Magyar Egyház, 2006 (85. évfolyam, 1-4. szám)
2006-10-01 / 4. szám
14. oldal MAGYAR EGYHÁZ FtSzabó Sándor püspöki székfoglaló beszéde Elhangzott 2006. november 18-án az Ontarioi Független Magyar Református Egyház templomában Kaliforniában „Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiává fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. ” ( Efézus 1:4-6 ) „Mert a Krisztus szeretete szorongat minket!” (2.Korinthus 5:14.) Főtiszteletű Püspök Úr! Mélyen Tisztelt Főgondnok Úr! Nagytiszteletü Lelkipásztor testvéreim ! Kedves testvérek, Kedves vendégek az Úr Jézus Krisztusban! Szorongó szívvel, remegő lélekkel, az Úr Isten hatalmának megtapasztalásával, de szeretetének és kegyelmének elfogadásával jöttem most fel a szószékre, hogy életem legnagyobb küldetésének a küszöbén benyissak a holnap felé. Minden ilyen elindulás arra visz, a holnap, a jövő felé, amely ismeretlen és tátongó bizonytlanságokat rejteget mindnyájunk számára. Fia minden bizonyosság nélkül indulnánk el, akkor semmit nem tudnánk kezdeni, hagynánk, hogy minden menjen a maga útján, amerre akar. De mi Isten kezébe helyezzük jövőnket. Minden út innen vezet ki, hogy aztán újra visszatérjen Őhozzá. így érkeztem el én is életem nagy mérföldkövéhez, annyi nehézség és annyi öröm után. Elsősorban elszakíthatatlan kapocs fűz az én református vallásomhoz,... és ezt a kedves templomot is szeretem. Sok templomban jártam már, de ez az, amelyik a legjobban a szívemhez nőtt. Ehhez is elszakíthatatlan kapocs fűz, hiszen életemnek nagy eseményeinek szemtanúja volt, életem nagy útjának útjelzőjévé vált. 17 évvel ezelőtt prédikáltam itt először. Aztán néhány hónap múlva itt választott meg a gyülekezet lelkipásztorának. Milyen erőt kaptam itt a további küldetésre a magyarság között! Aztán megint néhány hónap telt el, s szomorúan, nagy fájdalommal a szívemben kellett feleségem porai felett megállni. Nagyon fájt, de akkor is kaptam erőt Istentől. Néhány év múlva boldog bizonyossággal hangzott itt el ajkamról az igen, amikor feleségemmel itt tapasztaltuk meg Isten egybekötő és áldó szeretetét az új házasságunkban. Nehéz évek következtek, sok imádsággal, Isten ajtaján való zörgetéssel, és ez a kapocs csak erősebb lett, mert éreztük, Isten fogja a kezünket, vezeti életünket, nem kell félni senkitől és semmitől. Mintha az Ő tenyerén lettünk volna biztonságban, s ha néha úgy éreztük, hogy kiesnénk ebből a tartásból, az is csak a mi hibánk volt. De nem így történt, mert pontosan négy évvel ezelőtt újabb megbízatás, az esperesi és püspökhelyettesi tisztség utalt erre a kapocsra, amit én a Krisztus szeretete szorongatásának mondanék, mert most is azért vagyok itt. Az újabb megbízatások, küldések mind innen ebből a templomból hangzottak, aminek nem lehetett ellenállni. A megbízás hozzátartozik Isten gondolkodásmódjához, és az mindig a hűség szerint nő és gyarapodik úgy, hogy a hűséggel elvégzett és eredményes munka után jutalmul még több szolgálatot kapunk. Aztán láttatok letörve, összeroskadva vigasztalásra várává, itt a templomban, amikor gyermekünket veszítettük el. Mi volt az, ha nem a szorító szeretet próbája, egy újabb jel a kapocsról, - de kaptam segítséget, hogy megtaláltam a küldetés bizonyosságában nyert erőt. Ezekben a helyzetekben napról-napra bizonyosodtam meg arról, hogy Isten valóság, akit nem az ésszel, hanem a szívünkkel és lelkűnkkel tudunk befogadni. Ahogyan az apostol vall erről csodálatosan, hogy a Krisztus szeretete szorongat minket. Most is ezt érzem, amikor megválasztásom után a püspöki szolgálatra lettem felhatalmazva. Irtózatos súly van a vállamon, ami alatt össze kellene roskadni, meg kellene szakadni, bele kellene görnyedni. De Isten nem engedi. Szorongatja a szívet, a lelket, küld, buzdít, bátorít, int, figyelmeztet, emlékeztet, nem hagy nyugodni, állandóan zaklat, lelkiismeretfúrdalást okoz, de erőt is nyújt az útra. Nekünk mindezekre mozdulni kell, Isten érintésére reagálni kell, mert a szorongató szeretet jön utánunk, és nem engedi, hogy elmeneküljünk Jónás módjára. Most álljunk meg egy pillanatra, hogy átgondoljuk, mit tegyünk, mit csináljunk, hová menjünk ? Szükséges ez a megállás az életünkben és különösen most, amikor ez a mai nap olyan fontos számunkra. Tisztázódni és rendeződni kell ennek a legfontosabb életkérdésnek, hogy a lehetséges kívánt rend és nyugalom megvalósuljon mindennapi életünkben, a ránk váró szolgálatokban. Ezért nagyon fontos, hogy nézzünk önmagunkba, megismerve önmagunk értékeit és képességeit és ennek a tudatában adjunk számot a bennünk élő hitről, reménységről és szeretetről, az eszményeinkről, a céljainkról, a rendeltetésünkről és a küldetésünkről. Az az Ige, amit ma választottam az Efézusi levél 1:4-6. szakaszából, mindenre magyarázatot ad. Emberi természetünk szerint a teljes romlottság jellemző ránk, amelyből nincs kiút, nincs megoldás. A bűn teljesen áthatja az embert, gondolkodását, beszédét, cselekedeteit, akaratát, amely megakadályozza, hogy közelebb kerüljön Istenhez. Ez a helyzetünk teljesen lehetetlenné teszi számunkra azt, hogy igazságban állhasunk meg Isten előtt. Erre csak Isten képes, aki hittel ajándékoz meg, és szeretetével gazdagítja meg a bűnöst, hogy megtéijen és éljen. A hit Isten ajándéka, az O cselekedete életünkben, 0 választ ki a szolgálatra, a hűségre, az áldozatosságra, vagyis eleve elrendeli életünknek nagy valóságát. És Isten nem alapozza az Ő kiválasztását arra, ami az emberben van. Ez a lényege az Úr elhatározásának, aki az Ő saját akarata és döntése alapján cselekszik minden feltétel nélkül. Amikor Ő engem erre a szolgálatra elrendelt, - merjem így elmondani, - akkor megbízott azzal, hogy hűséggel végezzem a feladataimat. Különösen fontos erről beszélni most, amikor meg kell érteni és látni, hogy a mi egyéni és közösségi életünknek, egyFt. Szabó Sándor püspök
