Magyar Egyház, 1993 (72. évfolyam, 1-5. szám)
1993-07-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3. oldal DR. VITÉZ FERENC A KÁLVIN EGYHÁZKERÜLET ÚJ PÜSPÖKE Dr. Vitéz Ferenc püspök A Krisztus Egyesült Egyházához tartozó Kálvin egyházkerület 1993. május 11-14 között tartotta évi rendes közgyűlését 57 hivatalos résztvevővel. Az egyik reggeli áhítatot Dr. Harsányi András, az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke vezette. A közgyűlés kiemelkedő pontja új tisztségviselők választása volt a következő kétéves időtartamra. Ezek a következők: Dr. Vitéz Ferenc püspök, Medgyesi Lajos helyettes püspök, Kovács W. Albert egyházkerületi főjegyző, Kaiser F. Raymond pénztáros és Carnevale Y. Irma egyházkerületi főgondnok. Az új tisztségviselőket az előző püspök, Szűcs Zoltán iktatta be hivatalukba. Az új püspököt és hivataltársait Dr. Harsányi András köszöntötte és biztosította őket az Amerikai Magyar Református Egyház együttműködéséről. A közgyűlés többek között kimondotta, hogy buzgólkodni fog a két amerikai magyar református egyháztest egyesítése érdekében. A JÓ PÁSZTOR Szabó Sándor ontarioi lelkipásztor igehirdetése a Nyugati Egyházmegye június 4-én Windsorban tartott évi közgyűlésén Az ige: János 10:14-15 Megváltásunk örömhírének, krisztusi evangéliumnak egyik legvonzóbb és legkifejezőbb hasonlata amit az Úr Jézus önmagáról állít: „Én vagyok a jó pásztor. ” Az igében elhangzott két kijelentés megmagyarázza annak értelmét. Az első kijelentés ez: „Én ismerem az enyéimet és ők ismernek engem." A jó pásztor ismeri a juhait és a juhok ismerik a pásztorukat. Amint az egész hasonlatból nyilvánvaló, a Bibliában az ismeret nem valami elvont tudást, hanem személyes belső megértést, tehát szeretettel áthatott ismeretet jelent. Jézus a jó pásztor, aki úgy ismeri az övéit, ahogyan az Atya ismeri őt. Az Atya isteni mindentudásával léte gyökeréig ismeri őt, s ezzel fogja át egész létünket és hatol annak gyökeréig. Jézusban ember-arca lett az Istennek, benne emberi szívvel szeret minket és szól hozzánk az Úr. Jézusban Isten átéli emberi életünket, szemünkkel látja, hogy mi a szép vagy a rossz a világban, testünkben tapasztalja meg az emberi lét erejét és nyomorát, szívünkkel érzi át minden örömét, fájdalmát és reménységét. Vállalja emberi sorsunkat, tehát ismer minket. De az övéi is ismerik őt, mint ahogy ő is ismeri az Atyát. Benne él, látja a szándékát és azonosul velük. Övéi is ismerik őt, mert felismerik benne Urukat, Istenüket, aki megosztotta velük sorsukat. Isten és ember között nincs bensőbb rokonság, nincs mélyebb összetartozás mint az, amit az Isten-ember teremtett meg: benne Isten azonosul teremtményével, a teremtmény pedig testvérének ismeri fel Istent. Jézus a jó pásztor: nincs hozzá hasonló, aki úgy ismerné övéit, mint ő, s akiben övéi úgy ismernék fel Istent, mint benne. Létezhet-e ennél az Isten-közösségnél igazabb és teljesebb? Van-e ennek az Isten-emberi összetartozásnak fokozata? Jézus így szól: „Én vagyok a jó pásztor: életemet adom a juhaimért.” Jézus oly mértékben vállalja sorsunkat és azonosul velünk, hogy életét is kész odaadni helyettünk és értünk, hogy az ő halála legyen a mi életünk váltsága. Ez a szeretet teljessége, nagyobb szeretet nincs senkiben. Erre a bűn tragikuma miatt volt szükség. A létünk eredete kristálytiszta, mert Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Az ember Istenben ismeri fel önmagát, mint eredeti eszméjében, benne ébred öntudatra. Ösztönösen tudja, hogy mindenestől az övé, benne van életének értelme, tartalma és célja. De tudja az ember azt is, hogy Isten nem zsarnoka, hanem Atyja; értelmesnek és szabadnak teremtette, tehát arra hivatott az ember, hogy önként és szívesen szeresse, szerető engedelmességgel szolgálja őt. Mindezt tudja az ember, de mégsem így cselekszik. A bűneset tragikus fényével rávilágít arra, hogy mi is az ember önmagában. Amikor merő önmaga akar lenni, legigazibb önmaga, belső rendeltetését tagadja meg. Ha minden bűn gyökere az önmagát Isten törvénye alól felszabadító ember engedetlensége, minden erkölcsi jó végeredményben szeretetből fakadó engedelmesség Istennek. A teremtés szellemi és erkölcsi rendjét helyreállító megváltásnak veleje éppen az, hogy Jézusban újra megjelenik a világon önmagát Isten törvényének szeretetből alávető ember. Az ilyen embert Isten akarata és szeretete tölti el, mint ahogy ez táplálja Jézus lelkét is. Ennek az Isteni akaratnak a megélése és meghirdetése egész életfeladata. Pontosan ez az, amit mi nem akarunk cselekedni, ő szeretetből engedelmeskedett Istennek. Ez az engedelmes istenfiúi élet akkora erkölcsi érték és az istenszeretetnek olyan fokú tanítása, hogy ehhez
