Magyar Egyház, 1992 (71. évfolyam, 1-5. szám)
1992-05-01 / 5. szám
MAGYAR EGYHÁZ 9. oldal BÁY ZOLTÁN (1900-1992) VASADY BÉLA (1902-1992) Bay Zoltán, korunk egyik legnagyobb atomfizikusa, 1992. október 4-én Chevy Chase-i (Washington elővárosa) otthonában, 92 éves korában maghalt. A magyar nagyalföldön született, a Debreceni Református Kollégium főgimnáziuma után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen doktorált fizikából majd négy éves kutató munkát végzett Berlinben, ahol a nitrogén atomok terén ért el kiváló eredményt. Hazatérve 1930-ban kezdte el egyetemi tanári pályáját Szegeden; 1937-től 1948-ig a budapesti Műegyetemen tanított. 1946- ban kutatásai nyomán észlelte a Holdra irányított radarhullámok visszaverődését; ez volt az első emberi kapcsolat világűrbeli égitesttel. 1948-ban a magyarországi kommunista hatalomátvétel elől családjával Amerikába emigrált. Itt élete végéig fizikai kutatómunkát folytatott, először mint a washingtoni George Washington egyetem kutató professzora (1947-1955), majd az Országos Méréstudományi Intézet (National Bureau of Standards) kutatócsoportjának igazgatója. Javaslata alapján fogadták el a méter nagyobb pontosságú meghatározását (1965). Innen nyugalomba vonult 1972-ben, de csak forma szerint, mert a washingtoni American University-n elméleti fizikai kutatómunkát végzett egészen élete végéig. Az élet erősebb című könyvét 1951-ben kezdte írni, de korábban a hazai politikai terror mellett nem jelenhetett meg. Könyvét 1988-ban fejezte be; 1990-ben jelent meg. A könyv nem a tudós, hanem az ember és hazája sorsáért aggódó magyar bizonyságtevő írása. A budapesti Magyar Nemzet című újságban megjelent nekrológ azt írja erről a kis kötetről, hogy „a magyar dráma egy fejezetét, közelmúlt történelmünket zárja magába.” Bay Zoltán hívő református volt, Amerikában a Washingtoni MagyarReformátus Gyülekezet tagja, fiánés leányán kívül az egész világ magyar közössége gyászolja és őrzi emlékét. 1992. október 5-én, 90 éves korában az északamerikai Grand Rapids-ban elhunyt D. Dr. Vasady Béla ny. teológiai professzor. Vasady Béla Aradon született. Debreceni teológiai évei után 1922-től 1925-ig Daytonban és Princetonban tanult. 1925-től előbb Pápán, majd Sárospatakon volt teológiai akadémiai tanár, azt követően a Debreceni Tisza István Tudományegyetem református teológiai fakultásán volt sorra magántanár, egyetemi rendkívüli s végül rendes tanár. 1945-ben jött ki Amerikába, ahol utoljára a Lancaster-i (PA) teológiának volt professzora. Nevét Amerikában Vassady-nak írta. Magyarországon szerkesztette „Igazság és Élet” c. folyóiratot és a „Lelkészegyesület”-et. Mozgatója volt az I. Magyar Reformátusok Világszövetségének. Számos teológiai, elsősorban dogmatikai műve jelent meg myomtatásbanmagyar és angol nyelven. Köztük „A hit misztériuma” (1931) című, amely előbb Sárospatakon, majd Debrecenben a teológusok számára tartott előadásainak nehéz, egyetemi tankönyve lett. Az 1936-os „Kálvin és a kálvinizmus” című debreceni gyűjtőkötetben „Isten megismerésének kérdése Kálvin institúciója alapján...” írt tanulmányt (bő angol kivonattal), 1940-ben a Vizsolyi Biblia 350 éves fordulójára kiadott emlékkönyvnek („Károlyi Emlékkönyv”) szerkesztője volt. Színes és megható az 1985-ben megjelent „Limping Along” című önéletrajza. Emlékét tisztelettel és megbecsü -léssel őrizzük. Harsányi András LIGHT IN THE STABLE The young apprentice burst head over heels into the studio. He was out of breath and could hardly toss out the words! “His Lordship is coming, His Lordship is coming.” All the faces in the large studio turned toward the young lad, their expression a combination of excitement and fear for ‘His Lordship’ cannot mean anyone else but the city’s all powerful Mayor and there must be a very special reason that the Mayor should come to the studio in person. True, Master Cornelis, the studio’s owner was a great printer, may be the greatest on the Continent - all this happened in mid-XVII century Flanders - yet the Mayor represented the political and financial power of the great city without which even the greatest artist could not exist. The Mayor could have asked Master Cornelis to visit him at City Hall to discuss whatever business he had in mind. There was also fear on the faces of the people in the studio. Although there were some twenty people working in the studio, apprentices, junior and senior painters, engravers, there was silence. Silence was the rule, orders were given in whispers or just gestures. Now this young fellow broke the rule by his excited shouting. He would be punished, of course. And MasterCornelis was quite irritable lately, too. He had the gout which was not only excruciatingly painful but he could hardly stand on his feet. And he had to stand while painting, often on a ladder if the canvass happened to be a tall óné he was just unable to do that with his swollen knees. Master Cornelis put down his brush and leaning on his cane slowly hobbled to the door where the majestic figure of the Mayor was just appearing. “Good morning to you, Master Cornelis” - and bowing, the Mayor took his feathered hat. “And a beautiful good morning to you, Excellency” - Master Cornelis too, made a courtly bow trying to smile but sucking his teeth in pain. They were good friends but they had to keep formalities.
