Magyar Egyház, 2004 (83. évfolyam, 1-4. szám)
2004-04-01 / 2. szám
10. oldal MAGYAR EGYHÁZ PATAK BARÁTJA DR. EUGENE OSTERHAVEN 1915 - 2004. Az elmúlt év során, Patakról hírt kapva, több ízben felszakadt szívemből a költő szomorkás éneke: ”Hullnak, hullnak, egyre hullnak Színe-java a magyarnak Itt is egy név, ott is egy név Hányat elvisz egy múló év! ” Palumby Gyulára, Bertha Zoltánra, Patak neveltjeire, később pap-tanárai színe-javára gondolok. A nyíló év ott kezdődik, ahol a múló végződött. Ismét ajkunkra kívánkozik a válásra intő búcsúdal. De most nem a Bodrog partján fekvő, kicsi utcákkal szegélyezett, sok-sok álmot, sok örömöt súgó iskolakert koszorúzta öreg Kollégium, hanem a Michigan állambeli sok ékes épületekkel megépült Hope College és Western Seminary felé fordulva énekeljük: ’’Válásra int immár az óra”. Nem egy nagy nevelőtől, hanem Patakot rajongásig szerető ’’Patak Barátjától” Dr. Osterhaven professzortól, sokak szeretett Eugene Bácsijától, iskolánk tiszteletbeli tanárjától ’’honoris causa” doktorától búcsúzunk. Patakot századokon át neveltjei minősítették, amikor kellett védelmezték. Ilyen időszak volt a huszadik század második fele, a magyar történelem korunk szellemi életét megbénító negyven éve, melyben a politikai és egyházi centralizált hatalom mindent elkövetett, hogy a köztudatot durva erőszakkal érzéketlenné tegye a sajátos, századok formálta szellemi kútfők értékei iránt. Ez a törekvés Patakot sem hagyta érintetlenül. Hogy szeretett Kollégiumunk él, nagyban köszönheti Patak ország-világ minden táján helytálló neveltjeiből alakult Öregdiák Köröknek, s ami az említett fél évszázad nagy nyeresége, Patak Barátai szervezett megjelenésének. 1987-ben történt ugyanis, hogy a Pataki Diákok Köre utódaként, a már csak kevés véndiákból és az elköltözöttek leszármazottaiból megalakult Patak Barátai néven induló munkaközösség célul tűzte ki, hogy főleg a Holland eredetű református testvérekkel, ugyanakkor számos más amerikai református és presbiteriánus egyházi vezetővel karöltve mindent megtegyen, hogy Patak, mint egyházi iskola, újra kezdhesse a tiszáninneni reformátusság és az egyetemes magyarság szempontjából nélkülözhetetlenül fontos szolgálatát. Amikor olvadozni kezdett a Patakot dermedtségben tartó jégréteg, sok nyilatkozatot hallottunk neves magyarországi írók, közéleti férfiak szájából, akik sorra mind elismerték, mily sokat jelentett számukra és általában a Magyar művelődéstörténet számára Patak. Folyton múlt időben, úgy, hogy ’’jelentett”. Soha egyszó arról, hogy miért kellett elvenni, szétzúzni azt a nevelési rendszert, amely jó, keresztyén és nemzeti volt. A Pataki Öregdiákok és Patak Barátai viszont azt kérdezték: Lesz-e Patak, századunk utolsó negyedében, egy megváltozott társadalmi rendben az, ami századokon át volt, s minek lényege, a magyarság műveltség állományát hiány nélkül megőrizni tudó és jövendő nemzedékeknek átadni akaró Református Főiskola, vagy marad annak, amivé lett, legszűkebb környezetét szolgáló, érettségi bizonyítványt osztogató négyosztályos gimnáziumnak? Miért csak a múltban? Miért nem a mában, a holnapban? Fájt, kimondhatatlanul fájt ez a Patak, - a múltban. Régi igazság, hogy a legszentebb gondolatnak sincs ereje és hatalma arra, hogy önmagát megvalósítsa. Személyiségek kellenek, akikben szenvedéllyé fokozódik és életcéllá szilárdul a gondolat. Ilyenekről is gondoskodott Isten. Ebben az összefüggésben említendő minden más név felett Eugene Osterhaven neve, aki 1940-es évek óta szerelmese iskolánknak. Nevét olyan áhítattal említette tanítványai előtt, kiknek száma kollégiumi és teológiai tanársága évtizedei alatt ezrekre nőtt, hogy egyszer egy közülük, szent meghatódottsággal hazamenve, szinte egész éjszaka kereste Sárospatak nevét a Bibliában, gondolván, hogy ekkora megilletődöttséggel csak bibliai városnevet lehet említeni. Temetésén hat szolgálattevő említette megannyi kiejtéssel, Patak ameriakaiak számára szinte kiejthetetlen nevét. A temetési istentiszteleten az előfohász előtt felolvasott, szépen fogalmazott Patakról érkezett levél, az iskola háláját és köszönetét tolmácsolta. Amikor a nekrológ írója Dr. Osterhaven szeretett iskolájára utalt, nem a Hope Colleger, nem is a Western Seminary-t említette, hanem Patakot, melynek újraindításáért az egész várost, három református egyháztestet és öt egyházmegyét mozgósított. Mi, akik Isten kegyelméből közeli barátai és munkatársai lehettünk, nemcsak azt tudjuk, hogy minden követ megmozgatott az iskola újraindításához szükséges milliók előteremtésére, de annak is tanúi lehettünk, hogy ő valósággal ’’kiimádkozta” Istennél Patak újraindulását. Idevonatkozó széleskörű levelezése, kiegészítve e sorok írójának körleveleivel, felhívásaival, mint gazdag adattár Patakon van és feldolgozásra vár. Abból majd nyilvánosságra kerülnek nemcsak az itteni, de a hazai segítő szándékok és az újraindulást károsan késlelteő törekvések, mert sajnos ilyenek is jelentkeztek. Említett levéltárban fellelhető a Tiszáninneni Egyházkerület Elnökségének, Kürti László püspöknek és Dr.Újszászy Kálmán fögondnoknak Dr. Osterhaven-nel folytatott vaskos levelezése. Evek során biztatták Patak barátait, hogy az iskola feltámadásának ideje közeleg. Tőlük jött az üzenet 1987 nyarán, hogy Sárospatak érdekében eljött a cselekvés órája. Ösztönzés volt számunkra Magyarország akkori miniszterelnökének New York-ban és Washington-ban tartott sajtókonferencián elhangzott kedvező nyilatkozata. A Sárospataki Református Kollégiumi Alapítvány létrejöttével tanúsított óriási áldozatvállalás is biztatólag hatott. A cselekvés órája akkor jött el, amikor a legnagyobb segítséget ígérő Nyugat Michigan-i központtal megalakult az anyagiak összegyűjtésével megbízott ’’Reclaim Sárospatak” Committee. Felelős vezetőit három református felekezet, a magyar reformátusokat is beleértve, továbbá két presbiteriánus egyháztest és az Amerikai Magyar Református Egyesület adták. Annak hattagú bizottsága
