Magyar Egyház, 1986 (65. évfolyam, 1-6. szám)

1986-09-01 / 5. szám

8. oldal

MAGYAR EGYHÁZ

CSURKA ISTVÁN: NYILATKOZAT

(Az alábbi Nyilatkozatot Csurka István a Magyar írók Szövetsége gyűlésén olvasta fel, és eljuttatta a Magyar Baráti Közösség — Itt-ott 1986. augusztus 26-23-i konferenciájára.)

A személyemmel és külföldön tanúsított magatartásommal kapcsolatosan közreadott tájékoztatások való-igaz állítások mellett, a tények irányzatos csoportosítása által emberi és írói tisztességem megingatására is alkalmasak különösen az irodalmi élet viszonyait kevésbé ismerő — és amúgyis hiányosan tájékoztatott közönség körében. Ezért a magam s a magyar írótársadalomnak a nemzet sorsa iránt elkötelezett része védelmében kénytelen vagyok a következőket kinyilvánítani:

1. Megfelel a valóságnak, hogy én engedélyt adtam a Szabad Európa Rádió egy képviselőjének New York-ban, hogy a New York-i magyar március 15-i ünnepségen elmondott ünnepi beszédem felolvassák. Ehhez azonban szükséges hozzátenni:

a) Ebben a beszédben szerény eszközeimmel egyetemes felelősség- és áldozatvállalásra szólítottam fel öt világrész magyarságát, különös tekintettel a határainkon kívüli, a Kárpát-medence ősi magyar falvaiban és városaiban a kulturális és most már etnikai megsemmisítés viszonyai között tengődő magyarság sorsára.

b) Amikor az engedélyadás ténye a politika mérlegére kerül, mérlegre kell kerülnie annak is, hogy miért nincs helye hazája fórumain ezekkel a gondolataival egy magyar írónak.

c) Az engedélyadást egyébként saját magam hoztam a Művelődési Minisztérium Irodalmi Osztálya tudomására hazatértemkor, önként készített úti beszámolómban.

2. Megfelel a valóságnak, hogy az idevonatkozó rendeletek figyelmen kívül hagyásával esszékötetet jelentettem meg New York-ban. Ehhez azonban hozzá kell tenni a teljesség kedvéért: könyvem kiadója Püski Sándor, a legnagyobb magyar nyugati könyvkereskedő és kiadó, a népi írók egykori kiadója, és könyvem elsősorban utazásom finanszírozására, előadó körutamon való árusítására készült. Egyes darabjai a hazai nyilvánosságban is napvilágot láttak.

3. Nem fedi a valóságot, hogy a rám most kirótt szilencium a fentiek következménye. „Vizsgák és fegyelmik” című, több évvel ezelőtt megírt és előzetesen a kulturális jóváhagyó szervek által már engedélyezett darabomat, amelyet a Vígszínház 1986. március 7-én kívánt bemutatni, ugyanezek a kultúrpolitikai szervek, amelyek a szilenciumot most kihirdették, 1986. január első felében már betiltották.

Ez a betiltás — a szokásokhoz híven — nem volt nyilvános, még azt sem sikerült elérnem, hogy a betiltok írásba foglalják és közöljék végzésüket. Tehát, amikor elindultam Amerikába, már leszedték a kenyerem az asztalomról — drámaírással keresem ugyanis a kenyerem — s most, hazatértemkor látványos csinnadrattával csak a morzsákat söpörték le róla.

Az egyéb tilalmi listákon való szerepléseim, az ellenem irányuló nyílt vagy burkolt nyomás, a kultúrpolitikai szervek szócsövének tekinthető zsurnál-szájból rámszórt mocskolódása lényegében véve azóta tart, amióta felemeltem tiltakozó szavam Csoóri Sándor 1983-ban történt hasonlóan egy-két mondat miatti szilenciumra tevése ellen.

