Magyar Egyház, 1997 (76. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 1. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5. oldal NEMZEDÉKEK ÖSSZEKÖTŐJE Jézus áldozata halála váltság és közbenjárás. Váltság, mert bilincseket tört össze, mellyel az ember meg volt kötözve, börtönöket nyitott ki, amelyekbe be volt zárva, s így szabadította meg a bűnöst az Isten-ellenes hatalmak örök zsarnokságából. Halála közbenjárás is. Nem a kényszer passzív szenvedőjeként jutott a keresztre, mint a régi oltárok áldozatai. Az ő személyében úgy egyesült az áldozó és az áldozat, hogy önként, saját elhatározásából vállalta a halált. Áldozata azért közbenjáró, mert akadályokat hárított el, s utat nyitott, összekötötte a mennyet a földdel. Eggyé tette a két szövetséget, de ugyanígy eggyé teszi a nemzedékeket. A Golgota találkozó hely: nemzedékek élete ott rendeződik, s ott válnak együtt örökös társakká — az Istennel kötött új szövetségben. A Golgota hegyén megpecsételődött az az örök szövetség, mely a Sinai hegyen köttetett Isten és az ember, a szöveséges népek között. Ebbe a népbe tartoztak az atyák és a fiák, a távoli ősök és a késői utódok. Ez ama megigért örök szövetség, mely elkezdődött a biblia első lapjain: „...megáldatnak benned a föld minden nemzetségei” (1. Mózes 12:3) Akihez az Ígéret szólt: Ábrahám (sok népek atyja - mikor még gyermektelen volt!) az áldást kapta megvalósítandó életprogramként. „Légy áldássá azok között, akikkel majd összeköt a sorsod.” Különösen azoké az áldás, akik a te ivadékaid, hogy bennük is folytatódjon, amit benned elkezdtem. Ennek népi kiterjesztése az Isteni parancs: „...ti lesztek nekem valamennyi népek között az enyéim, mert enyém az egész föld.” A kiválasztás „alkotmánya” pedig a 10 parancsolat, mely nemzedékeket egybefogó kötelék lett — örökség és elkötelezettség. Az istentisztelet, a kultusz gyakorlása és az áldozat a közösség gyakorlásának eszköze, s egyben a múltat a jelent s a jövőt összekötő letétemény. Nemzedékek osztoztak a történelemben és a hagyományokban. Nemzedékekhez közös prófétai szó hangzott. Nemzedékek ugyanabban a misszióban kaptak feladatot. S nemzedékek egy cél irányába tartottak. Ez az Ószövetségi közösségi létmód a titka. Csak néhány igehelyet idézünk fel. A Zsoltárok könyve 127. és 133. részének bizonysága szerint nincs erős város, nincs jóvő a fiák és nemzedékek nélkül, Isten áldása a családi kör, ahol erős bázisa van a felelős együtt-élésnek. A békességes és meghitt atyafiság-ápolás áldást szerez. Mózes 2. könyve 20:12-ben az 5. parancsolatot találjuk, melyhez a hosszú kor Ígérete fűződik. Ez a közösség számára ígéret; ha megmarad a család megbecsülés és tiszteletadás a múlt nemzedékei iránt, mert akkor biztosítva van az ígéret földjén való „hosszú idő”, s a népközösség fennmaradása. Szintén ugyanitt, néhány verssel korábban: 2 Mózes 20:5 ahol a 2. parancsolat tiltó fenyegető kicsengésű: ....megbüntetem az atyák vétkét a fiákban harmad és negyed íziglen, akik engem gyűlölnek.” Természetesen ez nem azt jelenti, hogy Isten valakit is büntet a mások vétkéért. Valahol mégis felelőséggel tartoznak egymás iránt a nemzedékek. Nem hordozhat felelősséget egyik a másik helyett - ahogy ezt világosan üzeni Isten a próféta által: „...ne mondjátok azt, hogy az atyák ették az egrest, s a fiák foga vásott belé.” (Ezékiel 18.) Azonban tény és tapasztalati valóság az öröklés genetikai súlya: az atyák bűne a fiákban hatványozódik, továbbél - ez az Isten elhagyásának a büntetése. Mennyivel örömtelibb a pozitív ígéret: „ezerszeresen” ezeríziglen jutalmazza Isten a hűséget a nemzedékek sorában. Ha az Újszövetség ígéreteire gondolunk, még bátrabbá válik a reménység. Jézus az atyák szívét a fiákhoz fordította és a fiák szívét az atyákhoz - ahogy ezt megjövendölte Malakiás az eljövendő Messiásról (Malakiás 4:6). Minden nemzedék hivatalos Krisztus követésére. Az „ifjak és vének” közös hitélménye teljesedik pünkösdkor. Az ígéret: „...higyj és üdvözülsz mind te, mind a te házadnépe” arra a bizalomra jogosít, hogy a gyermekek és utódok iránt jó reménységben lehetünk. A kegyelmi kiválasztás a nemzedékeket egy jól funkcionáló testhez hasonlóan organikus egységbe helyezi, ahol mindenki „házanépével” együtt szolgál a kegyelmi ajándékok sokasága szerint. (Lásd: Pál levelei, I. Korinthus 3; Galáciabeliekhez 6. rész; Efézus 2:13- 22.) Ennek a szent öszetartozásnak, az örök szövetségnek a beteljesedése a Jelentések könyve látomása, ahol megszámlálhatatlan sokaság van, kicsik és nagyok. A számuk jelképes „száznegyvennégyezer” - azaz a 12x12-nek a sokszoros hatványa, azaz a teljes nép, a kihívottak, a „kiválasztott” népek együtt alkotják az üdvözlők számát. íme az Isten Országa! Mit mondjunk ezek után? A mi gyülekezetünkben nem lenne érvényes a biblia igazsága? Távol legyen ez a gondolat. Időnként, átmenetileg eltávolodnak egymástól a nemzedékek. Megbillen az egyensúly, és gyengének bizonyulnak az összekötő szálak. A nemzedéki ellentétek áthidalhatatlannak tűnnek. Egyházaink főleg idősek áldozatos, odaadó munkájából élnek és virulnak. Az is persze igaz, hogy a fiatalok is szívesen tennének valamit, ami egy kis változást hozhatna. Bár hazaváró lelki otthonná válnának a magyar közösségek fiataljaink számára is! Bár mi is jobban hinnénk hitbéli és magyar hagyományainkban, s annak pozitív tartalmát továbbadnánk a felnövő új nemzedéknek! Isten nem mondott le arról, hogy atyák, fiák, anyák és lányok mind együtt legyenek. Kérjük imában ennek a beteljesedését. Lukácsi Éva
