Magyar Egyház, 2002 (81. évfolyam, 1-3. szám)
2002 / 2. szám
MAGYAR EGYHÁZ 9. oldal A FIATALOK MEGTARTÁSA A GYÜLEKEZETEKBEN Holland-magyar presbiteri találkozót tartottunk kiskunlacházai egyházközségünkben, melyre a Délpesti Egyházmegyéből több gyülekezetből is érkeztek presbiterek, érdeklődők, körülbelül nyolcvanan. Az est témája nagyon aktuális és gyakorlati jelentőségű volt: Hogyan integráljuk a fiatalokat a gyülekezet közösségébe. Napjaink egyik legsúlyosabb problémája és óriási kihívás mind a lelkipásztorok, mind a gondnokok, a presbiterek, mind pedig a gyülekezeti tagok számára, hogyan tartsuk meg a konfirmált fiatalokat, hogyan tudnánk megváltoztatni azt a jelenséget, melytől minden gyülekezet egyaránt szenved, tudniillik azt, hogy a konfirmáció alkalmával a gyülekezet közösségébe formálisan és fogadalommal megerősítve éppen betagolódott fiatalokat soha többé nem látjuk. Több kapcsolatuk van a hitoktatás ideje alatt az egyházzal, melynek akkor még hivatalosan nem tagjai, mint azután, amikor a gyülekezet ünnepélyes keretek között befogadja őket. Ezt a problémát járta körül a két meghívott holland vandégünk, Klaas Jäger egyetemi tanár és Jaap Deodens prédikátor előadásában, s együtt, közös véleménynyilvánítással, beszélgetve kerestük az utat. Az előadás figyelmeztetett és a közös felelősségre ébresztett. A gyülekezetben nem csak a lelkipásztor dolga megtartani a fiatalokat, hanem a presbitériumnak s a gyülekezet minden egyes tagjának vállalt és hordozott felelőssége kell legyen. A főbb és alappontok, ahol nekünk, gyülekezetben élőknek tennünk lehet és kell egészen gyakorlati módon: 1. A fiatalok tanítása. 2. Személyes példaadás, előljárás a hit megélésében, s a munkavállalásban. 3. A helyünk átengedése szolgálatokban, feladatokban. Az előadás egy olyan gyülekezetből indult ki tehát, ahol a felnőtt gyülekezeti tagok számára komolyan életforma és szívbeli elkötelezettség az egyházához, a gyülekezethez való tartozás, s feltételezi, hogy a lelkipásztorok, a presbiterek s a gyülekezet tagjai a személyes példaadással szükséges hittel, a hitben járás gyümölcseivel már rendelkeznek. Feltételezi, hogy a Krisztushoz tartozás nem merül ki a vasárnapi istentiszteletek látogatásában, hanem megnyilvánul a gyülekezeti munkába való beépülésben, a szolgálatok jókedvvel való vállalásában. Hiszen csak akkor van lehetőségünk helyünket átengedni, ha van helyünk egy-egy feladatban. A fiatalok közös kincseink, épp oly értékes gyermekei az Istennek, mint mi, akiknek már van helyünk a templomban, s ők ülnek majd helyünkre, ők tartják meg évszázadok óta őrzött és továbbadott értékeinket, így nem csak a lelkipásztor feladata az ő ott tartásuk, hanem közös ügyünk, közösen vállalt fáradságunk és közösen hordozott felelősségünk. Ehhez nem szakértelem, hanem egyszerűen az Úrtól komolyan elkért bölcsesség és a szívünk szükséges. Takaró András ELLOPTÁK A VIZSOLYI BIBLIÁT Február elején ismeretlen tettesek rabolták el református hitünk és magyar kultúránk egyik legféltettebb kincsét, a Vizsolyi Bibliát A XVI. században Károli Gáspár által fordított és nyomtatott első magyar nyelvű Bibliát közel nyolcszáz példányban adták ki. A vizsolyi hívek (ha nem is eskü alatt) de azt állítják, hogy az övék az elsők között készült. S most nincs többé. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség hónapok nehéz munkájával sem került a rablók nyomára. A budapesti Széchenyi Könyvtár vezetői - a lopott Szentírás megkerüléséig — a tulajdonukban lévő Károli Bibliát a vizsolyi gyülekezet rendelkezésére bocsájtották. Az egész ország és mi távolban lévő magyarok is bízunk abban, hogyha a nyáron ismét Vizsolyba látogatunk, bent az öreg templom jobb oldalán újra ott láthatjuk majd a kopott üvegszekrényben Károli tiszteletes úr oly szent és csodálatos ősnyomtatványát. k k k B. PASCAL GONDOLATAIBÓL “Az eredendő bűn bolondság az emberek szemében, de senki nem állítja, hogy nem az. Ne tegyenek tehát nekem szemrehányást, hogy ez a tanítás ésszerűtlen, mert hiszen magam is ésszerűtlennek tartom. Ez a bolondság azonban bölcsebb, mint az emberek minden bölcsessége. Mert enélkül ugyan mi módon magyarázható meg az ember? Állapota ennek a felfoghatatlan ténynek a függvénye. Hogy is érthetné meg ezt az ész, hiszen ésszerűtlen, s e mellett, a helyett, hogy kutatná, elmenekül előle, amikor eléje adják.” (I. 187)
