Magyar Egyház, 1998 (77. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 1. szám
MAGYAR EGYHÁZ 7.olda] ÚJ SIMEON Térdem remeg, hajam fehérük, orcám redős... öreg vagyok! S az új évet megértem ismét... Nem vittek el bú, kor, bajok! Az élet mintegy kérdi tőlem: Mire vársz még? minek vagy itt? És tol, mikép a fán letolja az ifjú lomb a tavalyit. Mégis, mit szívem váltig óhajt, és fennhangon kér ajakam: az, hogy csak éljek! kínosan bár, kenyér nélkül, hajléktalan; ha most meghalnék, el nem érve, mit szívem oly buzgón remélt: nem tartanám hosszabbnak éltem, mint egy kimúló kisdedét. S mért függök e zajos világon, mikor csend, s béke lesz amott? Mit várhatok még életemtől? Semmit, semmit... csak egy napot! Melynek fényes, csábos reménye a rég megúnt földön maraszt, s gátolja e sárház ledöltét... Azt a napot várom, csak azt! Szép, szép leend az! sok hasonlót nem szülnek évek, századok; ó, hogy e fényes, e dicső nap mivoltáról nem szólhatok! Pedig képét itt hordom... amint magát telkembe rajzolá; ahogy velem volt alva s ébren, ahogy kisért mindenhová. Rágondolék magányom csendjén, s ha örvény nyílt hajóm alatt; rá a börtön fojtó legében, és bújdokolva, mint a vad; heves csatákban azt kerestem a por- s füstben szakadt derűn, hulló vérem- és múló napomra miatta néztem keserűn. Sokszor véltem, hogy messze van még, sokszor hittem, hogy már közel! Sugárit fellövelni láttam: akkor fedé sűrű köd el; elhalványult, leszállt reményem, s megint mosolygva tűnt elő, mint nyári esthajnal világa lassan mindig keletre jő. így folyt éltem, - s vén vagyok már, de boldogabb, mint annyi sok, kiknek tört hittel kelle délben a koporsóba szállniok; az új évet köszöntve, lelkem a hitnek karján ringatom, hogy e feltűnt év rejti, hozza ama napot, az én napom! 0, akkor életem megújúl! Izmom gyors lesz, vérem meleg; kézen fognak, kik koszorúsán s dalolva körben lejtenek; az életnek rozsdája: a gond, kor, kétség, bánat egy se bánt! E várt napon lelkem utószor cseng, villog fényes kard gyanánt. S ha feltárul az áldozóknak ama szent csarnok kapuja, s megrezdül a győzelmi ének: Hallélujah! Hallélujah! Ha tömjénem javát az oltár izzó tüzére hinthetem: elég, elég lesz...! vén szolgádat bocsásd el akkor, istenem! Tompa Mihály !
