Magyar Egyház, 1988 (67. évfolyam, 2-4. szám)
1988-05-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5. oldal I. István király vallásos tiszteletét a római katolikus egyház belső' ügyének tekintjük. Tagegyházaink kegyelettel és tisztelettel veszik körül I. István királyunk emlékét, de ez a kegyelet a protestáns tagegyházak részéről semmiképpen sem jelenti a szentek és ereklyék vallásos kultuszát, mely idegen a protestáns teológia elveitől és gyakorlatától. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa I. István király halálának 950. évfordulójára külön ünnepi megemlékezést tart és felhívja a tagegyházakat a méltó ünneplésre. Meggyőződésünk, hogy ez a közös ünnep erősíteni fogja nemzeti egységünket és készségünket időszerű feladataink megoldására. ÁLDOZÓCSÜTÖRTÖK Jézus mennybemeneteléről a Szentírás több helyen tesz bizonyságot. Máté és János ugyan nem említi és Márk is csak röviden szól róla, Lukács azonban, aki mindennek gondosan utánajárt, az evangéliumában és a Cselekedetek könyvében is elmondja. És Pál is tényként kezeli. Ezek szerint az Űr Jézus Krisztus nemcsak istenségére nézve, hanem megdicsőült emberi mivoltában is a tanítványok szeme láttára felment, vagy felvitetett a mennybe. A Szentírás ugyanis mind a két kifejezést használja: felment (Ef. 4:8.) és felvitetett (Lk. 24:51.). Ez Jeruzsálem mellett, az Olajfák hegyén történt fényes nappal. A napszakokkal kapcsolatban eleink kedvenc mondása volt: Az éjszaka megszenteltetett Jézus születése által, a reggel a feltámadás által, az este halála és eltemettetése által, a nappal pedig mennybemenetelével. Hogyan történt a mennybemenetel? Bavinck holland teológus hívja fel a figyelmet, hogy a feltámadás és a mennybemenetel közötti idő milyen különös periódusa Jézus életének. Titokzatos módon viselkedik itt a Földön. Nem ismerik meg. Mert „szórna pneumatikon”-ban, „lelki-testben” jár. „Nem tartozik többé ehhez a világhoz, hanem az élet más módjára tért át.” Áldozócsütörtökön aztán helyileg is el kellett valahová mennie. A Szentírás tényleges és valóságos mennyországról beszél. E szóval jelöli az atmoszférát és a csillagok világát. Ezt a két látható dolgot. De érti alatta a harmadik mennyet, a Paradicsomot is (II. Kor. 12:2-4.). Krisztus tehát nem „eltűnt” a tanítványok szeme elől, nem „láthatatlanná vált” és nem csak „állapotbeli átváltozáson” ment keresztül — ahogy egyik testvéregyházunk tanítja —, hanem valósággal és diadallal a mennybe ment. A Szentírás szerint bizonyos, hogy a menny világa nemcsak csodálatos, hanem valóságos világ. Olyan, „amit szem nem látott, fül nem hallott, sem ember szíve meg sem sejtett”, amelyet azonban Isten mégis elkészített az őt szeretőknek (I. Kor. 2:9.). A keresztyén ember számára ahol Krisztus van, ott van a mennyország. És nekünk elég tudni azt, hogy Krisztus abban a világban éli a maga diadalmas és dicsőséges életét, amíg majd eljő ítélni eleveneket és holtakat. Addig pedig „Ő a mennyben az Atya színe előtt nekünk Közbenjárónk” — ahogy a Heidelbergi Káté tanítja (49. kérdés). Dr. Bajusz Ferenc Átvéve a „Reformátusok Lapja”-bál AZ EMBERI SZÍV ISTEN HÁZA Alapige: I. Korinth. 3:16. Az Isten, aki teremtette a világot és mindeneket, amelyek e világban vannak, mivelhogy mennynek és Földnek Ura, kézzel csinált templomokban nem lakik; — ezt tanította hajdan az örök Istenről a nagy apostol, Pál, a fényes Athénében. És ime ez a nagy Isten, akinek szentségét és felségét semmiféle templom be nem fogadhatja, akinek mindenütt jelenvalóságára és végtelenségére a föld, a tenger és az ég nem elég tágas tér; ez a nagy Isten lakást szemelt ki magának a földön, oly kicsinyt és szűkét, hogy egy gyermek-tenyér is befedheti; és választott magának egy templomot a földön, olyan szegényest és alacsonyai, olyan sötétet és tisztátalant, hogy remegve tekint abba egyik, vagy másik mi közöttünk. A legfelségesebbnek ezen lakása a földön, az Istennek ez a kunyhója az emberek között: a szegény, kicsiny, gyenge, bűnös emberi szív; és az építőmester, aki által ezt fölszenteli, az ő szent lelke a pünkösdi Szentlélek, akire vonatkoznak vezérígénknek ezen szavai: Avagy nem tudjátok-e, hogy ti az Istennek temploma vagytok és az Isten lelke lakozik ti bennetek? Igen, az a nagy Isten, aki az ő dicsőségében a csillagok fölött trónol és aki az ő könyörületességében mégis annyira szerette a világot, hogy az ő egyetlen fiát adta érette; ez a nagy, ez a szent és mégis oly irgalmas és kegyelmes Isten, még többet akar tenni érettünk, még szorosabban akar hozzánk csatlakozni és amint közöttünk lakozott egyszülött fiával, úgy bennünk akar lakozni az ő Szentleikével. Ez az utolsó, legmélyebb, legboldogítóbb kijelentése Istennek a földön, ami által minden kegyelmi művére fölteszi a koronát; ez az Istennek emberré levése szívünkben, ami által mindaz, amit 1900 évvel ezelőtt a Megváltó érettünk tett és szenvedett a jászoltól a kereszfáig és mennybe meneteléig, újra élővé, jelen valóvá, termékennyé lesz és a Krisztus bennünk élő Krisztussá változik. Ezt hirdeti és erről biztosítja a mai pünkösd ünnep a keresztyén világot. Lássuk azért közelebbről, hogy a Szentlélek az emberi szívet mimódon alakítja Istenházává? Oly módon, hogy: 1. Szószéket állít abban, az Isten igéje számára. 2. Úrasztalát épít abban, Istennek tetsző áldozatra. 3. Orgonát készít abban, égi harmónia létesítésére. 1. A Szentlélek tehát az által alakítja az emberi szívet Isten házává, — először, — hogy szószéket állít abban, az Isten igéje számára. A szószék, melyről az Isten igéje és a Jézus Krisztus tudománya világosan, tisztán és bátran hirdettessék, fő ismertető jele és nélkülözhetetlen kelléke a keresztyén református templomnak. Ezért áll itt ez a szószék is, honnan az isteni kegyelemnek és igazságnak igéjét hirdették és hirdetik már száz év óta e gyülekezet lelkipásztorai a buzgó híveknek. Ámde a legnagyobb tudománnyal és ékesszólással hirdetett Isten igéjének is csak akkor lesz