Magyar Egyház, 2000 (79. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 2. szám

MAGYAR EGYHÁZ 13. oldal Osztrogonácz Péter egyházfi tanította be az előadókat és maga mondott megható és lélek szerint való összekötő szöveget. A technikai rendezésért Szilágyi Vilmosnak mondunk köszönetét, aki Budapestről látogatott közénk. Az előadás után a fiatalok egy-egy csokoládé szívvel ajándékozták meg az édesanyákat. Szokásos vasárnapi ebédeinket továbbra is folytatjuk. Minden hónapban egyszer táncos ebédet rendezünk. Ismét eljött közénk dr. Magyar Kálmán magyar­­országi történelem professzor, hogy bemutassa a Magyar Holocaust dokumentum gyűjtemény 2. kötetét. 2000 első felében két alkalommal adott otthont gyülekezetünk az Amerikai Magyar Református Lelkészegyesület Keleti Körzete havi össze­jöveteleinek. A legutóbbi gyűlésen Rév. Sitri Nyomi, a Genfben székelő Református Világszövetség főtitkára tartott előadást és vitatott meg a jelenlévő magyar lelkészekkel aktuális kérdéseket. Többek között szóba került a Kárpát medence kisebbségi magyar reformátusainak sorsa. Továbbra is folytatjuk gyűjtésünket a tiszai árvízkárosultak megsegítésére. Drótos Árpád, lelkipásztor POUGHKEEPSIE, NEW YORK Lelkipásztor: Forró Sándor, püspök 9 Grove Street, Poughkeepsie, New York 12601 Telefon: (914) 454-2560 and (914) 454-5735 2000. január 16-án ÚJÉVI, február 20-án ELNÖKI és március 12-én, az 1848-as Magyar Szabadságharcra emlékezőn, KÖZEBÉDET rendeztünk, amelyen Stanley László és Vass Zsolt szavaltak. A lelkész beszédet mondott és Csordás Gáborné zongorázott. Március 19-én BÖJTI istentiszteletet tar­tottunk úrvacsoraosztással, amelyre a kenyeret és bort Kovács Sándorné női köri alelnöknő adományozta. A Poughkeepsie-i Magyar Református Egy­házközség 2000 február 6-án, a vasárnapi istentisztelet után, ÉVI KÖZGYŰLÉST tartott a templomban. Először Chester Róbertné az egyház jegyzője, Harris Richardné az egyház pénztárosa, Rendes István ellenőr beteg lévén helyette Bordás Csaba algondnok és Kovács Vincéné a Női Kör pénztárosa tettek évi jelentést. Az egyházközség pénzállománya 1999. december 31-én $51,082.84 volt. A szorgalmas Női Kör 1,200 dollárt adományozott karácsonyra az egyház pénztárába s így pénzállománya 1999 végén $525.72 volt. A peekskilli gyülekezet kétezer dollárt, Kiss Józsefné egyháztag pedig 500 dollárt ado­mányozott az egyháznak. Azután a lelkipásztor évi jelentése következett, majd tisztviselő választások voltak. Az évi közgyűlés Harris Richardnét és Kovács Vincét egyhangúan három évre presbiternek megválasztotta. Galambos László gondnok, 13 évi hűséges szolgálat után egészségügyi állapota miatt, lemondott tiszt­ségéről. A közgyűlés megköszönte lelkiismeretes szolgálatait. Utána a következő tisztviselőket választotta meg egyhangúan egy esztendőre: Bordás Csaba gondnok, Kovács Vince algondnok­­ellenőr, Chester Róbertné jegyző és Harris Richardné pénztáros. Az egyház Női Köre 2000. január 12-én megtartott tisztújító gyűlésén a következő tisztviselőket választotta meg egy esztendőre: Baráth Jenőné elnöknő, Kovács Sándorné alelnöknő-ellenőr, Gállos Csabáné jegyző és Kovács Vincéné pénztáros. ROSETON, NY 2000 március 26-án úrvacsorái istentiszteletet tartottunk, amelyre a jegyeket Széli Fred gondnok adományozta. SAN DIEGO, CALIFORNIA Lelkipásztor: Szabó Sándor 3300 Cleveland Avenue, San Diego, California Gondnok Kászonyi János Telefon: (619) 271-5326 Az elmúlt hónapokban is igyekeztünk mindent megtenni szolgálatunk betöltésére a San Diego-i magyarok között. Minden hónap első vasárnapján tartjuk istentiszteleteinket egy amerikai egy­háztól bérelt kis kápolnában, amelyen 25-30 személy vesz részt, akik lelkesen énekelnek és nagy figyelemmel, a lélek vágyakozásával hallgatják az igehirdetéseket. Imádkozunk azért, hogy valóban ne csak a hallgatói, hanem a befogadói és igaz megtartói is legyenek a San Diego-iak, hogy teremje meg gyümölcsét Isten Igéjének elfogadása. Kászoni János főgondnok hosszú ideje súlyos betegsége miatt nem tudja látogatni alkal­mainkat, így imádságunkban hordozzuk a minél hamarabbi gyógyulását és erősödését. A nyolc-tagú presbitérium hűséggel látja el szolgálatát és támogatja a lelkipásztort és a gyülekezetei minden ügyben. A San Diego-i magyarság közösségében az egyházi élet nem tekint vissza olyan szervezett múltra, mint a helybéli Magyar Ház és a köré csoportosuló tagság. Gyülekezetünk tagjai, vezetői ebben a szervezetben is támogatják a magyarságért végzett szolgálatot. így egy­házunknak jó a kapcsolata a Magyar Házzal, amelynek kultúrális rendezvényeire meghívják a lelkipásztort és többször felkérték előadások megtartására.

Next

/
Thumbnails
Contents