Magyar Egyház, 1989 (63. évfolyam, 1-6. szám)
1989-01-01 / 1. szám
8. oldal MAGYAR EGYHÁZ lőtt még megtörténhetett, hogy annak az egyházmegyének az esperese, ahol valamikor én voltam esperes, nem adott engedélyt, hogy két unokámat megkereszteljem, és ahol lelkész voltam, szolgáljak. Ma már a kiskirályság, a világi hatalmat a saját érvényesülésükre befogó egyházvezetés került az alá az ítélet alá, amit az a múltunkra, a népünkre alkalmazott. Mi püspökeink kitűnő külföldi kapcsolatai jelentős anyagi támogatáshoz juttatják közegyházunkat. A beteg lelkészcsaládok részére küldött orvosságok, a nagy szórványban szolgáló lelkészeknek autó juttatása, külföldi ösztöndíjak és sok egyéb diakóniai segély az egyház szolgáló voltát, küldetését a szólamból konkréttá teszik. Magyarország nyílt sebe ma Erdély. A menekültek ezrei várják, hogy számukra lakás, állás rendelődjék. Az ország messze, erején felül kiveszi a részét a gondban és a felelősségben. A Reformátusok Lapja amerikai magyar reformátusok adománya áttelepülők megsegítésére fejléc alatt a következő hírt közölte a mi a gondban és felelősségben osztozásunkról: „A Hollywoodi Magyar Református Egyház nevében Trombitás Dezső lelkipásztor, Szegedi László gondnok és Vágó Ernő pénztáros meleghangú levélben jelentették be: szeretetük és diakóniai felelősségük tudatában az erdélyi menekültek segélyszolgálatára 200,000 forint adományt küldtek. Az adományt Fekete József presbiterük személyesen adta át az egyház erdélyieket segítő szolgálatának”. Az ország erkölcsi és anyagi válságban van. A reformoknak a szívekben kell elkezdődniük, a személyes reformációban. Trombitás Dezső AZ ERDÉLYI SZÁSZOK NEHÉZ HELYZETE Az Erélyben és a ma szintén román uralom alatt lévő környező megyékben élő magyar reformátusok számához képest az erdélyi szászok kevesen vannak. Ez a népcsoport magyar királyi meghívásra telepedett meg Erdély keleti és délkeleti részén a 12. században. Az idők során lényeges királyi kiváltságokat kaptak és szerves részeivé váltak Erdély kulturális és politikai életének. Tulajdonképpen Mosel-vidéki frankok voltak; abban az időben azonban a hegyvidéki németszármazásúakat mind „szászoknak” hívták. A 16. századi reformáció idején az erdélyi szászok mind lutheránusok lettek. Számuk 1940-ben kerek 250,000 volt. A második világháborús idők kivándorlási hulláma, a rákövetkező évek során belföldi kényszertelepítése és végül az utóbbi idők Nyugat- Németországba irányuló kivándorlása következtében számuk 115,000-re apadt. A nagyszebeni (németül Hermannstadt, románul Sibiu) szász evangélikus püspök, a 77 éves Albert Klein, elítéli a nyugatnémet kormánynak az erdélyi szászok kivándorlását elősegítő törekvését. A püspök szerint további tömeges kivándorlás a meglévő gyülekezeteket életképtelenekké tenné. Klein püspök amellett van, hogy az erdélyi szászok maradjanak Erdélyben. Keserűen panaszolja, hogy számos lelkipásztor hagyja el Erdélyt. 1987-ben 16 vándorolt ki, 1988- ban 26 folyamodott kivándorlási papírokért. Ez 89-re csökkentené a lelkipásztorok számát. joooooo&soooeoooooooaoooooooooaooooooooooooooooooQaoaoc THE PRECIOUS FAMILY BIBLE One of the few things we were able to save when we fled Hungary fortyfive years ago was the old family-bible. It is old indeed, printed over twohundred years ago. We open it only on special occasions and then reading a few verses of the 90th Psalm we would turn to the leaves bound before the front and after the last pages. These leaves contain entries made by my forefathers beginning in 1750. On a few pages and in a few lines it is family history. Joys and sorrows, births and marriages and deaths, thanksgiving for good harvest and a few words of prayer for rain in a season of drought. Here I want to mention one entry. It dates back to 1759. The owner of the family-bible that time was the Reformed minister of a small congregation in a mountain village in Transylvania. The entry was made by his eldest son and thus it reads: “This 17th Day of November, Anno Domini 1759. there was a fire in the village which broke out at 2 o’clock after midnight. The parsonage was last caught by the fire which came so suddenly that my beloved father, the Reverend Samuel Harsányi, burnt to death leaving us, seven mourning children, behind. Nothing was saved from the parsonage, except this family-bible, into which I with sorrowing heart am now recording the sad event. Glory be to God!” I like to read this passage to my family on New- Year’s Day recalling the more than twohundred years old story. Nothing had been saved from the house burnt down to ashes hut that Bible. Those people in the parsonage surely have not been very rich. Just because of that there were some precious things worth saving. More than this book. But this book was the dearest. From our family history I was able to figure out that the son who made the entry was 16 years old at that time. In the sight of the 16 years old boy the Bible was the dearest object in the house. This was the way his father taught him: this was the spirit of the parsonage. The Bible: the revelation of God’s will, the purpose of man’s life, God’s gift in Jesus Christ. The Bible: inspiration for action and comfort in evil times. What is our Bible to us? Is it the most cherished book? If our house were on fire would we take out our Bible first? Don't tell me that in our days it would not be reasonable to do so because we could buy a Bible in every book-store. Of course. My question, however, is rather this: if our house would be on fire would we instinctively reach for our Bible first? This raises the question: is the Bible the foundation of our spiritual life? The first verse of the Bible says, In the beginning God created the heavens and the earth. Is this the beginning of our life? That God is the Creator and thus Lord and Owner of all things in the heavens and in the earth? Thus also our Creator, our Owner, our Lord? And see the last verse of the Bible (Revelation 22:21): The grace of our Lord Jesus be with you all. Is this also the foundation of our life? And thus the very first on our scale of life’s values. Andrew Harsanyi
