Magyar Egyház, 1989 (63. évfolyam, 1-6. szám)
1989-07-01 / 4. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5. oldal Ahhoz, hogy egyházmegyénk több legyen közönséges papír formánál, ahhoz a taggyíilekezetek közötti élénk kapcsolatok fenntartására van szükség. A kapcsolattartásnak néhány jól ismert módja gyakorolható: levelezés, telefon, személyes látogatások. Ezekből, a személyes látogatások, összejövetelek a legkomolyabb anyagi megterhelést jelentik a társgyülekezetek számára. Az a tény, hogy például évente össze tudunk jönni, alapvetően függ a repülőjegyek árváltozásainak a szeszélyeitől. Amíg néhány száz dollárért oda-vissza lehet repülni az USA keleti és nyugati partjai között, addig tudunk ilyen találkozókat tartani. De ha véletlenül úgy adódna, hogy a repülőtársaságok, üzleti egyetértésben, megszűntetnék ezeket a nagyon kedvezményes jegyeket, komolyan veszélyeztetnék a Nyugati Egyházmegye keleti és nyugati felének a találkozási lehetőségét. Van egy másik tényező is: ahhoz, hogy egy embercsoport, mint például egy gyülekezet, feladja függetlenségének egy hányadát, azért, hogy egy nagyobb szervezetnek tagja legyen, ahhoz komoly ok kell. Kell valamit érte cserébe kapni. Amit az egyházmegyénk ad cserébe, az a hovatartozás érzése. Egy kontinensméretű országban tizenegy magyar gyülekezet egymástól ezer és ezer kilométerre szétszórva próbál valamiféle közösséget alkotni. Ehhez a törekvéshez naponta kell kérnünk az Űr segítségét, mert bizony nem könnyű ilyesmit csinálni. A gyülekezeteink léte erősen azon múlik, hogy mindnyájan keményen munkálkodunk egy bizonyos független, saját magunkra való támaszkodás szellemében. Ez a szellem az, amely lehetővé tette gyülekezetünk létezését, sőt még növekedését is. Ügy tűnik, hogy ez a független „csak-azért-is” szellem ellenkezik azzal, hogy függetlenségünk egy kis részét feladjuk azért, hogy a nagyobb szervezethez tartozzunk. Szerintem ez a szellem az alapja annak, hogy néha úgy tűnik, hogy a tag-gyülekezetek nem támogatják lelkesedéssel és idejében azokat a tevékenységeket, amelyek az egyházmegye fenntartását célozzák. Az egyik leghétköznapibb megnyilvánulás az anyagi támogatás beküldésének késlekedése. A saját gyülekezetemben látom, hogy amikor ez a téma felmerül a presbiteri gyűlésen, néhány presbiter úgy viselkedik, hogy hát miért is kell ezt a fejenkénti két dollárt befizetni. Kapunk-e érte valamit? Sőt a radikálisabb tagok még addig is elmennek, hogy felteszik a kérdést: miért is kell az egyházmegyéhez, az egyházkerülethez tartozni, felépítettük a gyülekezetünket, mondják, teljesen a magunk erejéből (ha az Űr segítségével is!), már ki is fizettük a templom építési kölcsönt, meg tudunk mi állni a magunk lábán is. Ennek a gondolkozásnak a forrása érthető, ez a gondolkozás fontos tényezőt játszik abban, hogy idegen földön, nehéz körülmények között mégis tudunk gyülekezetei építeni. A hatalmas földrajzi távolságok realitását figyelembe véve s összevetve azzal, hogy az egyházmegye csak úgy létezik, ha állandó élő kapcsolat van a tag-gyülekezetek között, lelkesen támogatom esperesünk elgondolását a gyülekezeti látogatásokkal kapcsolatban: nevezetesen azt, hogy az egyházmegye tisztviselői vegyenek részt az esperes képviselőjeként a gyülekezetek látogatásában. Ez azt a célt szolgálja, hogy a gyülekezetek anyagi terhelését csökkentsük. A tisztviselők a földrajzi