Magyar Egyház, 1992 (71. évfolyam, 1-5. szám)

1992-02-01 / 2. szám

MAGYAR EGYHÁZ

5. oldal

2. ) Falainknál, kapunknál azonban mocskosabb az ellenséges sajtó. A nagyváradi Phoenix című szennylap októberben három részből álló sorozatot indított ellenem, melynek vastagbetűs szalagcíme fasisztának titulál, „adatközléseiben” szórólszóra a rólam készült egykori Securitate-dossziéra támaszkodva. Ez az a lap, melyet Petre Roman ex-miniszterelnök annak idején írásos üzenetével megtisztelt. „Méltó” társlapjai a szélsőséges román sajtó színe-virága: a Romania Mare, Renasteres Banateana, Totusi Iubiera, Europa stb.

3. ) A hivatalos kormánylapnak számító bukaresti AZI 1991. szeptember 28-i számában nem kevesebbet állít, mint azt, hogy I. Mihály ex-király püspöki otthonomban tartózkodik, útban Bukarest felé, hogy találkozzék Petre Roman miniszterelnököt megbuktató bányászokkal. A durva rémhírt rögtön átvette a Román Rádió, óránkénti híradásaiban a „rendszerellenességem” benyomását sugallva a hallgatóknak.

4. ) Hasonló „jószolgálatot” tett számora november végén a román hírszolgálat, a sajtó és megint csak a rádió — a Le Monde kétes közreműködésével. Egy Párizsban tett kijelentésemet eltorzítva, a Le Monde szerint azt mondtam volna, hogy: „Erdély nem Romániáé”. Rögtön helyesbítettem, s ezt a Rompres hírügynökségnek is azonnal tudomására hoztam. Ennek ellenére a Rompres csak kijelentésem hamisított változatát forgalmazta, s nyomán a sajtó és a rádió széles körben „népszerűsítette” „irredenta” voltomat.

5. ) Még fájdalmasabb, amikor a félrevezetett vagy opportunizmusra hajló ellenzéki sajtó egy része is hasonló akciókra vállalkozik. Az ellenzéki lapok némelyikében is időről-időre megjelennek ellenséges hangvételű cikkek. így például a bukaresti Express Magazin 47/1991-es, novemberi számában egyenesen Ceausescu-barátnak állított be, a ’89-es temesvári események ellenhőseként.

6. ) Rossz családi és társadalmi közérzetünk árnyékként követő félelmeinek másik legfőbb forrása a névtelen fenyegetés. Ezt a „műfajt” már dési és temesvári küzdelmeimben alkalmam volt megismerni. Ma is névtelen levelek és telefonhívások áradata tart szüntelenül pszichikai ostromállapotban.

Október a levélhullás hónapja volt számunkra.

írt „Jordano Joesko” Debrecenből, felvilágosítva, hogy tavalyi magyarországi autóbalesetem nem a véletlen műve volt, s a jövőben is mesterlövészek készülnek végezni velem.

Ezzel egyidőben érkezett ploiesti jóakaróim levelezőlapja — az előbbihez hasonlóan gyermekeim halálával is megfenyegetve.

Ugyanakkor 74 éves édesanyám is levelet kapott Debrecenből, melyben a reá váró keresztekre és gyászra készítik fel a „nyájas” levélírók.

A szokványos, családomnak szóló névtelen telefonálásokat nem érdemes részletezni. Annál inkább figyelemre méltó az a rendhagyó eset, hogy 5 éves kisfiam óvónőjét háborgatta ismételten egy névtelen telefonáló, amiért az én fiamat „merészeli” tanítani ■— az állami óvodában.

7. ) De a változatosság kedvéért a névtelen „jóindulat” is nem egyszer megszólal. Névtelen levélíró figyelmezteti a ’89-es ügyeimben jelentős szerepet játszott budapesti Panoráma-televízió szerkesztőségét: tudassa velem, hogy „a román forgatókönyv szerint életveszélyben vagyok”, egyik testőröm fog meggyilkolni.

