Magyar Egyház, 2005 (84. évfolyam, 1-4. szám)
2005-07-01 / 3. szám
16. oldal MAGYAR EGYHÁZ Az imádkozásról Az ima, beszélgetés Istennel. Ez a beszélgetés azonban legtöbbször egyoldalú. Én beszélek megállás nélkül nem törődve azzal, hogy esetleg Istennek is van valami mondanivalója számomra. Szavak özönével árasztom el Istent, de nem tudok csendben, szótlanul várni, hogy azt halljam amit O mond. Minden bajom, sérelmem részletesen s méltatlankodva adom elő. Vádolom a körülményeket, az embereket, mellőzöttnek érzem magam, senki sem hallgat meg, igazságtalanul vádolnak, pedig annak semmi alapja nincs. Nem én vagyok a hibás. A mulasztás nem engem terhel. Felsorolom panaszaim, úgy hogy Isten szóhoz sem jut. A végén még Istent is kérdőre vonom, hogy miért engedi meg, hogy ilyen nehéz helyzetben szenvedjek, amikor erre nem szolgáltam rá. Mentségek sorát hozom fel s észre sem veszem, hogy milyen egyoldalúan ítélek meg mindent és mindenkit. Az emberek, még a barátok is önzők, a világ rossz, nem ért meg senki. Nem elég ha nyomorúságom meglátom és reménytelen helyzetemet őszintén beismerem, hanem alázattal be is kell vallani az Úrnak, akit, ha emberek ellen vétkeztem, végreredményben Őt bántottam meg. Ne legyek én a közpotban, minden figyelmet magamra fordítva. Ne maradjak abban a tévhitben, hogy mindenki másnak jobban megy a dolga. Legyek meggyőződve arról, hogy Isten minden őszinte imádságot meghallgat. Az én kérésem is. Kertelés nélkül minden lelki és testi szükségem vigyem az Úr elé alázattal s nem az elkényeztetett gyermek számító sírásával, ami abban a pillataban megszűnik, ha teljesítem azt amihez olyan makacsul ragaszkodik. Ne a félelem indítson oda Isten elé, mint a legutolsó mentő lehetőségeket kereső, a sok magam erejéből történő sikertelen kísérletek után, hanem egy rendíthetetlen gyermeki bizalom és feltétel nélküli engedelmesség, tudva azt, hogy kérésem mindenkor eljut az Úrhoz. Ne követelőzve, a mindig többet akarás igényével járuljak Isten elé, hanem abban bízva, hogy úgy lesz jó ahogy, és amikor Ő látja elérkezettnek a kérésem teljesítésének idejét. Jézus arra tanít, hogy az ima hegyeket is mozdíthat el, ha azt őszinte hittel kérik. Világos, hogy nem földrajzi elmozdulásra gondolt. Jézus maga sem mozdított el hegyeket imádsággal. Bízhatunk abban, hogy amit kérünk az meg is valósul. Sok esetben azonban nem ez történik, nem kapjuk meg amit kértünk. Úgy tűnik mintha az imádság nem talált volna meghallgatásra. Az imádság segít, hogy meglássuk képeségeinket amivel cselekedni tudunk. Az imával nem vehetjük rá Istent, hogy úgy tegyen ahogy mi akarjuk. Az ima kérés azért az erőért amivel cselekedni tudunk. Isten nem akar helyettünk cselekedni, de erőt tud adni a cselekvéshez. Ha az ima csak arra volna jó, hogy Isten végezze el helyettünk a feladatokat, akkor az nem volna hasznos, mert lustaságot, felelőtlenséget mozdítana elő. Az ima késszé tesz arra, hogy a nehézségek hegyét magunk mozdítsuk el. A sorrend: imádkozz és dolgozz. A debreceni kollégium homlokzatán is ez olvasható: Orando et Laborando. Az ima nem azért van, hogy megmeneküljek egy kellemetlen vagy nehéz és reménytelen helyezetből, hanem azért van, hogy képessé tegyen a helyzet elfogadására és annak megváltoztatására. Pál apostol nehéz betegsége eltávolítását, gyógyulást kért Istentől. Az Úr nem teljesítette kérését, de képessé tette anank elfogadására és elhordozására. Ezért vallhatta azt, hogy: "elég néked az én kegyelmem." Jézus a Getsemáné kertjében kérte az Atyát, hogy vegye el tőle a keserű poharat. Kérése nem teljesedett, de az imában azt az erőt kapta meg, ami a helyzetet elviselhetővé tette számára. A helyzet elfogadása átformálódáshoz vezet. A kereszt a feltámadásban töltötte be hivatását. Az ima nem menekülés a nehéz helyzetből, hanem megerősítés a nehéz helyzet leküzdésére. Az ima alkalmassá tesz a szenvedés zúgolódás nélküli elviselésére, akkor is amikor már úgy érezzük, hogy nem bírjuk tovább. Az ima nem szünteti meg a tragédiát s a következményektől sem mentesít, nem jelent menedéket a nyomorúságból, de elviselhetővé teszi számunka azt, amit elviselhetetlennek tartunk. Amig az imáról azt képzeljük, hogy menekülési lehetőséget ad, addig csak kiábrándultság és csalódás lesz az eredemény. Amint úgy vesszük az imát, mint ami győzelem felé vezető erő, akkor valóban megváltozik a helyzet s felülkerekedünk a megpróbáltatásokon. Az erdő szélén három fa beszélgetett. Az első azt mondta: szeretnék egy királyi palota ragyogásában élni. A másodiknak az volt a kívánsága, hogy hajót készítsenek belőle és szállítani fogja messze földről a gazdag árukat egy biztos kikötőbe. A harmadik fa azt óhajtotta, hogy egy kimagasló helyen álljon, ahol mindenki láthatja. Istenre szeretett volna mutatni. Nem sok idő múlva favágók jöttek és kivágták mind a három fát és beszállították egy fakereskedésbe. A fák vágya nem teljesedett, csalódtak. Az első fát kifürészelték deszkának. A vevő közönséges jászolt készített belőle. Mi lesz az álmommal - sírta el magát az első fa. Mégis beteljesedett az álma sokkal szebben mint gondolta mert Mária éppen ebbe a jászolba fektette a kis Jézust, akinek születését angyalok hirdették. A második fa sem kerülhette el sorsát: egy ács vette meg s egy szerény halász csónakot készített belőle. Erről a kis halász csónakról, amit Péter kölcsönzött, Jézus szólott a sokasághoz és hirdette a megbocsátást és az örökéletet. A harmadik fa nagy izgalommal várta álma beteljesedését. Kivágtak belőle két durván faragott gerendát és összeillesztették kereszt alakjában. A szégyen és a gyalázat jele - sohasem fogok tudni Istenre mutatni, szomorodott el a harmadik fa. De ezen a kereszten függött az Isten Fia érettem és éretted. A három fa kívánsága mégis csak teljesedett sokkal nagyszerűbben, mint azt elképzelték. Ha a mi életünk álmai, vágyai nem úgy valósulnak meg, ahogy azt elképzeltük vagy akarjuk, bízzuk az Úrra, hogy Demeter Zsolt: Ima O, Istenem Te feljemalját igazítod És fájdalmam lazítod, A lombok árnyékában Fáradt an rá d talál ok, Te padodra engedsz És jósággal mondod: Engem keresel ?
