Magyar Egyház, 1988 (67. évfolyam, 2-4. szám)

1988-07-01 / 4. szám

MAGYAR EGYHÁZ 5. oldal GRÓSZ KÁROLY MAGYAR MINISZTERELNÖK NEW-YORKI LÁTOGATÁSA Grósz Károly, a Magyar Népköztársaság minisztertaná­csának elnöke 1988. június 24-én New Yorkban találkozott az „amerikai magyar közélet számos vezetőjével”. A talál­kozáson amerikai magyar református lelkészek közül jelen voltak Bertalan Imre, Bütösi János, Harsányi András, Ki­rály Zoltán és Póznán Béla. A találkozás során Harsányi András püspök a követ­kező levelet nyújtotta át Grósz miniszterelnöknek: Miniszterelnök Úr! Mint az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke püspöktársammal együtt az egyház és állam viszonyához kívánok néhány megjegyzést fűzni. Az elmúlt évek folyamán fejlődést, nevezhetjük úgy: tisz­tulást tapasztalhattunk. A kényszerűségből való eltűrés ma­gatartását a partnerkeresés viszonya váltotta fel. A román államvezetésnek az erdélyi magyarság ellen folytatott nép­irtó és kultúra irtó céltudatos hadjárata magyar részről állam és egyház azonos tartalmú rekacióját váltotta ki. A legutóbbi hónapok Erdélyből Magyarországra tömegesen ér­kezők fogadtatása és gondozása állami és egyházi szervek — különösen a Magyarországi Református Egyház — őszin­te együttműködését mutatja. A godozásban való résztvállalás nemcsak amerikai magyar református egyházi lapjaink — Magyar Egyház és Reformátusok Lapja — sajtóközlemé­nyeiben nyilvánul meg, hanem sokezer dolláros, folyamato­san küldött, pénzadományokban is. Ne maradjon említés nélkül, hogy a Református Egyházak Világszövetségének (fVorld Alliance of Reformed Churches) genfi központja az erdélyi magyar falurombolás ügyében 1988. június 14-én éleshangú levelet intézett Ceausescu elnökhöz. Mindezeket figyelembe véve feszült várakozással és reá­lis reménykedéssel tekintünk az állam és az egyház közötti viszony magyarországi jövőjének alakulását illetőleg, bele­értve az Állami Egyházügyi Hivatal jogkörének újból való szabályozását. Tudomásunk van Miniszterelnök Úr pozitív álláspontjáról a református gimnáziumok működésének visz­­szallításával kapcsolatban. Megnyugtató lenne, ha Miniszterelnök Úr nemcsak erre vonatkozólag, hanem az egyházak mindennemű szolgálatának további értékelését és az összmagyarság érdekében való munkásságát illető felfogásáról tájékoztatna bennünket. A mi részünkről Miniszterelnök Úr szolgálataira őszin­tén kívánjuk Isten áldását és békességét. New York, 1988. június 24. Dr. Harsányi András Folytatás a 3. oldalról. S hogy a szenvedők miként kerülhetnek ki szorongatott helyzetükből, úgy gondoljuk, sajnos nemcsak rajtunk, hívő embereken múlik. Rajtunk, hívő embereken is. Pontosabban: ami rajtunk múlik, azt meg kell tennünk: imádkoznunk kell, szólnunk kell, protestálnunk kell, segítenünk kell. Mi ezért vagyunk, leszünk felelősségrevonhatók a saját lelkiismere­tünk és az Úr előtt. Ám ne mentsük fel azokat Isten és az egész emberiség előtti felelősség alól, akik ezt a helyzetet előidézték, fenntartják, sőt mélyítik a szenvedést... A Szerkesztő (Reformátusok Lapja, 1988. augusztus 7., Budapest) AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS LELKÉSZEGYESÜLET 1988. július 31. Kedves Szolgatársak! Szeretettel meghívunk a Lelkészegyesületünk gyűlésére, amit 1988. szeptember 5-én, hétfőn és 6-án, kedden tartunk a Pennsylvania állam Ligonier községében lévő Bethlen Otthonunkban. Telefonon felhívtam a Lord Ligonier Inn (412) 238- 9545 és a Fort Ligonier Motor Lodge (412) 238-6677 szál­lodákat. A Lelkészegyesület neve alatt több szobát lefog­laltam. Ha ezekben esetleg már nincs hely, akkor Ligonier kisebb szállodáinak egyikét javaslom, ahol a lelkészeink rezerváció nélkül szoktak megszállni. Az étkezéssel kapcsolatban megemlítem, hogy a reggeli­ről általában egyénileg gondoskodunk. Ebédet és vacsorát pedig a Bethlen Otthonban kapunk. Kérlek benneteket arra, hogy az évi 10 dolláros tagsági­díjat Rőczey Barnának küldjétek el rövidesen vagy a gyű­lés idején személyesen adjátok át. Soraimat zárva azt kérem a jó Istentől, hogy legyen az Ö áldása a terveinken, és engedje meg, hogy viszontlát­hassuk egymást. Szívélyes ülvözlettel Kántor Pál PROGRAM Hétfő, szeptember 5. de. 11:00 Istentisztelet — úrvacsora, közösen a Presbiteri szövetséggel. Igét hirdet: Kántor Pál; ágendázik: Dr. Baksa Csaba; az istentiszteletet vezeti: Török István; az orgonistánk pedig Hunyady Piroska lesz. du. 1:00 Ebéd a Bethlen Otthonban. du. 2:30 A gyűlés megnyitása — üdvözletek, a jegyzőkönyv felolvasása, pénztári jelentés, elnöki jelentés, bizottsá­gok kijelölése, a gyűlés program tervének ismertetése és elfogadása. du. 3:00 Megemlékezés elhunyt szolgatársakról — Jalsó Sándor. du. 3:10 Fontos missziói feladataink — Vezeti Dr. Bütösi János. Erdély és menekültjei — Dr. Havadtőy Sándor. Brazília és Venezuela — Dr. Harsányi András. Dél- Amerika — Dr. Bütösi János. Magyarországi fejlemé­nyek — Dr. Bertalan Imre. du. 4:30 Szünet. du. 5:00 Magyar menekültek ügye Ohio és kelet — Farkas Sándor. du. 5:30 Jelentés az Ifjúsági Konferenciáról — Medgyesi Lajos. du. 5:45 Beszámoló a Presbiteri Konferenciáról — Beke Anthony este 6:00 Vacsora a Bethlen Otthonban. este 7:00 Beszámoló a Debreceni Kollégium 450 éves jubi­leumáról. Berkesi Sándor — A Debreceni Kántus kar­nagya. este 8:00 Népdal est és a testvéri közösségünk ápolása. Ve­zeti Berkesi Sándor. este 9:30 Denominációs gyűlések és megbeszélések.

Next

/
Thumbnails
Contents