8. ) Egészen különleges eset egy nagyváradi nyugamazott titkosrendőrnek az öccse, aki rengeteg információ birtokába jutva, feltette magában, hogy leleplezi a rendszert, nyílt küzdelembe fog a továbbélő Securitate ellen. Önkéntes és segítőkész tájékoztatása szerint — említett — autóbalesetem nem volt véletlen, életünkre törnek. Haza likvidálásommal egy bizonyos Theodor Salajan nevű szekus-őrnagy foglalkozik, de

külföldön is egy egész román ügynök-hálózat van megbízva azzal, hogy eltegyen láb alól.

9. ) Annak ellenére, hogy vért és halált emlegettek, a legveszélyesebb támadóimnak a Vatrá-s és Frontos román parlamenteseket tartom. A székely-magyarság kollektív bűnösséget megfogalmazó, ellenük hisztérikus hecckampányt folytató ún. Hargita-Kovászna jelentés szerzői és képviselőtársaik gyűlölködő kirohanásaik során arra is alkalmat találtak, hogy engem támadjanak. Az október-novemberi parlamenti ülések uszítóinak némelyike perbefogásomat, letartóztatásomat, az országból való kiűzetésemet sürgette, hazaárulás és románellenesség ürügyén.

Ezzel egyidőben a Marosmegyei Front szervezete az országos főügyészhez intézett memóriumban követelte büntetőeljárás beindítását személyem és más magyar vezetők ellen.

10. ) A Román Parlament és az uralkodó párt, a Nemzeti Megmentési Front legitimitását élvező országos magyarellenes propagandakampány egyik csúcspontja az volt, amikor a parlamentben Radu Ciontea Vatra-s vezér a börtönben sínylődő bűnösöket „nemzeti hősöknek” titulálta, míg engem és általában a forradalmárokat, ellenzékieket hazaárulóknak. Ekkor olvasta fel a parlament és a televízió országos nyilvánossága előtt Radu Tinu, tömeggyilkosság vádja miatt bebörtönözött, volt Temes-megyei szekusfőnök levelét, melyben engem hazaárulással vádol és a maga ártatlanságát bizonyítgatja. íme, a „jó titkosrendőr” még a vádlottak padjáról is tovább üldözi áldozatait — amint ezt tette ellenem 1989-ben Temesváron.

11. ) A hatóságok figyelme a szorosabban vett egyházi életre is kiterjed. Lelkészi szolgálataim egyes helyszínein a Politika és a titkosszolgálat emberei zaklatták a helybéli lelkészeket, az egyházi rendezvények korlátozását, illetve „titkos információk” közlését szorgalmazva (pl. Bárót, Magyarremete) .

12. ) Az elmondottak ismeretében egyáltalán nem számít meglepőnek, hogy a temesvári forradalmi megmozdulások évfordulójának közeledtén szabadon bocsátották az ún. temesvári per vádlottainak többségét, köztük Radu Tinu Securitate-tisztet. Ez utóbbi felmentését magamra nézve a hatalom nyílt, cinikus közvetett fenyegeésének értékelem, hiszen ő volt az a magasrangú titkosrendőrtiszt, aki 1989-ben az egész, ellenem, családom és egyházam ellen folytatott hajszát, üldözést irányította. Egyébként ugyanez mondható el a per összes felkentjeivel kapcsolatban. A temesvári áldozatok gyilkosai vagy szabadlábon funkcióban maradtak, vagy rendre mind szabadlábra kerülnek. Ezek után egyenes bohózatba illő, hogy kétévi hallagtás után a temesvári Katonai Törvényszék éppen a bűnösök szabadonbocsátását követően a második évforduló előestéjén idézett meg a kihallgatásra (1991. december 13.).

Ezzel szemben a kétévig tartó „temesvári perben” egyszer sem idéztek meg; nem volt szükségük a koronatanú — és áldozat — vallomására.

13. ) Az „enumeráció” legvégére maradt a legfajsúlyosabb dokumentum, egy több megye képviseletében működő román „népbíróság” 1991 novemberében hozott halálos ítélete. Vétségem: „Románia és a román nép rágalmazása és befeketítése”. Az ítélet 1991. december 31-től fogva bárki által végrehajtható. „Az áruló kivégzője” 150 000 dollár jutalomdíjban részesül.

Nagy a valószínűsége annak, hogy a sokrétű, tömény fenyegetés és megfélemlítés végső alternatívája, a „Tőkésügy” végső megoldása: fizikai megsemmisítésem. De még hogyha ez kimondottan nem is szerepelne a „forgatókönyv-