Magyar Egyház, 2006 (85. évfolyam, 1-4. szám)

2006-10-01 / 4. szám

20. oldal MAGYAR EGYHÁZ házunknak olyan közösségnek kell lennie, ahol mindenki otthonra talál. Minden templomba érkezőt szeretettel és kedvesen fo­gadunk felekezeti hovatartozásra tekintet nélkül. Elhatározták, hogy ebédeinken legyen az Egyház vendége az, aki születésnapját éppen akkor ünnepli. Hálás köszönetét mondunk Bihary László presbiterünk­nek, aki karbantartási kiadásaink számláit felülvizsgálta és így több száz dolláros külön kiadástól tehermentesítette az Egyházat. - Az október végi magyarországi események valamennyiünket nyugtalansággal töltötték el. A Gyülekezet lelkipásztora egy amerikai magyar újságban tiltakozását fejezte ki a budapesti ren­dőrterror láttán. Egyre népszerűbbek lettek az istentiszteletet követő szeretetvendégségek, amelyen a legfontosabb program a beszélgetés, egymás terhének hordozása és az asztalközösség tit­kainak megtapasztalása. Gyülekezeti 56-os megemlékezésünket Wass Albert Sza­valócsoportunk tette gazdagabbá 2006. november 5-én vasárnap verses csokruk előadásával, amelyet magyar és idegen költők, a forradalmat méltató műveiből válogattak. Az istentisztelet és a műsor után gyülekezeti ebédet szolgáltunk fel Nagytermünkben. Gyülekezetünk látta vendégül az Amerikai Magyar Refor­mátus Lelkészegyesület Keleti Körzetét 2006. október 2-án, héttőn Nagytermünkben. Az egybegyűlteknek reggelit és ebédet szolgáltunk fel. Aznapi előadónk dr. Hunter Erik presbitériumi jegyzőnk volt, aki az Egyház jövőjéről tartott előadást. Mondanivalóját azzal kezdte, hogy a próféta sorsa mindig szomorú. Az Egyház üzenete nem arról szól, amit az emberek hallani szeremének. A fiatalokat és a kezdő keresztyéneket nem érdeklik az Egyház úgynevezett “saját igazságai”. Vágynak ugyan a lelki tapasztalatok után, de legtöbbjük szüleikkel is meghasonlott és nem találja helyét a világban. Ha meg akarjuk szólítani őket, akkor hangsúlyt kell helyeznünk a hitre, amelynek nem hatalom, pénz, ország vagy egyéb külső dolog az alapja, hanem Isten. Tisztázni kell azonban az Isten személyével kapcsolatos félreértéseket. Isten nem egy távoli, hideg, bosszúálló hatalom. Nem is egy kaporszakállú idős úr, aki több, kevesebb sikerrel követi nyo­mon a világ eseményeit. Ha nem ismerjük Istent, minden összekava­­rodhat bennünk. - Az istenkérdésre választ csak úgy kaphatunk, ha ugyanakkor személyes kérdéseinkre is választ kapunk általa. Az is­tenkérdés kapcsán nagyon fontos Jézus Krisztus halálának és feltámadásának hangsúlyozása. - Az emberek általában kétféle módon gondolkodnak: vagy szeretet szerint, vagy pedig üzleti módon. A vallásos gondolkodásból ki kell küszöbölni az üzleti gon­dolkodásmódot! — Hangsúlyozni kell, hogy nincs más közbenjáró csak Jézus Krisztus. A hozzászólások során nagyon sok jó gondolat felmerült. Egyik vendég, Gacsályi Gábor, hajdúnánási lelkipásztor arról beszélt, hogy a fiatalokat úgy próbálják megszólítani, hogy ifjúsági zenekart, énekkart, bibliaórákat szerveznek számukra. Bein­dították a pedagógusok és a szülők bibliaóráját. 