Magyar Egyház, 1992 (71. évfolyam, 1-5. szám)
1992-04-01 / 4. szám
MAGYAR EGYHÁZ 13. oldal Virágvasárnap Nt. dr. Bertalan Imre, az Amerikai Magyar Református Egyesület elnöke volt vendégigehírdetőnk, aki ez alkalommal tisztébe iktatta Patrik Humistan újonnan választott presbiterünket. Másnap a Kolozsvári Énekkar érkezett meg New Jersey-be, akik közül nyolcán, négy napig nálunk vendégeskedtek. Judith és Lenny Sendelsky, Pearl Hatten, Kalló Béla és Judit gondoskodtak a szállásról, Frank Alexái és Lázár József a programokról. Nagycsütörtökön Tiszteletes Bátky Anna, chicagói ösztöndíjas prédikálta az evangéliumot köztünk, s ez alkalommal tizenkét kolozsvári diák énekekkel köszöntötte Carteret úrvacsorázó népét. Nagypénteken Nt. Ronald Harry Bethlehem, PA-i lelkész volt örömhírnökünk. Júniusban volt a Férfi Klub átal szervezett Egyház Renoválási Alap Bankettje, mely újra mindnyájunk örömét és egyházunk javát szolgálta. Június végén elnökségünk, Lenny és Judy Sendelsky, Pearl Hatten és a lelkész, Magyarországra látogatott. Élményeinkről mint hídépítésről számolhatunk be helyi és erdélyi lelkészekkel és politikusokkal találkoztunk és tanultunk egymás gondjaiból és terveiből. Utunk idején gyülekezetünk életét Ft. dr. Harsányi András püspök és az időközben Gary, IN-ban megválasztott Orosz Mihály gondozták. Augusztusban rendeztük meg nagy piknikünket, amely nagy siker volt. Szeptember a vállalkozások ideje volt, amikor tagjaink összefogása lehetővé tette a templom alagsorának felújítását. Suzan Prundl, Alex George, Julius Lengyel, Lázár József, Juhász Géza, Franyó Viktor, Frank Alexái, Ben Matto, Pearl Hatten és Gloria Katko sokat dolgoztak ezért. Közben kolbászt is készítettünk, mely újra a jól végzett közös munka örömét jelentette. Ugyanebben a hónapban volt a Cartereti Nemzetiségi Éesztivál, melyen hagyományos ételek felszolgálása tette láthatóvá közösségi szeretetünket. KRISZTUS ELSŐ EGYESÜLT EGYHÁZA MIAMI Lelkész: Nt. Bodor László 2230. N.W. 14th Street, Miami, Florida 33125 Telefon: 305-638-1631 Amint arról olvasóink már bizonnyal tudnak a nyár folyamán Floridában hatalmas vihar vonult végig, amely többek között egyházunkat is érintette és épületeinkben kárt tett. Szomorú a szívünk, hiszen az itteni magyar közösségünk az elmúlt lassan négy évtized alatt szorgos munkával próbálta élni életét gyülekezeti közösségünkben összefogva honfitársainkat, egyházi, felekezeti közössegünkben arra való tekintet nélkül, hogy milyen vallási felekezethez tartoznak. így épült az egyház alakulásától kezdve. Igaz, az elmúlt években inkább az egyház rossz híre terjedt mintsem valami jó hírekről tudtunk volna valami hírt adni. Tudjuk, hogy Istennek gondja van a mi közösségünkre és reméljük azt, hogy a közösségünkben elharapódzó megnemértések hamarosan elülnek és újra jó hírekkel szolgálhatunk majd a hozzánk, közösségünkbe kívánkozóknak. Tárgyalásaink, ha lassan is, de haladnak előre a fennálló nehézségek áthidalása felé. Imádságos szívvel hisszük, hogy ha mindkét fél félretenné személyeskedő érzéseit és a teljes közösség érdekéttenné magaelé, akkormegoldást találnánk. Ez a megoldás most különösen szükséges, amikor nem csak, hogy egyházi életünk előbbrehaladása a fontos tényező, hanem a vihar okozta károknak a kijavítása is óriási költséget igényel. Reméljük azt, hogy a testvéregyházakban élő honfitársaink nem szűnnek meg értünk imádkozni, és, amennyiben tehetik, a fenti címre, reánk gondolva, anyagi segítségüket is eljuttatják hozzánk. Most különösen, amikor az őszi és téli napok, hónapok ráköszöntenek az északon elő testvérekre, szeretettel tárjuk ki karjainkat és hívjuk, várjuk ide látogatásuk alkalmavával mindannyiukat. PERTH AMBOY, NJ Lelkész: Török István, Esperes 331 Kirkland Place, Perth Amboy, NJ 08861 Telefon: (201)442-7799 Egyházi életünk újra teljes odaadással indult. A nyári hónapokban lelkipásztorunk szabadsága idején Dr. Komjáthy Aladár lelkipásztor szolgált két vasárnapon át. Ez úton is szeretnénk megköszönni szolgálatait. Szeptember elején Ligonierban tartott Presbiteri Konferencián egyházunkat 9 presbiter tag képviselte, akik leikeikben meggyarapodva indultak vissza a gyülekezetbe.A Presbiteri Szövetség gyűléséről és annak határozatairól külön beszámolót adtak a teljes presbitériumnak. Lelkipásztorunk szintén részt vett a Ligonierban tartott lelkészgyűlésen s külön örömére szolgált, hogy volt szeretett tanítóját Czemy Lajost a prágai Károly Egyetem Teológiai Professzorát köszönthette és előadását a Szlovákiai Református Egyházról meghallgathatta, és családi körben, a parókián fogadhatta. Alkalmat talált a Professzor Úr az Istentiszteleti közösségben is, ahol átadta a teológia, a fakultás és a diákok köszöntését is. Látogatása örömünkre szolgált. Szeptember hónappal megindult újra az egyes csoportok gyülekezeti munkája is. Női Körünknek gyűlésén elkészült a kalendárium tevékenységeik halmazáról. Bízunk benne, hogy tagjaink pártfogolják rendezvényeinket. A Vasárnapi Iskola Szeptember 13-án vette kezdetét. Gyerekeink és tanítóink az angol istentisztelet keretében Isten áldását kérve, kezdték meg az oktatás óráit, melyet minden vasárnap reggel, angol szolgálatunk idején tartunk a Vasárnapi Iskolában. Szeptember 19-én a Konfirmációs oktatás is kezdetét vette és várjuk ifjainkat minden szombaton reggel 10 órakor kezdődő oktatásunkra. Október hónap újra ígéretes rendezvényeket tartogat. Női Körünk rendezésében Ócska Vásárt tartunk 8 és 9-én. Október 10-én a Vasárnapi Iskola tanítóinak rendezésében autóbusz kirándulást rendezünk Reading, PA kiárusító helyre. Október 18-án vasárnap délután pedig Kinai Vásárt