Magyar Egyház, 1992 (71. évfolyam, 1-5. szám)

1992-03-01 / 3. szám

MAGYAR EGYHÁZ 13. oldal — NEWS FROM OUR CONGREGATIONS — EGYHÁZI HÍREK — CLIFFSIDE, NJ Beszolgál: Szabó István világi lelkész Gondnok: ifj. Takács Mihály Az idén kissé késve tartottuk meg évi közgyűlésün­ket, amelyen gyülekezetünk minden tagja részt vett. Istennek hála, az elmúlt év úgy lelkiekben, mint az adakozásban is eredményes volt. A kis gyülekezet egy családdal gyarapodott. Halálozás nem volt. Most pedig szomorú szívvel, de Isten akaratában megnyugodva, jelentjük, hogy május hónapban 98 éves korában elhunyt egyházunk legidősebb tagja özv. Csik Ethel, akit öt évvel ezelőtt nagy szeretettel ün­nepeltük mint egyházmegyei közgyűlésünk legidő­sebb résztvevőjét. Leányai és nyolc unokája és déd­unokái gyászában mindnyájan osztozunk. Júniusban a New York állambeli Ellenville-ben kí­sérték utolsó útjára Sári Andrást, özv. Gönczi Erzsébet testvérét. Mrs. Gönczi — közel egyévi kórházi, majd házi ápolás után — felépült, és ismét szorgos látoga­tója az istentiszteleteknek. A húsvéi és pünkösdi úrvacsora szolgálathoz Dem­­jén Ferencné és Szabó Ferencék adományozták a szent jegyeket. Az új vezetőség és a presbitérium tagjai: Elnök: Szabó István; gondnok: ifj. Takács Mihály; jegyző: Esik József; főpénztáros: Szabó Ferenc, valamint Ha­lász János és dr. Kanóc Ottó presbiterek. PERTH AMBOY, NJ Lelkipásztor: Török István, esperes 331 Kirkland Place Perth Amboy, NJ 08861 Telefon: (201) 442-7799 Ügy tűnik, hogy a nyár előtti hónapok mintha egy utolsó hajrá lenne az egyházi életünkben. Május 10-én az anyák napi ünnepség és az azt kö­vető reggeli, melyet férfi tagjaink készítettek, von­zotta mind a templomba, mind pedig az egyház dísz­termébe tagjainkat. Ugyanaznap érkezett meg lelki­­pásztorunk édesanyja és sógornője az Egyesült Álla­mokba, hogy jelen lehessen a lelkész szolgálatának 20-ik jubileumi ünnepségén. Május 24-én a gyülekezet, szokásához híven, újra emlék-istentiszteletet tartott az egyház temetőjében az zal a különbséggel, hogy ebben az eszendőben a helyi VFW helyőrsége is jelen volt és díszlövéssel emelte az ünnepség színvonalát. Május 28-án, Áldozócsütörtökön, este a következő ifjakat konfirmáltuk meg: Sautner Danielle, Carson Leah és Driscoll Michael. A konfirmáción szép szám­mal vettek részt egyházunk tagjai. Az istentisztelet után a konfirmált gyermekek szülei jóvoltából szere­­tetvendégség volt. Június 7-e Pünkösd Vasárnapjaként állt az ez évi kalendáriumon. A gyülekezet ünnepi istentisztelet és úrvacsora keretében állított méltó emléket az egyház születésnapján, a Szent Lélek Kitöltése ünnepén. Az ünnepnap délutáni óráiban pedig a gyülekezet ven­déglátásában volt az egyház lelkipásztorának lelkésszé való szentelésének 20-ik jubileumi ünnepsége, amit szép és kimagasló rendezésben a gyülekezet tagjai­nak szép részvételével ünnepeltek. Egyházi lapunk külön beszámolót ad majd erről az eseményről. Június hónap végével az Állami iskolák évzáró ün­nepségével veszi kezdetét az egyház vendéglátásában a Nyári Biblia Iskola. Ez az év sem volt kivétel ebben a rendezvényben. Hálás szívvel köszönjük a tanítók, az egyház autóbusza vezetőjének és a szülőknek az áldozatát, mellyel újra sikeressé tették az iskola mű­ködését. Június hónap utolsó vasárnapján, immár hagyomá­nyossá vált, egyházi piknikünket tartottuk meg nagy sikerrel. A kellemes idő, a jó magyar és amerikai éte­lek bizony nem sok egyháztagot tartottak távol ettől a rendezvénytől. Itt is szeretnénk kifejezni a gyüleke­zet köszönetét mindazoknak, akik valamilyen formá­ban hozzájárultak e rendezvény sikeréhez. A nyári időkben bizony lelassul a forgalom, sokan a hétvégi házhoz, a tengerpartra, vagy éppen európai rokonlátogatásra készülnek. Bárhol is találja őket a nyár, adja az Ür, hogy kellemes legyen a vele töltött idő. POUGHKEEPSIE, NY Lelkipásztor: Forró Sándor, Esperes 9 Grove Street, Poughkeepsie, NY 12601 Telefon: (914) 454-2560 és 454-5735 Március 15-én, az 1848-as Magyar Szabadságharcra emlékezőn, közebédet rendeztünk, amelyen Vass Ed­ward elszavalta Petőfi Sándor „Nemzeti dal” című versét és Bordás Csaba algondnok ünnepi beszédet mondott. Április 11-én egyházunk Női Köre jólsikerült Étel­vásárt rendezett egy városkörnyéki áruházban. Április 17-én nagypéntek esti istentiszteletet tartot­tunk. Április 19-én húsvéti istentisztelet volt úrvacsora­osztással. Az úrvacsorái kenyeret és bort Bordás Csaba algondnok adományozta. Az úrvacsorái adományok összege 754 dollár volt. Május 3-án, egy héttel a hivatalos dátum előtt,

Next

/
Thumbnails
Contents