Magyar Egyház, 2002 (81. évfolyam, 1-3. szám)
2002 / 2. szám
12. oldal MAGYAR EGYHÁZ A PRÁGAIAK ELLENÁLLÁSA A Reformátusok Lapjában „Otven éve történt” cikksorozatban ősszel olvashattuk dr. Ludányi Sándor professzortól az 1951 őszén bezárt sárospataki és pápai Teológiai Akadémiák megszüntetésének okait, a bezárások elleni tiltakozások különböző formáit. Olvashattuk Barth Károly professzornak Bereczky Albertnek írt sorait, megtudtuk azt is, milyen sors várt azokra a teológusokra, akik nyíltan, levélben tiltakoztak a két teológiai akadémia bezárása ellen. De arról nem olvastunk, mert nem is olvashattunk, ami azokban a hónapokban a teológiák bezárásával kapcsolatosan mint tiltakozás történt Prágában. Annak mint élő tanúja, egyik kezdeményezője számolok most be róla annyi év távlatából: a bezárások miatt a Sárospatakon és Pápán tanuló felvidéki teológusok, akik illegális határátlépőkkel járhattak csak haza, 1951 őszén már nem térhettek vissza akadémiáikra. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház akkori vezetősége a prágai Komenius Evangélikus Fakultás dékánjának Hromádka professzor ajánlatára úgy határozott, hogy a teológiára jelentkező fiatalokat Prágába irányítja, hogy ott készülhessenek a lelkipásztori szolgálatra. Ezért a Pápáról és Sárospatakról itthon maradt teológusok is 1951 őszén Prágába mentek át, hogy ott folytassák tanulmányaikat. Sárospatakról 5, Pápáról 2 teológus. Én 1951 őszén kerültem fel itthoni szlovák érettségi után egyik társammal a fakultásra. Hamar észrevettük, hogy a Sárospatakról és Pápáról átjött teológusainknak milyen nehéz volt az átállás. Főleg nyelvi nehézségekkel küzködtek és jó ideig tolmács segítségével vizsgáztak. A tolmácsok mi voltunk, akik az állam nyelvét már nagyjából elsajátítottuk a gimnáziumban. 1952 januárjában az otthoni karácsonyi legációs szolgálatok és szünet után visszatérve Prágába, nem sokkal utána vettük a hírt, hogy január 22-én a Magyarországi Református Egyház küldöttsége érkezik Prágába és ott a Komenius Fakultáson díszdoktorrá avatják Bereczky Albert püspököt. Ez január 23-án ünnepi külsőségek között meg is történt. Bereczky Albert kíséretében voltak még Péter János püspök, Kiss Roland főgondnok, és Kádár Imre a Konventi Sajtóosztály vezetője. Másnap, január 24-én, a Fakultás Nagytermében Péter János előadást tartott a teológiai ifjúságnak. Előadásában agyondícsérte a szocializmus építésének folyamatát, a békeharcot, kiemelve az abban való szükséges részvételt, majd kérdésekre válaszolva szólt a Magyarországi Református Egyházban kialakult helyzetről, a sárospataki és pápai akadémiák bezárásáról. Megpróbálta elhitetni a cseh teológusokkal azt, hogy kizárólagosan anyagi nehézségek miatt, önként döntöttek úgy a két egyházkerületben, hogy saját akaratukból bezárják a két Teológiai Akadémiát. Az előadás után kilépve a folyosóra a Sárospatakról és Pápáról átjött teológusok és mi ketten körülfogtuk a két püspököt, főgondnokot úgy, hogy továbblépni nem tudtak és megkérdeztük, miért nem mondták meg az igazat és vezették félre a cseh teológusokat? Hallgattak, és közben őket körülvevő kör egyre szorosabb lett. Hogy feleletre kényszerítsük őket, a falhoz szorítottuk mindhármukat. Akkor odaért Kádár Imre is, de nem mert beavatkozni. Ekkor Péter János elsápadva megszólalt: „Fiúk, hagyjátok abba, ez inzultus, ennek súlyos következményei lehetnek számotokra.” Lettek is, de nem olyanok, amilyeneket szerettek volna. Felháborodva tettek panaszt J. L. Hromádka dékánnak, B. Pospísil igazgatónak, kérve a fakultásról való kizárásunkat. És Pospísil igazgató támogatta kérésüket, de Hromádka dékán úgy látta helyesnek, hogy a panaszt továbbítja a Szlovákiai Református Egyház vezetőségéhez, ők döntsék el, mi legyen velünk... Varga Imre a későbbi püspök, akkor püspökhelyettes, bátran kiállt mellettünk, így kaptunk egy komoly szóbeli feddést, és legenyhébb büntetést: 2 évig nem mehettünk legációba. Ez azonban azt jelentette, hogy elestünk többezer koronától, ami akkor részben otthoni tanulásunkat, megélhetésünket biztosította. így ismét egy időre szüléink anyagi támogatására szorultunk. Már ötven év telt el azóta, hogy a sárospataki, és pápai teológiai akadémiák megszüntetése ellen hazai tiltakozás mellett volt Prágában egy kis csoport, aki ilyen módon mert tiltakozni a két akadémia bezárása ellen, vállalva a következményeit! (Hetény, Szlovákia) Borza Zoltán A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL JELENTI Az elmúlt 2001 esztendő befejezésekorl0195513 lakosa volt Magyarországnak. Vallási megoszlásuk szerint ebből: római katolikus: 5300565, református 1631410 (755454 férfi és 875956 nő). Lutheránus: 301925. Különböző kisebb egyházak: 395723. Az egyházakhoz nem tartozók száma: 1445646. Egy millió harmincötezer kilencvenegy személy nem adott választ a kérdésre, mindezek ellenére 52%-a lakosságnak szívesen közölte — milyen vallású. Ebből 69% római katolikusnak, 21% reformátusnak és 4% lutheránusnak vallotta magát.