Magyar Egyház, 1991 (70. évfolyam, 1-6. szám)
1991-01-01 / 1. szám
4. oldal MAGYAR EGYHÁZ megvizsgálni egyéni életünket, és ha nincs bennünk öröm, ennek valószínűleg az az oka, hogy elmulasztottunk köszönetét mondani embertársainknak, a családban és másutt, és mindenek felett elmulasztottuk köszönetét mondani kegyelmes Istenünknek, jóságos Atyánknak. Az örömnek még további forrása az, hogy tegyünk jót másokkal akár megérdemlik azt, akár nem. Az aranyszabály betöltése, „amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük”, örömöt hoz bármilyen szomorú, céltalan és hiábavaló életbe. Ez az az öröm, ami boldoggá teszi Istent, amikor „felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad az igazaknak és hamisaknak ’. Gondolj erre megint nem csak azokkal kapcsolatban, akikkel az irodában, iskolában, munkahelyen, az utcán vagy akárhol találkozol, hanem a családodban, a házastársaddal, szüléiddel, gyermekeiddel, testvéreiddel kapcsolatban is, hogy azt cselekedd velük, amit szeretnél, hogy ők cselekedjenek veled — még ha ők nem cselekszik is veled! A jócselekvés öröme soha sem ér el olyan magas pontot, mint amikor megbocsátasz valakinek, aki ellened vétkezett. Iránta már többé nincs méltatlankodás, gyűlölet vagy bosszú a szívedben, hanem csak a meleg készség és szerető érdeklődés, hogy őt segítsd rossz jelelmvonásai legyőzésében és életének Krisztus lelkületével elárasztásában. Az igazi örömöt csak az ismeri, aki megbocsátott támadójának és ellenségének. Ez volt Jézus egyik öröme a keresztfán, amikor így imádkozott: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Az ellenségednek vagy a téged támadónak megbocsátásod öröme mindig előhozza és növeli azt az örömödet, hogy megbocsátott neked az Isten. Amikor ellenségednek megbocsátasz, az egész tested, értelmed és lelked megtelik a bocsánat isteni erejével. Az a túláradó érzésed, hogy amikor megbocsátasz embertársadnak (aki, ismételten, lehet a házastársad, szülőd, gyermeked, testvéred, munkatársad vagy valaki idegen), akkor tapasztalod, hogy Isten megbocsátott neked. Ez a megbocsátá - és megbocsátottság összehasonlíthatatlan kettős öröme, együttjáró boldogsága. Ez is egyik alkalom arra, hogy engedelmeskedjünk ennek a felszólításnak: ,,Mindenkor örüljetek!” Isten bocsánatának az ember számára van bizonyos feltétele. Ez pedig a megtérés, a bűntől elfordulás, az élet odaszánása a jóra, a bánkódás amiatt, amit az ember tett, és az elme megújulása. Mivel minden nap van téves gondolatunk, ezért minden nap szükséges megtérnünk. Vagyis minden nap szükségünk van a bűnbánat és az Isten megbocsátása örömére. Nem csodálatos-e az, hogy Isten még a bűnbánatunkat is fel tudja használni szívünknek örömmel megtöltésére?! Mindenki tegye fel magának a kérdést: Naponta megtérek-e, megvallom-e a bűnömet és így ez az örömöm megvan-e minden nap? Merthát ez is egyik útja annak, hogy „mindenkor örüljetek”. Említettük, hogy Jézus ezt mondta magáról: „Én vagyok ..-. az igazság.” Az ember egyik legnagyobb öröme az igazság megismerése. Jézus ezt mondta: „Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.” (Jn. 8:32.) A Peace Corpsban szolgáló fiam karácsonyra Leon Comber Kínai Mágia ás Babonák Malájában című könyvét küldte nekem, aminek melléklete egy nyolcszögű festett fatábla tele mágikus rajzokkal és ábrákkal. Az író megállapítja, hogy „a kínai gondolkozás szerint a világgal összhangban élés egyik leglényegesebb feltétele az, hogy az ember tevékenységeit össze kell hangolni mind a jóindulatú, mind a rosszindulatú összes lélekével, akikről azt hiszik, hogy a Túlvilágot benépesítik.” Milyen