Magyar Egyház, 2005 (84. évfolyam, 1-4. szám)
2005-10-01 / 4. szám
14. oldal MAGYAR EGYHÁZ Bartal Klári: PACSIRTASZÓ (Koszorú l.K. fejfájára.) Hajnalodott. A levegő párás volt az éjszakai álomtól, a nap is törölgette még a szemeit, amikor a pacsirta dalolni kezdett. Halkan kezdte, mint az imát, majd egyre lelkesebb dicséretbe fogott. A havasokon fölemelte fejét a koronásszarvas, s az erdők fenyői is kinyújtóztatták sudár derekukat. Mintha minden könnyebb és szebb lett volna. Talán még az élet is. Legalább is így gondolta a napok óta fáradt ember, ahogy ásójára támaszkodva levette a kalapját. Gyönyörködött. Mert szép volt ez a dallam: hol fájni kezdett tőle a szíve, hol új erőre kapott. Mire esteledett s lankadtan hazafelé bandukolt volna, megint csak fölhangzott a dal. Trillázott, elhalkult, végül szinte harsogni kezdett. "De szépen mondod" - hálálkodott az ember s már azt sem találta furcsának, hogy néha új, számára ismeretlen dallamot is hallott. Nem úgy az öreg nap. "Ejnye, lányom! - emelte föl félig hunyt szemét. Hallgatlak régóta. Gyönyörűen dalolsz. Hanem mire véljem a szokatlan melódiákat? Ezeket én nem ismerem, de az odalent ballagó sem. Kiknek énekelsz most? Idegeneknek? Maradj Te csak a rég megszokott nótáknál!" "Öregapó! - kacagott rá a pacsirta. - Hát épp Te mondod ezt, aki válogatás nélkül ragyogsz mindenkire? Te ne tudnád, hogy a nóta is egyformán jár jónak és rossznak? Az egyiknek jutalmul, a másiknak gyógyszerül: hátha megjavul tőle. S ha egy ének szép, hát mért baj az, hogy nekünk ismeretlen? S mért ne szóljon? Hiszen azért ének." Az öreg nap belevörösödött a szégyenbe. Hát hogyne. Miből is gondolta, hogy okosabb a kismadárnál? "Te vénség! - korholta önmagát - Kellett neked megint kioktatni valakit? Jobb, ha máskor hallgatsz!!" A pacsirta pedig tovább dalolt. Szállt, szállt a hangja sokáig, nagyon sokáig. Az öreg nap hallgatta és nem mert szólni. Aztán egy nap mégis megtörte a fogadalmát:" Kislányom, nem lesz sok ez az ének? Nem fáradsz bele?" "Ugyan már - hangzott a boldog válasz. Hisz' ez a dolgom. S nézd, hogy örül minden a dalnak! Ilyenkor még a nehézfejű kalászok is az égre néznek s a lusta patakvíz is szorgoskodni kezd. Igaz, néha pihennem is kéne - de ha fölvidíthatok valakit, nem törődöm ezzel." És énekelt tovább. Olykor-olykor eszébe villant az öreg nap tanácsa, érezte is, hogy talán meg kellene fogadnia, de csak énekelt tovább, mert ő a szívével gondolkodott. Aztán egy nap, a legszebben szárnyaló dallamba beleadta minden érzelmét s egy csodálatos trilla végén számyaszegetten bukott a földre. Kis szíve megszakadt, lehunyt szeme nem látta a feléje forduló ijedt tekinteteket. A vén nap felhőkendőbe burkolta elsápadó arcát, amikor hiába próbálta melengetni kihűlt testét. És jött a Szomorúság, a keserű vénlány, özvegy nővérével, a gyászfátylas Bánattal. Tudták ők is, hogy nem segíthetnek, mint ahogy tudta ezt az orvos is, aki döbbenten és tehetetlenül állt a történtek mellett. De kézen fogta őket szelíd húguk, az Emlékezet: "Halljátok odafenn a havasokban azt az anyát? Mesével altatja gyermekét: Valahol, messzi, Tündérkertben volt egyszer egy pacsirta. Hold leánya volt ő, unokája a napnak, s ha megszólalt, táncra perdültek a hideg csillagok..." Végigsimított a könnyes arcokon: "Ne ezt a pacsirtát gyászoljátok! Akire így gondolnak, annak az éneke nem volt hiábavaló, az a dallam soha nem vész el. Sajnáljátok inkább a botfülűeket, akik nem tudják megkülönböztetni a pacsirta énekét a varjak károgásától. És szánjátok a kérgesszívüeket, akik azt állítják, hogy nekik nincs szükségük pacsirtaszóra! Mert földre húzza őket zsákmányolt gazdagságuk súlya, és