környezetükben végeznék látogatásukat. Például magam Pittsburgh környékén, ahol három gyülekezetünk található. Tehát nem kellene drága légi utazási költségeket fedezni minden látogatás alkalmával. Isten áldását kérem további munkánkra. Ö adjon nekünk erőt és irányítást, hogy a ránk bízott híveket az Ö kedvére szolgáljuk.” A SÁROSPATAKI KOLLÉGIUM FELÚJÍTÁSÁÉRT A Magyarországi Református Egyház az amerikai magyar reformátusság egészének lelki édesanyja. Aggódtunk a lelki édesanya épségéért, életéért, amikor a keresztyén hittel szembenálló világnézettel kellett küzdenie. Lehet-e nem törődni vele ma, amikor a szabadabb magyar élet kibontakozása során az egyház intézményeinek újjáéledése is bekövetkezik? Ennek a folyamatnak anyagi terhei azonban meghaladják az egyház erejét. A magyar református egyházat évszázadokon át elszenvedett számos vesztesége között egyik legsúlyosabb akkor érte, amikor a második világháború után az állam erőszakos beavatkozása következtében elveszítette a reformáció kora óta hittel és áldozattal kiépített iskola-hálózatát. A református iskolák erőszakos megszűntetése nemcsak egyházaink, hanem a nemzet vesztesége is volt, hiszen kollégiumaink és velük együtt egész református iskolarendszerünk nemcsak hívő értelmiséget nevelt, hanem a magyar nemzeti öntudatot is ébren tartotta. A jelen változó időben alakult ki az a mozgalom, amelynek célja, hogy az egyház legalább azoknak a nevelő intézményeknek a működését nyerje vissza, amelyeket az 1948- ban kötött állam és egyház közötti szerződés meghagyott az egyház gondozásában, de amelyek közül csak egy, a debreceni gimnázium maradt meg. Az állam és egyház közti megállapodás értelmében a volt budapesti, pápai és sárospataki kollégiumok, illetve gimnáziumok működése helyreállítható. Időben első a budapesti gimnázium újraindítása lesz. Anyagi alapja a magyarországi egyházak egészének gondja. Minden reménység megvan arra, hogy az iskola 1990 szeptemberében megnyissa kapuit. A sárospataki ősi kollégium helyreállítása is osztatlan reménysége az egyháznak. Mivel azonban erre anyagi ereje nincs, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöksége 1989 februárjában úgy nyilatkozott, hogy a Sárospataki Kolléguim egyházi tulajdonba való visszahelyezéséhez az ország határain túl, főleg az Észak-Amerikában élő hittestvérek teremtsék elő az induláshoz és fenntartáshoz szükséges anyagi fedezetet. A célnak ilymódon való megvalósításához segítségét ajánlotta fel az Észak-Amerikában — Kanadát beleértve — élő reformátusok nagy családjából alakult Bizottság. A Bizottság már megindult munkájába örömmel kapcsolódik bele az észak-amerikai magyar reformátusság egésze. Felkérjük tehát egyházainkat, de egyúttal minden jókedvű adakozó magyar testvérünket, hogy ki-ki a maga helyén és lehetőségei szerint vegyen részt ebben az országos lelki-magyarságszolgálatban, melynek célja a nemzetnevelés 40 évvel ezelőtt betemetett forrásának feltárása. Legyen Patak ismét azzá népünk életében, ami 1531 óta több mint négyszáz éven át volt: életet formáló, megújulást, holnapot munkáló erő! Dr. Harsányi András, az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke Dr. Szűcs Zoltán, a Calvin Synod püspöke Jalsó Sándor, a Magyar Presbüeriánus Konferencia elnöke Dr. Baksa Csaba, a Kanadai Lelkészegyesület elnöke Dr. Bertalan Imre, az Amerikai Magyar Református Egyesület elnöke +