40 gyermek készül náluk konfirmációra. Bállá László gyulaházai lelkipásztor szerint az ifjúsági munka kezdetén a szülőket kell elérni és megszólítani. Szo­morú tapasztalata, hogy csak egy töredéke marad a gyülekezetben a konfirmált fiataloknak. Sok fiatalt a tanulmányai szólítanak el a Kis­­várdához közeli községből. Újborért 2006. október 29-én, vasárnap adtunk hálát úr­­vacsorás istentisztelet keretén belül, mely alkalommal a Refor­mációról is megemlékeztünk. A 2006. évi őszi időszakban Gyülekezetünk 5 új taggal szaporodott, melyért az Úrnak adunk hálát. Tamás Gábor Svédországban élő, erdélyi származású énekes 2006. november 12-én, vasárnap délután lépett fel Nagyter­münkben. 2006. november 26-án, vasárnap délután pedig Balogh Sándor tartotta könyvbemutatóját. Fórumot 2006. november 12-én, vasárnap tartottunk az is­tentisztelet és a szeretetvendégség után. A közösség elé került egy angol nyelvtanfolyam beindítása érdeklődők számára. Debrőczi Zsuzsa nagylelkűen felajánlotta, hogy angol nyelvtudását megosztaná azokkal, akik tanulni szeretnének. A felszólalók azt javasolták, hogy fejenként $10 adományt fogadjunk el a foglalkozásokért, amelyek időpontja szombat délután lenne; helyszíne pedig a Templom Tanács-terme. A kétszer egy órás foglalkozások 2007. januáijában indulnának be. Addig folyik a résztvevők számbavétele. 2006. november 18-án, szombaton este a New York-i Első Magyar Baptista Egyház 100. éves évfordulóját ünnepeltük a mintegy $200,000 költségen megújitott baptista imaházban. Az első adventi vasárnapon, 2006. december 3-án a gyer­tyát dr. Hámos Ottó tiszteletbeli presbiter és felesége Sándor Mar­git gyújtotta meg azon a cserép gyertyatartón, amelyet maguk hoztak Korondról, Erdélyből. Aznap megtartottuk első gyülekezeti kis ebédünket. Az ebéd teljes hozzávalóit a Bollók család ajánlotta fel Isten dicsőségére. A kis ebéd azért újdonság, mert csak egy tál ételt szolgálunk fel, nincs többé ültetés, min­denki ott foglal helyet, ahol óhajt és gyülekezeti tagoknak és tem­plomlátogatóknak $5-os önköltségi áron adjuk az ebédet. Terveink között szerepel a templom épületének folyama­tos felújítása, karácsonyi beigli vásár és a templom helyiség han­gosítása. 2007 január közepétől pedig újraindítjuk bibliaóráinkat. Nt. Drótos Árpád, lelkipásztor HUNGARIAAN REFORMED CHURCH 9 Grove Street, Poughkeepsie, NY 12601-3909 Pastor: Rt.Rev. Alexander Forró Tel.: (845) 454-5735 Főgondnok: Mr. Vince Kovács 2006. június 18-án az egyház Apák Napi Ebédet rendezett. Július 16-án ősi református szokás szerint ÚJ KENYÉRÉRT hálaadásul istentiszteletet tartottunk úrvacsoraosztással. Az úrvacsorái kenyeret és bort Csordás Gábomé orgonistánk adományozta. Augusztus 13-án az egyház Nyári Ebédet rendezett. Augusztus 20-án, a vasárnapi istentisztelet keretében, a lelkipásztor, Makkai Tamás és Nagy Mária újszülött fiúgyermeket a Dániel névvel a szent keresztség sákramentumában részesítette. Szeptember 16-án az egyház Női Köre Etelvásárt rendezett a gyülekezeti teremben. Szeptember 23-án, Skolik Józsefné, a Rosetoni gyülekezet volt tagja elhamvasztott porai felett tartott a lelkipásztor áhitatot a Newburgh város környéki Cedar Hill-i temetőben. Október 1-én Egyetemes Úrvacsora napján istentiszteletet tartottunk úrvacsoraosztással. Az úrvacsorái jegyeket erre az alkalomra Galambos László tb. gondnok és neje adományozták. Október 8-án, az 1956-os Magyar Forradalom 50 éves évfordulóján az egyház Emlék-ebédet rendezett a gyülekezeti teremben, amelyen Stanley László és a lelkipásztor, - mindketten 56-os magyarok - szavalattal és előadással megemlékezést tartottak. Október 15-én vasárnap az istentisztelettel egyidőben megkezdődött a Vasárnapi Iskolai tanítás a gyülekezeti teremben.

Next

/
Thumbnails
Contents