Magyar Egyház, 2004 (83. évfolyam, 1-4. szám)
2004-07-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 17. oldal István király intelmei Imre fiához Államalapító királyunk Imre herceghez írt intelmeit a következő 10 pontban foglalta össze, mintegy a fiának szánt tíz parancsolatként. 1. A keresztyén hit megőrzéséről 2. Az egyházi rend becsben tartásáról 3. A főpapoknak kijáró tiszteletről 4. A föemberek és vitézek tiszteletéről 5. Az igaz ítélet és a türelem gyakorlásáról 6. A vendégek befogadásáról és gyámolításáról 7. A tanács súlyáról 8. A fiák kövessék az elődöket 9. Az imádság megtartásáról 10. A kegyességről, az irgalmasságról, és a többi erényről. Részletek az intelemkből: “A KERESZTYÉN HIT MEGŐRZÉSÉRŐL: Minthogy a királyi méltóság rangját csakis a hivők és a keresztyén hitet vallók nyerhetik el, ezért parancsainkban a szent hitet tesszük az első helyre. Ha a királyi koronát meg akarod becsülni, legelőször azt hagyom meg, tanácsolom, illetve javaslom és sugallom, kedves fiam, hogy a keresztyén hitet akkora buzgalommal és éberséggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alattvalódnak példát mutass, s valamennyi egyházi személy méltán nevezzen igaz keresztyén hitvallású férfinak;...” “A FIÁK KÖVESSÉK AZ ELŐDÖKET Őseink követése ... a legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a király-elődök után járni, a szülőket utánozni. ... Ezért, kedves fiam, apád rendeletéi, vagyis az én rendeleteim mindig legyenek szemed előtt, hogy szerencsédet mindenütt királyi gyeplő igazgassa. ... Ezért hát kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel.” “AZ IMÁDSÁG MEGTARTÁSÁRÓL Az imádság megtartása a királyi üdvösség legnagyobb járuléka. ...Te pedig, fiam, valahányszor Isten templomához járulsz, hogy Istent imádd, Salamonnal, a király fiával, magad is király lévén, mindig mondjad: "Küldd el, uram, a bölcsességet a te nagyvoltodnak székétől, hogy velem légyen és velem munkálkodjék, hogy tudjam, mi légyen kedves nálad minden időben." ... Ezzel az imádsággal fohászkodtak hát a régi királyok, te is ugyanezzel fohászkodj, hogy Isten minden vétked eltörlésére méltasson, hogy mindenki legyőzhetetlen királynak hívjon. ...” “A KEGYESSÉGRŐL, AZ IRGALMASSÁGRÓL, ÉS A TÖBBI ERÉNYRŐL Kell hogy a királyt kegyesség s irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át és ékesítse. Mert ha a királyt istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak kell nevezni. Ennek okából hát, szerelmetes fiam, szívem édessége, sarjam jövő reménysége, kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretette támaszkodva ... légy kegyes ... mindenkihez ... Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas ... légy türelmes mindenekhez ... légy erős ... légy mértékletes ... légy szelíd ... légy becsületes... "Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyülölség..." István király intelmeit először a 18. században fordították le latin nyelvről magyarra. A sorok között találunk egy szép bíztatást fia számára, ezt írja a király: sis honestus. Egyszerű mondat, ma árnyalatok nélkül fordítjuk: légy becsületes. Amikor István király, háta mögött egy elporladt pogány évezreddel, 1015-ben papírra vetette - vagy tudós szerzetesével megíratta - intelmeit, amikor csak beszélt magyar nyelvünk helyett az árnyalatokban és írásbeliségben gazdag latin nyelven megalkotta erkölcsi testamentumát, amikor Imre herceget életre, uralkodásra, emberségre akarta atyai szóval tanítani - így szólt: sis honestus.— Légy becsületes ! Ma már több mint egy évezred van a hátunk mögött. Isten Igéje és a királyi intelmek egyformán erre tanítanak ma is, a 21.század elején: Légy bölcs, légy becsületes, légy alázatos, higgy Istenben és életed lesz ! Magyar bajaink ’’Hazánk történetének lapjait forgatva elszomorodik a magyar szív, hogy annak minden sora, minden betűje vérrel van beírva. S únos úntalan találjuk, hogy nemcsak a külellenség, de oly gyakran saját fia vágta a mély és igazán fájó sebeket. A visszavonás, önmagunk közt való meghasonlás valóságos nemzeti erényünkké vált. E bajt még önmagunk palástoljuk, szinte magunkkal is elhitetve, mindnyájan jót akartunk, csak különböző eszközökkel vétük elérni azt s tévedésünket rendszerint csak akkor vettük észre, midőn minden tábornak fele elhullott. Pedig jól tudtuk, hogy nemcsak magunk vagyunk ellenségei önmagunknak, hanem az ellenségek valóságos légiói vesznek körül s mikor testvéreinkkel verekedünk, legnagyobb ellenünk akkor örül. Ha a nemzeti függetlenségünk, önállóságunk felé haladunk, nemcsak a szomszéd államokat, hanem saját véreinket is szemben találjuk. Mindig akadt árulója az igaz ügynek. S ha akadt próféta, ki hirdette nemzeti eszméinket, mi voltunk azok, akik rádobtuk az első követ. Nem csoda, egy tökéletes, igaz ember élt e földön, Jézus s annak is keresztfán kellett befejezze életét. Ez erény pedig bennünk magyarokban, ugyancsak ki volt fejlődve. Szinte az irigység is késztetett rá: miért legyen elsőbb más mint mi, s nem tekintettük soha azt, hogy ellenségeinknek adjuk kezébe ezzel a legerősebb fegyvereket. Sohase arra törekedtünk, hogy az előttünk levő jó példákat utolérjük, hanem azt is magunkhoz szerettük volna lerántani. Ez az irigység nem engedte, hogy naggyá legyünk ...”