zavar, milyen félelem üli meg a babonás ember szívét! Aki ismeri Krisztusban az igazságot, az szabad az ilyen félelemtől és örvendez az igaz ismeretben. Továbbmenőleg, Jézus ezt mondta a Nagy Imádságban: „Atyám, ...az az igazság, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit te elküldték a Jézus Krisztust.” Valahányszor növekszik az Isten-ismeretem, vagyis amint Istenről, az ő teremtéséről és szeretete nagyságáról valami többet tanulok meg, mind több öröm tölti el lényemet. Ez nem szükségképpen a hahotázó kacagás öröme, hanem a mély, gyógyító és boldogító öröm, ami sokkal, összehasonlíthatatlanul többet ér hosszú órák görcsös kacagásánál. Ezzel nem akarom lebecsülni a jó kacagás értékét, ami valóban az egyik legjobb orvosság, hanem csak hangsúlyozni kívánom a Krisztus igazsága ismeretének az örömét. „Mindenkor örüljetek!” Ez alkalommal csupán megemlítem az olyan örömöt, mint a munka öröme, amivel az ember hozzájárul a világ teremtéséhez és fenntartásához. Vagy ott van az Istenben, az ő jóságában, a lelki valóságokban és az örök élet reménységében való hit öröme. („A reménységben örvendezzetek.” Róma 12:12.) Vagy gondoljunk az imádság örömére. Biztosak vagyunk afelől, hogy amikor imádkozunk, a világ Teremtője érzékeli szívünk érzéseit és agyunk gondolatait. Vagy emlékezz arra az örömre, amikor reggel ajkadon imádsággal ébredtél fel vagy amikor este Istenhez szólásod közepette aludtál el. Az eddig felemlített örömök tudatában természetesnek tekintjük, hogy Mesterét követve Jakab aposotl ezt írta: „Teljes örömnek tartsátok testvéreim, amikor különféle kísértésbe estek, tudván, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez.” (Jakab 1:2.) A nyögés és panaszkodás helyett, amikor hitünket kísértik a megpróbáltatások, arra nyerünk felhívást, hogy azokat „teljes örömnek tartsuk”. Valóban az atléta miképpen érhetne el új eredményeket, ha nem kellene szembenéznie az új versenyzők kihívásával? Vagy a vizsgázók próbái nélkül hányán feszítenék meg szellemi képességüket, hogy több tudást szerezzenek? Hasonlóképpen, amikor a keresztyéneknek minden órában választaniuk kell a jó és a rossz között, és a jót kell tenniük — tekintet nélkül az erőfeszítésre •— azt „teljes örömnek kell tartaniuk”. És ha a jó és igaz cselekvése szenvedéssel is jár, a keresztyéneknek meggyőződéssel kell ismételniük Pál apostolnak ezeket a szavait: „Dicsekszünk (örülünk)... a nyomorúságokkal is, mivel tudjuk, hogy a nyomorúság munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet, a reménység pedig adott Szentlélek által.” (Róma 5:3-5.) Sokfajta szenvedés van, ami a hívő embernek örömöt terem olyan biztosan, mint ahogy az anya szenvedései a vajúdás nyomán az újszülött gyermek elnyerésének túláradó örömében végződnek. Továbbá, a keresztyén még a halál tényében is örömöt lel, mert tudja, hiszi, hogy azon túl is ott van Isten, a szerető Atya feltámasztó ereje, aki nem veszíti el azt az életet, amit az ember elveszít bűnei következtében. Az örömről még sok egyszerű és „furcsa” dolgot lehetne elmondani, ami mind azt bizonyítja, hogy Isten igéje józanul beszél, amikor minket erre szólít fel: „Mindenkor örüljetek.’ Ámen. IMA: Atyánk, vedd el tőlünk a hitetlenség, zavarodottság és bűn szomorúságát. Kegyelmesen add nekünk Szentlelked örömét — a szentek közössége, bűneink bocsánata, az egész ember feltámadása és az örök élet örömét. Igen, kegyelmesen ajándékozz meg a te szolgálatodra és embertársaink javára szentelt élet örömével. Kacagásunk és ujjongásunk is származzék a veled való egységünk öröméből, Megváltónkon, Jézus Krisztuson át. Ámen.
