruhás fiú is hozzá tartozik, aki megrémülve nézi a véresre vert Jézust. Mintha még sohasem látott volna ilyet. A kutyától jobbra álló, kezeit magasba emelő másik kék ruhás férfi viszont már gyakorlott az ilyen látványokban, s tudja is. miként kell a tömegindulatnak engednie. Az említett, kisgyermekes anya a gesztikulációjával .Jeruzsálem leányaként" saját maga és magzatai félelmetes és bizonytalan
