Magyar Egyház, 1991 (70. évfolyam, 1-6. szám)
1991-07-01 / 4. szám
2. oldal MAGYAR EGYHÁZ KÖVETSÉGBEN JÁRVÁN Az Amerikai Magyar Református Egyház ez év április 13-án tartotta egyházkerületi közgyűlését New Jersey-ben, a Perth Amboy-i magyar református egyháznál. Ott vettem a kitüntető megbízatást, hogy dr. Harsányi András püspököt és Egyházkerületünket a június 21-től megtartásra kerülő II. Magyar Református Világtalálkozón képviseljem. Elindultam tehát június 18-án, kedden, a new-yorki Kennedy repülőtérről. A repülőgép június 19-én, szerdán délután, földet ért a budapesti repülőtéren. Az úton már találkoztam Mészáros Sándor bethlehemi (Pa.) lelkésszel, a repütőtéren pedig örömmel láttam dr. Szabó Istvánt, a Kálvin Egyházkerület volt elnökét és kedves nejét. Együtt vettük le csomagjainkat a csúzdáról. Aki már járt a tengerentúl, jól tudja, hogy az időkülönbség miatt napokig álmos az ember. Amikor itt Amerikában éjfél van, ott már reggel 6 órakor ébrednek fel az emberek. Az álmos bódultság ellenére, 20-án, csütörtökön este, elmentem Budára a Flamingo hotelbe, ahol sok külföldi megszállt. Szűcs Zoltán, a Kálvin Egyházkerület püspöke hívott meg, és ott találkoztam dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Egyházkerület püspökével ismét, aki áprilisban részt vett egyházkerületi közgyűlésünkön és kedves erdélyi híveivel és másokkal. Ott értesültem, hogy a Világtalálkozó programjában változást eszközöltek és a vezetőség megválasztását másnapra, péntekre, tervezik. Június 21-én, pénteken délelőtt 10 órakor már a Ráday utcában csodáltam a teljesen újjáépített Református Teológiát, Alma Materemet, ahol tizenegy éve jártam utoljára. A délelőtt, dr. Márkus Mihály, dunántúli püspök vezetésével, a Világszövetség alapszabály tervezete tárgyalásával telt el. Délben a Kollégium dísztermében nagyszabású fogadás volt állami és egyházi méltóságok seregével. Ott láttam meg, szerényen félrehúzódva, dr. Schuller Róbertét, a híres amerikai lelkészt tolmácsa társaságában. Felhívtam a rendezők figyelmét, mire előre hívták és köszöntötte a Világtalálkozót. Kitüntető meglepetésként a szavait én tolmácsoltam, amit utóbb kedvesen meg is köszönt. Délután újra elmerültünk az alapszabály megbeszéléseibe és azután került sor a vezetőségi választásokra. Felszólalás történt, hogy maradjunk az eredeti tervnél és hétfőn, Debrecenben, történjen a választás. Ezt azonban a többség leszavazta. A változtatás indoklásául Márkus püspök bejelentette, hogy holnap, a debreceni Nagystadionban már kész listával kell a Világszövetség megalakulását kihirdetnünk állami jóváhagyás végett. Két lehetőség volt. A jelenlevők csoportonkként választanak vagy mindenki tetszése szerint jelöl valakit az elnökségbe. A többség szavazással az előbbi mellett döntött és a csoportok bejelentették jelöltjüket és ezzel megalakult az Elnökség. A második lépés az Elnökségből tisztikar megválasztása volt, ami már titkos szavazással történt. így alakult ki, történelmi eseményként, az a névsor, amit mind a magyar televízió, mind az egyházi és világi hírlapok leközöltek. E tartalmas események végeztével délután 4 órakor átvonultunk a Kálvin téri templomba, ahol dr. Ravasz László volt dunamelléki püspök tiszteletére emléktáblát avattak fel, dr. Bertalan Imre az Amerikai Magyar Református Egyesület MAGYAR EGYHÁZ VOL. 70 NO. 4 — JULY-AUGUST 1991 ISSN 0360-5760 Published bi-monthly EDITOR IN CHIEF The Rt. Rév. Dr. Andrew Harsanyi, Bishop P. O. Box "D", Hopatcong, New Jersey 07843 EDITOR: The Very Rev. Stefan M. Torok 331 Kirkland Place, Perth Amboy, NJ 08861 Business AAanager: The Rev. Barnabas Röczey 179 Somerset St., New Brunswick, NJ 08901 OFFICE OF PRINTING: I.H. Printing Co., 205 Hamilton St., New Brunswick, NJ 08901 OFFICE OF PUBLICATION Magyar Egyház — Magyar Church 331 Kirkland Place, Perth Amboy, NJ 08861 Subscription: $6.00 yearly; Group: $4.00 SECOND CLASS POSTAGE PAID AT WOODBRIDGE NEW JERSEY Postmaster: Send Form 3579 to Business Manager ADDRESS CORRECTION: Rev. Stefan M. Torok, 331 Kirkland Place, Perth Amboy New Jersey 08861 elnöke és dr. Hegedűs Lóránt dunamelléki püspök méltatásával és Szűcs Zoltán püspök igehirdetésével. A majdnem két óráig tartó ünnepség befejeztével sietett mindenki autón, autóbuszon, villamoson a budapesti Kisstadionba, ahol este 7 órakor a Világtalálkozót hivatalosan megnyitották. Dr. Hegedűs Lóránt zsinati elnök és Göncz Árpád köztársasági elnök köszöntéseivel, dr. Havadtőy Sándor amerikai lelkipásztor igehirdetésével, dr. Czine Mihály dunamelléki főgondnok méltatásával, Tóth Máté Miklós színdarabja előadásával és Molnár Miklós lelkipásztor evangélizációjával. Mindezt gyönyörű énekkari szereplések tartkították, és Sinkovits Imre híres színész elszavalta Mózes imádságát. Külön megörvendeztetett Czövek Olivér vecsési lelkipásztor, kedves ifjúkori barátommal való találkozásom, aki a nézősereg között ült nejével, egy székely viseletbe öltözött erdélyi csoport mellett, akik, úgymond, testvér gyülekezete a vecsésieknek. — Elképzelhető, hogy a felemelő és fáradságos napról jó későn vándoroltunk haza. Másnap, azonban, reggel 9 órakor, indulni kellett Debrecenbe. Dr. Havadtőy Sándor és kedves neje voltak szívesek és autón elvittek a Kálvinista Rómába. Éppen déltájban érkeztünk meg a híres Aranybika szállóhoz, ahol, annak nagytermében, ízletes ebéddel vártak. Az ebéd után, gyönyörű napsütéses délutánon, Bertalan Imre elnök, Debrecen város polgármesterével, ékes beszéddel koszorúkat helyezett el a Kossuth szobor lábánál és a Gályarabok emlékművénél. Este 7 órakor megkezdődött a debreceni nagyerdei stadionban az ünnepi istentisztelet. A stadion zsúfolásig megtelt,