Magyar Egyház, 2003 (82. évfolyam, 1-3. szám)
2003-10-01 / 3. szám
2. oldal MAGYAR EGYHÁZ "MA, HA AZ Ö /ZAVÁT HALLJÁTOK ..." Rovatvezető: Ft. Demeter Andor, Püspök "Hittem, és azért szóltam; hiszünk mi is, és azért szólunk.” (2 Korinthus 4,13) írja az apostol. Döntő jelentőségű és igen fontos ma is, hogy ki és hogyan tud vallani Istenről, Jézus Krisztusról. Kétségbevonhatatlanul igaz és nagy felelősséggel jár minden hovatartozást megerősítő vallomás, de kiváltképpen az Isten iránti hűségről valló, szóban és tettben megnyilvánuló bizonyságtétel. Azt is tudjuk, hogy nem egy társadalmi kultúrügylet, vagy egyházpolitikai hiearchikus alapvetésű érdekképviselet jelentkezési formáról, hanem merőben másról van szó, az Ige szolgálatáról, vagyis az egyetemes keresztyén egyház minden időben végbemenő evangéliumi alapvetésű igehirdetési tevékenységéről. Az a vélemény is elhangzik, hogy vakmerő vállalkozás. Azonban szólni és cselekedni kell, mert Szentlélek által megbízatást kaptunk a szolgálattételre. Határozottan hisszük, hogy a bizonyságtétel megnyilatkozásán át az Isten üzenete szólal meg, mint ahogyan a keresztyén Anyaszentegyház tagoltsági mivoltában is egy, mert az Úr Jézus Krisztus élő teste. A Szentlélek és Ige által formált és fenntartott egyház az összes szolgálati ágazatában mutatkozó munkatevékenységének kiinduló pontja az Úr Jézus Krisztusról szóló bizonyságtétel, vagyis az IGEHIRDETÉS. Tételesen: lényegében egyház-gyülekezet úgy jön létre, és ott működik, ahol örömmel követik Jézus Krisztust, elfogadják tanítását és teljesítik akaratát. E keresztyéni élet karaktere a jézusi indulat, azaz, az igazi szeretetteljes engedelmes élet. A hit életformáló erő és a szeretet életet szépítő valóság. Hit a szeretet megnyilvánulásaiban nyer értelmet, mert az igazi szeretetben Isten van jelen és a keresztyén egyháznak egyetlen útja, amit járt eddig, és amin járnia kell ezután is. Életünk cselekedeteivel igazoljuk, hogy Jézus tanítványai vagyunk. Igen fontos és lényeges, hogy mennyi alázat, türelem, szolgálati készség és szeretet van életünkben. A jézusi szeretetnek varázsa és ereje van! Pál apostolról tudjuk, hogy a Jézussal való találkozás után indult el szolgálati küldetésének hív betöltése útján. Személyes kapcsolat Krisztussal ! Ez nem szólam, vagy elmélet, hanem valóság. A mai embernek Istent csak a szeretet által és következetes szolgálattal lehet ismertté tenni, különben ismeretlen marad. A szeretet nem öncélú, hanem betakarja a felebarát botlásait, bizalommal fordul mindenik iránt. A szeretet a Lélek olyan energiája, amely soha nem szűnik meg. A szeretet igazi megnyilvánulási formája a tett, mert annyi szeretet van bennem és bennünk, amennyit megvalósítunk. Az igazi keresztyén élet állandó szolgálatban és munkában megtermékenyített élet és az egyházban a kiválasztottak közösségében végbemenő összes szolgálatot a Szentlélek Isten hozza létre és a legkétségesebb helyzetben is csodálatos módon működteti. Igen, az Úr csodásán működik! Sohase feledjük el szeretett testvéreim, hogy az Úr szolgálatában, már, mint az egyházban mindig azokra kell gondolni, akikre nézve Isten e szolgálatot adta: - -a gyülekezetek hívő népére. Ma is érvényes: engedelmes gyermekei legyünk Istennek, hallgassunk szavára és akkor hűségesebb munkásai leszünk az Úr Anyaszentegyházának, közelebbről annak a gyülekezetnek, ahová tartozunk. Urunk maradj velünk! Ámen. Az Amerikai Magyar Református Egyház nevében hálásan köszönjük a gyülekezeteknek, amelyek befizették a 2003. évi hozzájárulásukat a "Magyar Egyház-Magyar Church" megjelenéséhez. On behalf of the Hungarian Reformed Church in America we would like to thank the congregations for sending the 2003 dues in time which made publishing the "Magyar Egyház - Magyar Church", possible: **Eastem Classis $300 - Bethlehem,PA $100- Cliffside.NY $75.- Miami,FL $200- Newbrunswick, NJ $250- New York,NY $633.- Perth Amboy,NJ $250- Trenton,NJ $684- Washington,DC $60- Poughkeepsie-Peekskill-Roseton,NY $150 - Rochester, NY $30.**Central Classis - Allen Park,MI $400.Oshawa,ONT.CAN.$50- Toronto,ONT.CAN. $75.Windsor,ONT.CAN. $100.**Westem Classis $200.- Hollywood, CA $300.- Ontario,CA $400.- Phoenix,AZ $500.- San Diego,CA $150.- San Francisco,CA $150 - Vancouver, B.C. CAN. $100.-MAGYAR EGYHÁZ - MAGYAR CHURCH OCTOBER-NOVEMBER-DECEMBER 2003. VOL. 82, NO. 4 ISSN 0360-5760 Published quarterly EDITOR IN CHIEF The Rt. Rev. Andor Demeter, Bishop 3921 W. Christy Dr. Phoenix. AZ 85029 EDITOR Rev. Bálint Nagy 7S1 Crenshaw Blvd. Los Angeles, CA 90005 CO-EDITOR AND BUSINESS MANAGER Rt. Rev. Sándor Szabó, General Secretary - Dean 1053 East Sixth Street # 32. Ontario, CA 91764 EDITORIAL BOARD Rev. Árpád Drótos 229 East 82nd Street, New York, NY 10028 Rev. Lajos Fábián 7872 Jasper Ct. Vancouver, BC VSP 3S9, Canada Very Rev. Ferenc Varga, Dean 73432 Stacey Dr. Brownstown, MI 48183 OFFICE OF PRINTING "AD PRINT" INC. 4002 N.36th Ave. Phoenix, AZ 85019 YEARLY SUBSCRIPTION: Group $5.00 Personal $6.00