Magyar Egyház, 1997 (76. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 1. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3. oldal A MI LEGNAGYOBB BOLDOGSÁGUNK Olvasandó: János 20:1-10 Isten Igéje, különösen a a húsvéti örömhír olyan az ember lelki életében, mint a természet világában, a föld életében a nap. A földnek azon részében, amely elfordul a naptól sötétség áll be. A sötétségbe borult világban pedig nagyon nehéz tájékozódni. Életünk útjait ugyan bevilágíthatják mesterséges fények, de éjszakáinkat, sötétségünket sohasem tudják teljesen elűzni. Az éjszakát csak a nap fénye űzheti el. Amikor felvirrad a nap, egyszerre elsápadnak, jelentéktelenné válnak az éjszakában megcsodált legragyogóbb fényforrások is. S így van ez az ember belső világában is. Amikor elfordulunk a világosságtól, Isten újjáteremtő erejétől, sötétségbe borul, éjszakába hullik az életünk. S ezen a sötétségbe borult éjszakában úgy próbál az ember segíteni, hogy felgyújtja értelme mécsesét, tudománya és ismerete reflektor fényét gondolván, hogy ezzel megoldást talál élete sötétségére, sokszor teljesen megfeledkezve arról, hogy a maga tudásával és bölcsességével dicsekedő ember ismerete is csupán Istennek ajándéka, hiszen Isten adja mindannyiunknak az értelmet, 0 vezet a tudományos fejlődés útján, 0 szabja ki az emberi értelem határait. Érthető lehet ezért számunkra az, hogy az általunk bölcsnek tartott emberek, akikben Isten lelke lakozik, általában csöndes és szelíd emberek szoktak lenni, akik alázattal vallják meg az Ige igazságát: „...hogy rész szerint van bennünk az ismeret.” Megcáfolhatatlan az, hogy csodás alkotásai vannak a tudománynak. De lehet bármilyen okos is az ember, az élet titkának, az élet végső céljának rejtelmeit emberi tudománnyal nem képes megmagyarázni. Olyan ezen a területen a tudomány, mint a sötét éjszakában rohanó járművek reflektor fénye, ami csak az úttest egy kicsiny részét képes bevilágítani. A fénysávon kívül álló részt még mindig sötétség borítja. Ezért olyan szivet és lelket felemelő és megnyugtató a húsvéti örömhír. Krisztus feltámadásának a drága üzenete egyedül az, ami el tudja űzni a félelem és gyász éjszakáját. Csodálkozhatunk e azért azon, hogy az apostol azt mondja „...mert Krisztus feltámadása záloga a mi feltámadásunknak is.” A húsvéti örömhírben Krisztus nyitott és üres sírjánál kezd igazán értelmet nyerni az ember számára oly nehezen érthető Ígéret, „...hogy eljő az óra melyben mindazok, akik a koporsóban vannak, meghallják majd az 0 szavát és kijőnek az életre.” A Krisztus sírjától elhengerített kő számunkra is áldott sziklájává válhat a feltámadás hitének. Testvéreim, hittel meghallott húsvéti ige fényénél minden mássá válhat a mi életünkben is! Krisztus feltámadásában bízva nem rettent meg többé a halál, mint mindennek véget vető hatalom, mert a feltámadott Krisztus ajkáról szóló ige és az azt megpecsételő dicsőséges feltámadás örömhíre boldog bizonysággal tölthet el bennünket, hogy egyszer majd mi is feltámadunk! De feltámadnak szeretteink is. Azok is, akik már rég elmentek s akik kedves vonásait semmi más nem őrzi már a mi számunkra csak talán egy fakuló kép, szívünk vagy képesalbumunk kincstárában. De feltámadnak azok is, akiknek friss sírhantjait könnyeink záporával öntözünk. De feltámadnak azok is, akikkel még most örömmel osztjuk meg életünket, de akik már az esztendők súlya alatt, a betegség és megpróbáltatások keresztjei alatt haza felé készülődnek. Maga a feltámadott Jézus mondotta, hogy „...eljő az óra amikor mindnyájan feltámadnak, akik a koporsóban vannak.” S ha nem kételkedve, nem bizonytalankodva hallgatjuk a húsvéti örömhírt, akkor szívet tépő gyászunk és fájdalmunk reménységgé válhat. Ha nagyon fáj is elbúcsúzni a koporsó mellett azoktól, akiknek az élete itt drága kincsünk volt, akik nélkül úgy érezzük, hogy üressé, magányossá, értelmetlenné vált az életünk, betölthet reménységével a feltámadás örömhíre, hogy Krisztus, a mi Urunk is meghalt, Őt is megsiratták, Őt is eltemették, de dicsőségesen feltámadott a halálból, és az Ő feltámadása záloga a mi feltámadásunknak is. Üdvözítőnk legyőzte a halált, és nekünk is diadalmat adott, ha az övéi vagyunk, hogy mi is feltámadunk! Az évszázadok távlatából is biztatóan szól az örömüzenet könnyeket törlő ajándéka. „Én örök életet adok nékik, és soha semmi és senki nem ragadja őket ki az én kezemből.” Isten igéje újra erre figyelmeztet bennünket: „Akár élünk, akár halunk, mindenütt az Úréi vagyunk.” S ha itt, ebben a gyors, tovatűnő életben valóban az Övéi vagyunk és az Ő követségében járunk, akkor nincsen senki és semmi, aki elvehetné tőlünk azt a drága ajándékot, amit Isten nekünk az Ó szent Fia feltámadásában Ígért. Vessünk azért ki szivünkből mindent, ami meggátolna bennünket e drága ajándék elfogadásától, és engedjük, hogy Krisztus feltámadásának az öröme betöltse egész létünket, hogy a régi húsvéti köszöntésre: „Krisztus feltámadott” örömmel és hittel válaszolhassuk: „Valóban feltámadott”. Legyen ez a mi legnagyobb boldogságunk és reménységünk a húsvéti ünnepekben. M. Török István