soha nem érthetik meg a lelkek szárnyalását..." Böjté Csaba Los Angelesben Annak, aki soha nem éli át, elképzelhetetlen lehet, mennyire átértelmeződik a haza, az otthon fogalma, mikor valaki felhagy addigi életével, egyszer csak elveszti mindazt, ami fontos volt számára. Aki nyomorba születik, talán soha nem tudja meg, mit jelent a család, az igazi otthon: mi a szeretet. Az Amerikába szakadt magyarság a Böjté atyával való találkozás után másként gondol haza, mostantól életeket menthet meg. A szegény családokból kikerülő, árva gyermekeket felkaroló, akaratlanul is Néri Szent Fülöpre emlékeztető Csaba testvér Kolozsváron született, 1959-ben. Csíkszeredában nőtt fel és tanult, ötéves korától egészen érettségiig. 1982-ben jelentkezett titokban a ferences rendbe. A gyulafehérvári, majd esztergomi teológiai évek után 1989-ben pappá szentelték, 1992-ben pedig Dévára került. Akkor szembesült a '89-es romániai forduló után bekövetkező országos munkanélküliséggel. A fémipar összeomlása folytán a hunyadi vasgyárban, a Zsil-völgyében dolgozó délerdélyi munkások - más sorstársaikhoz hasonlóan - tömegesen kerültek utcára. Sétái során kolduló gyerekekkel találkozva, Csaba testvér eleinte ebédet, tiszta ruhát kínált fel nekik, majd kirándulni vitte, tábort szervezett az utcagyerekeknek. Akkor még nem gondolta, intézményhálózattá növi ki magát a mozgalom. A gyermekmentő missziójáról egyre híresebbé váló szerzetes először a dévai kolostor épületében létesített gyermekotthont, (melyet egy rozsdás lakat leverésével ő maga személyesen foglalt vissza az államtól) létrehozva a Dévai Gyermekvédelmi Központot. Évek teltével, Erdély különböző városaiban egymás után jelentek meg - mentőcsónakként - a létperifériákon tengődő gyermekek számára kiépített központok. A 2005-ös esztendőre számuk már elérte a tízet...- "Az ember, ha folyton csak a főutakon jár, nem tudja elképzelni, milyen mélységei vannak a nyomornak..." - mesélt az erdélyi állapotokról az atya a San Femando Völgyi Magyar Református egyháznál nagy érdeklődés melett zajlott fórumon. A sötétség ellen szállók szembe, a rászoruló gyerekeket támogatva apám halálán állok egyfajta bosszút."- "Azért jöttem, hogy megismerjem az amerikai magyar egyházközösségeket... Megdöbbenve tapasztalom, hogy az elmúlt évszázad során a történelmi magyarhon területén összesen nem épült annyi templom, mint a nyugati kontinensen. Nem gondoltam, hogy Amerikában ennyire életerős közösségek voltak és vannak még mindig. Ez örömmel tölt el!" A dél-kaliforniai magyar egyházak vezetőivel illetve másnap, a helyi kulturális szervezetek vezetőivel tartott kerekasztal-megbeszélések ünnepi meghívottja Bösenbacher Ferenc, a Magyar Köztársaság Los Angeles-i fökonzulja volt. Résztvett a Cserkész Barátok Közössége, az '56-os Szabadságharcosok Szövetsége, a Magyar Ház elnöke, valamint a Szent István Római Katolikus Egyháztól Nt. Smith Theodore plébános, a Los Angeles- i Első Magyar Református Egyháztól Nt. Kacsó István, a San Francisco-i bencés kolostortól Németh Maurusz atya, továbbá Nagy Bálint (Hollywoodi Magyar Református Egyház), Ft. Szabó Sándor esperes (Ontarioi Független Magyar Református Egyház), Nt. Hunter Vadász János (Magyar Bibliai Gyülekezet). Nt.Novák József (Alhambrai Amerikai Magyar Baptista Gyülekezet). Nt. Jakabffy Zsolt (San Femando Völgyi Református Egyház), és Csorba Gábor, mint házigazdák az Amerikában élő magyarság összefogásáról, az eddigi támogatás rendszeréről beszéltek A találkozót képaukció követte, helyi neves és amatőr művészek alkotásai kerültek kalapács alá. Az erdélyi gyermekvédelmi hálózat továbbfejlesztése céljából szervezett árverés során