4. A Művelődési miniszterhelyettesnek azt a sértő megállapítását, miszerint mindezt nemcsak pózolva, hanem valamely ellentömb-beli szervezet instrukciójára végzem — visszautasítom.

Nem ártana végre mérlegre tenniök a kultúrpolitika túlhatalmú irányítóinak, hogy vajon mi késztet számos magyar írót, értelmiségit élete ötödik-hatodik évtizedében kockára vetni egész működését, életformáját, egzisztenciális hányattatásnak kitenni magát. Póznak mégis, talán egy kicsit drága ez, nem?

Mint afféle realista szemléletű és minden ellenkező híreszteléssel szemben demokratikus beállítottságú író világosan látom a fentieken kívül az alábbiakat is:

a) nem lehet meg mindenkiben a magyar felelősségvállalásra való készség és erkölcsi késztetés;

b) sok másféle módon is lehet valaki hasznos tagja a magyar társadalomnak;

c) semmiféle hátrányt nem szenvedhet valaki azért, mert nincs meg benne a nemzeti azonosságtudatból fakadó áldozatvállalás készsége, de ugyanakkor azt a hiányt, vagy ezt a másságot nem lehet erénnyé magasztosítani;

d) ugyanígy nem szenvedhet hátrányt, nem lehetnek gúny tárgyai és nem válhatnak elbocsátottakká azok, akikben megvan a nehéz helyzetbe jutott, vonagló, apadó nemzetünk iránti áldozatvállalás készsége, vagy egyszerűen csak magyarságukat és azonosságukat szolgáltatják be a közös vállalkozásba.

5. Ezt a szilenciumot én azért kaptam, mert megtörtem a csendet. Azt is tudom, hogy elítélőim magukhoz mérten liberális, önmérséklő, sőt netán humánus intézkedésnek tartják elhallgattatásomat. Ki kell ábrándítanom őket. Ez egy irodalmi terrorintézkedés, amellyel eltettek láb alól egy magyar írót. Nagy tétel nem vagyok, de valahol, valamikor majd még hiányozni fogok az elszámolásnál. A nekem szánt golyó a magyar irodalom testében robbant fel. Nehéz megállapítani, hogy csak roncsolt vagy ölt is.

6. A miniszterhelyettes nyilatkozatában az eltiltás tartamára nézve a „további intézkedésig” kifejezés található. Ennek két jelentése van: egy fenyegető és egy a feloldás irányába mutató. A fenyegetőre nézve nincs megjegyzésem. A feloldóra nézve van: kettőn áll a vásár. Sajátosan elfertőződött gondolkodásra vall azt képzelni, hogy én ugyanazoknak a „további intézkedésére” majd alázatosan visszasettenkedem oda, ahonnan most le- és kiparancsoltak.

Nekem most már csak akkor van, lehet helyem ebben a fertőzött, mérgezett, és kvázi-magyar-kvázi-nyilvánosságban, ha azok a beteges körülmények, amelyek oda vezettek, hogy most engem sújtottak szilenciummal, megszűnnek. Bizony, én most már csak várom, csendben és némán a további intézkedéseket, amelyek nyomán megszűnik a magyar kulturális életben a diszkrimináció, a tehetségek szüntelen és tervszerű elgáncsolása, a magyarellenesség, a dilettánsok dáridója a magas posztokon, a középszerűség és tehetetlenség és akarnokság favorizálása, a vezetés eszmétlen, vegetáló kapkodása, szakzserűtlensége és anyag-, ember- és pénzpazarlása. Várom a további intézkedéseket a csőd felszámolására a könyvkiadás, a televízió, a filmgyártás és a színházi élet területén. Várom, hogy lehető legyen a közös munkálkodás a magyar fennmaradásért, a becsületes reformokért és a megújulásért. Az első ilyen jelre, mint csataló a kürtszóra felnyerít — jelentkezem munkára és keresztényi megbocsátással nyújtom a kezem azoknak is, akik most megaláztak.

Csurka István Budapest,

1986. augusztus 14.