Magyar Egyház, 1984 (63. évfolyam, 1-5. szám)
1984-11-01 / 5. szám
14. oldal MAGYAR EGYHÁZ CLIFFSIDE, NJ Beszolgál: Szabó István világi lelkész Gondnok: ifj. Takács Mihály Istentiszteleteinket minden második vasárnap reggel fél tízkor tartjuk a központi fekvésű Columbia avenui templomban. Cliffside és Bergen County magyarságát szeretettel hívjuk és várjuk. Az elmúlt időszakban Csordás Gábor esperes látogatott meg bennünket és osztott úrvacsorát. Tagjaink nagy szomorúságára gyülekezetünk egyik alapító tagja Gönczi Mihály eltávozott az élők sorából. Egyházunk évtizedekig hűséges presbiterét és jegyzőjét felesége, leánya és unokái gyászolják. Presbitereink közül többen résztvettek a whartoni presbiteriánus egyház templomszentelésén. A leégett templom újjáépítéséhez annakidején két színes freskóablakot ajándékoztunk. Kórházban voltak: Szajkó Istvánná, Gönczi Mihályné és Szaó Ferencné, aki egy súlyos műtét után már gyógyulóban van. MIAMI, FL Lelkipásztor: Bodor László Egy gyülekezet életében mindig vannak gondok és nehézségek. Erről is kell szóljunk mielőtt közzé tennénk Isten segítségével elért eredményeinket. Az említett gondok és nehézségek közül csak egyet említek s egyben a legsúlyosabbat. Gyülekezetünk másfél éve perben áll volt lelkészével, Jinda Lászlóval. Minden békülési kísérletünk, írásban és szóban is, eredménytelen maradt. Több presbiter és hívek véleménye az, hogy még a bizonyos 10 évre is visszatekintve, nem volt ilyen magas a templomlátogatók száma. Valóban egy ilyen aránylag kis létszámú gyülekezetben (150 lélek) a nyári hónapok alatt (kiváltképpen Miamiban) sohasem voltunk 50-nél kevesebben, de volt amikor 80-90 lélek is dicsérte az Urat templomunkban. A jobb templomlátogatás nyilván megmutatkozik anyagiakban is. Október 31-én a 10 hónapi templomi adomány meghaladta az egész 1983. évit. Énekkart alakítottunk, amely a lelkész beiktatásán szép sikerrel szerepelt. A lelkész beiktatását esperesünk, Nt. Török István végezte ez év október 14-én, és ez alkalommal tolmácsolta Főtiszteletű Ábrahám Dezső Püspök Űr áldáskívánását is. Nagyobb beruházásaink ebben az esztendőben: A bérháznál: 3,000 dollár körüli összeget költöttünk kertészeti munkálatokra, javításokra, festésre. Vettünk 8 drb. új hűtőszekrényt, 4 drb. tűzhelyet, 4 drb. airconditionert. 21,000 dollárba került az egész terület csatornázása. Űj hangerősítő berendezéseket tettünk úgy a templomba, mint a Kossuth terembe 3,500 dollár értékben. A Kossuth teremben levő bárhelyiség teljes felújítása 5,100 dollárba került és egy új, modern hűtőszekrény szintén a bárba, 2,500 dollárba. Tervünk az, ha a Jóisten segít, hogy legkésőbb szilveszterre a Kossuth terembe új hűtőberendezést csináltatunk. Külön dicséret illesse Nőosztályunkat egész évi áldozatos mukájáért. Minden vasárnapon, nagyon sokszor több mint 100 személynek önkéntes munkával főznek. Nem kis sikert mondhat magáénak a Kossuth polgári kör vezetősége és kultur csoportja ez esztendő rendezvényeiért. NEW YORK, NY Lelkipásztor: Csordás Gábor esperes Templom: 229 East 82nd Street New York, NY 10028 Telefon: (212) 734-8144 Lakás és telefon mint a templomé. Magyarnyelvű istentiszteletet tartunk templomunkban minden vasárnap déleiéit 11 órakor. A vasárnapi iskola ugyancsak 11 órakor kezdődik. Angolnyelvű istentiszteletet minden hónap első vasárnapján, valamint minden úrvacsoraosztási vasárnapon tartunk, délelőtt 10 órakor. Rádiós istentiszteleteink minden vasárnap délután 1:30 órakor hallhatók a new yorki WHBI rádióállomás 105.9 hullámhosszán. Ebédet szolgálunk fel dísztermünkben minden vasárnap délben 12:30 órakor, istentisztelet végeztével. A részvételi díj $5.50, gyermekeknek $2.75. A lelkipásztor október 28-án, Reformáció vasárnapján a new yorki Szent István magyar római katolikus templomban hirdette az Igét. Ezen a történelmi istentiszteleten egyházunk presbiterei és tagjai közül sokan résztvettek. Szlezák Imre plébános január 20-án viszonozza lelkipásztorunk látogatását és szolgál gyülekezetünkben. Nagymáthé Huba lelkipásztort kisegítő lelkészi minőségben alkalmazta egyházunk presbitériuma. Szolgálatára, amelyet hivatalosan november közepén kezdett meg, ezúton is Isten áldását kérjük. Évi egyházközségi közgyűlésünket január 27-én, vasárnap tartjuk meg a délelőtt 11 órakor kezdődő istentisztelet keretében. Egyházunk szavazati joggal bíró tagjainak szíves és pontos megjelenését kérjük. Házasságkötés: november 3-án Szitányi Gábor és Pásztor Beatrix Aruna New York alsóvárosi lakosok; 24-én Alan Patrick Foley és Görög Gabriella Enikő brooklyni lakosok. Temetés: október 22-én Pipó Kálmán Forest Hills, long islandi lakosok, egyházunk tagja, 66 éves korában; 24-én özv. Móré Józsefné született Tóth Mária New York alsóvárosi lakos, 98 éves korában; november 10-én Gyimesy Kásás Ernőné született Szigetváry Eszter, élt 62 évet. PERTH AMBOY, NJ Lelkipásztor: Török István esperes 331 Kirkland Place Perth Amboy, NJ 08861 Telefon: (201 ) 442-7799 November és december egyházi életünk legforgalmasabb hónapjai. Novemberben a Hálaadási Vacsorára való készülődésünk őrli fel egyházi munkáink nagy részét. Örömmel írhatjuk, hogy a vacsora ismét nagy sikernek örvendett és a részvétel szép száma erről is tanúskodik. December első vasárnapján szokásainkhoz híven megterítettük az Űr Szent Asztalát, majd pedig délután az egyházi csoportjaink rendezésében megtartottuk a Karácsonyi Nagy Bazárt. Az évben is siker koronázta munkánkat s annyian vettek részt e rendezvényünkön, hogy bizony sokan csak kinn jutottak a sorbaállásra. December 16-án angol istentiszteletünk keretében az Énekkar karácsonyi zenés áhítatát tartottuk és délután pedig Szombati Iskolánk gyermekei számára a szokásos karácsonyi társas délutánt. Rendezvényeink mellett megmaradtak a hetente kétszeri Biblia órák és a vasárnapi istentiszteletek. Statisztikai adatainkból: Keresztelés: Colt Joseph-Orosz.