Magyar Egyház, 2003 (82. évfolyam, 1-3. szám)
2003-10-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 11. oldal Ülésezett az Amerikai Egyházak Nemzeti Tanácsa Az Amerikai Egyházak Nemzeti Tanácsa 2003. szeptember 29-én és 30-án ülésezett New Yorkban a West Side impozáns egyházi központjában. Megható volt az a szeretet, ahogy fogadták a magyar reformátusok régen várt képviselőjét. Az Amerikai Református Egyház Poughkeepsie beli nyugdíjas lelkésze még emlékezett Abrahám Dezső és Bertalan Imre neveire. A Tanács, amely magában tömöríti az összes egyesült államokbeli keresztyén egyház képviselőjét minden évben ülésezik. A szervezet azok közé a csúcsszervek közé tartozik, amelyekről; első ránézésre nem nagyon tudjuk, mivel is foglalkoznak. Csak később derül ki milyen nagy jelentősege van működésüknek, hiszen lehetőséget adnak az egyházak kapcsolattartására, közös programjaik kidolgozására és az állandó teológiai eszmecserére. A Tanács elnöke Elenie Huszagh asszony, rendkívüli egyéniség. Ahogy róla egyik igazgatósági tag viccesen megjegyezte: “Annak ellenére, hogy ügyvéd, nagyon rendes ember.” A nevéből pedig felfedezhetjük, hogy a félje magyar származású. Nemkülönben kiváló koponya a szervezet főtitkára, Bob Edgar, aki a hivatásos politikusi pályát hagyta oda, hogy a Tanács tulajdonképpen mindennapjait irányító fizetett alkalmazottja legyen; hiszen azelőtt parlamenti képviselő volt. Az első nap reggelén Dimitrios püspök, az Amerikai Görög Orthodox Érsekség képviselője tartott áhítatot énekelve. Nekünk, a résztvevőknek szintén énekelve kellett bekapcsolódnunk a szertartásba. Természetesen az egész áhitat állva zajlott le, ahogy az a görög orthodox egyházban szokás. A tanácskozás munkaprogramja olyan feszített volt, hogy a résztvevők még ebédelni vagy vacsorázni sem hagyták el a tárgyalótermet, hanem helyszínen étkeztek. Az ülés szüneteiben lehetőség nyílott az ismerkedésre. Nagyon érdekes volt a Morva Egyház képviselőjének szavait hallgatni, aki elmondta, hogy csak Manhattan-ben 3 gyülekezetük van. A korábban Morva Testvérek néven keletkező egyház már nem él azok között a kommunisztikus körülmények között, mint megalakulásakor. A XVIII. században végbement egy ébredés közöttük, amely - főleg német ajkú misszionáriusok közvetítésével - előreformációs hitüket elröppentette a világ minden részére. Ezért jelenleg nagyon sok huszita él például az Antillákon. Székhelyük Bethlehem, PA-ban van. Ma is inkább németül beszélnek. A Swedenborg Egyház lelkésznő képviselője Califomia-ból jött. Egy üvegkatedrális lelkipásztora. Egyháza a svéd államegyházból vált ki és protestáns tanítással és hagyományokkal rendelkezik. Számukra is nagy probléma a fiatalok bevonása a gyülekezetbe. A Tanács korábban három állandó munkabizottságot működtetett, melyek számát nem régen emelték ötre. A korábbi Kommunikációs, Hit és Rend, valamint a Felekezetközi mukabizottsági hármas kiegészült a Szolgálat és Keresztyén Oktatási, valamint az Ügyvédi és Jogi munkabizottságokkal. Bob Edgar főtitkár fáradságot nem ismerő és hozzáértő munkája következtében a Tanács jelentős adományokat kapott; ezért jelenleg több mint 10 millió dolláros vagyonnal rendelkezik. A főtitkár fizetését ebben az évben mégsem emelték fel. Ennek egyik oka az lehetett, hogy Bob Edgar az év folyamán olyan módon alkalmazott egy nagyon tehetséges fiatalembert főtitkár-helyettesi munkakörrel és fizetéssel, hogy az állást nem hirdette meg kellőképpen és nem kérte ki a végrehajtó bizottság véleményét. Magyar szemmel azonban nagyon érdekes volt látni, hogy a nézetkülönbségek ellenére a vita soha nem fajult el. A vitázó felek nem estek egymás torkának. Az ellenfélnek felrótták vélt hibáját, de nem akarták bizonyítani azt, hogy már korábban bűnözéssel foglalkozott. Nem vájkáltak a magánéletében. Nem próbáltak a múltjából elmarasztaló adatokat előhozni. Az egész tanácskozás testvéri és szeretetteljes hangnemben zajlott le. Drótos Árpád lelkipásztor, New York, NY Demeter Zsolt pogány í m a s z a ncl é k a világnak keresőskáláján fél négy. csend, mert az maradt. idegen csendken jós igék földi lakásom átszállókelyei. dicsőség a betűknek! egyenletes önmagam létrétgörnyedve feléd emelem élő szavam nézdd uram mint szó emlék itt könyörgés a megszakított hallgatás. kajnalodik. a kőid fantom alakja bukdácsol a pannon dombokon. mennybéli Isten milyen messze vagy! az idő itt bagy a világnak keresőskáláján fél négy.