Magyar Egyház, 1984 (63. évfolyam, 1-5. szám)
1984-06-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 7. oldal ERDÉLY, ERDÉLY, ERDÉLY. . . Washington. D.C.. 1984. május 31. Valami egészen új dolog történt Washingtonban. 1984. május 31-én amerikai és kanadai magyar népünk történetében. Amikor végetérhetetlen hosszú sorban meneteltünk a Washington emlékműtől a Capitolig a teljesen idegen számára is nyilvánvalóvá lett az. hogy itt valóban maga az északamerikai magyar nép mozdult meg méltóságteljesen, fegyelmezetten és vallásos áhítattal. Ezt nem mi láttuk meg először, akik a hosszú öt kilométeres menetben vonultunk, hanem egy texasi újságírónő, aki talán addig a napig nem is tudta azt pontosan, hogy hol is van Erdély. Mikor az amerikai kongresszus képviseletében sorra egymásután megszólaltak az amerikai képviselők Californiából, New Yorkból, New Jersey bői, Ohióhól és Miehiganből megható volt és újszerű volt azoknak a komoly tájékozottsága erdélyi magyar véreink sorsproblémájáról. Mennyire mások voltak ezek a beszédek, mint a régi szabványos leereszkedés és tudatlan demagógiák, amikhez évtizedeken keresztül már hozzászokott a fülünk. Áldottak legyenek azok a tájékoztatás szolgálatát végző, előttünk ismeretlen amerikai magyar fiatalemberek, akik ebben oly sok áldozatot hozva fáradoztak. A washingtoni nap sok tanulsága között első helyen áll az, hogy ilyen jól megszervezett, okosan és fegyelmezetten levezetett magyar megmozdulást én három évtizedes északamerikai életem során nem láttam. Az előkészítésben, a menet megszervezésében, irányításában, a tüntetés levezetésében szolgálatot teljesítő fiatal gárda mindmegannyi ismeretlen arc volt, a legtöbb résztvevő számára csak annyit jelenthetett, hogy itt valami egész újszerű indult meg, frontáttörés és Istennek hála ez az új összehasonlíthatatlanul jobb és ígéretesebb, mint amit eddig láttunk. Valóban itt az egész északamerikai magyar nép volt jelen. Lehetetlen volt a kongresszus lépcsői alatt állva nem érezni Lincoln Ábrahám szellemét, aki először fogalmazta meg az amerikai magyar valóságban ma is egyetlen lehetséges utat: „Néppel a népért . ..” Tizenegy államból és két kanadai tartományból voltak jelen magyarok. Mivel egy szemfüles washingtoni magyar újságíró megszámolta, hogy csak huszonnégy washingtoni magyar volt jelen. így mindenki, aki valósággal vonult és tüntetett legkevesebb százötven mérföldes távolságról jött. de a tömeg zöme legalább ötszáz mérföldet utazott, nem beszélve azokról, akik Montreálból, Clevelandból, Torontóból és Lorainból három napot kellett utazzanak. Ahogy Feehan clevelandi képviselő meg is jegyezte: Ti többszázezer embert képviseltek .. . Egy öreg amerikai újságíró, aki még véletlenül sem volt magyar származású, magyarázta el nekem a Capitol lépcsői alatt, hogy úgy számítják a washingtoni tüntetéseket, ha valaki egy teljes napot elveszít azért, hogy ott legyen, az 5000 szavazópolgárt képvisel, akik azonban három napot kell utazzanak, azok a személyek 10,000 avagy 20,000 ember véleményét fejezik ki. Ő számolta ki nekem, a tizenkilenc autóbusz ténye alapján azt, hogy az amerikai politológusok szerint a mi washingtoni tüntetésünk két millió embert jelentett! Mivel valóban ott volt a nép: három-öt éves gyerekektől a nyolcvan évesekig, köztünk csonkák-bonkák, akik végigjárták a hosszú utat, senkisem esett ki. mindenki kitartott! Valahogy úgy érezte az ember: itthon vagyunk Amerikában, ez a mi hazánk, ahol érvényesítjük szabadságjogainkat a mi testvéreinkért: néppel a népért. Vallásos jellegű volt megmozdulásunk: akárcsak Martin Luther King Jr. népe zengte annak idején a „We shall overcome"’ kezdetű dicséretet, úgy énekeltük mi is egy szívvellélekkel a Te benned bíztunkot a Capitol lépcsőinél és hallgattuk Bütösi János püspök bizonyságtevését és együtt imádkoztunk Kiss Gábor jezsuita atyával. Arra is felhívták figyelmemet, hogy az elmúlt három évtizedben ez volt az első és eddig egyetlen olyan tömegmegmozdulás, ahol az amerikai és a kanadai zászló együttmarsolt a felvonulás első soraiban és lengett a Capitol lépcsőin. Erre igen felfigyeltek az amerikai képviselők és újságírók és ezt jó, ha megjegyezzük magunknak. Szimpátia tüntetésünk kontinentális jellegű is volt. Lehetetlen volt észre nem venni, hogy ma már talán még jobban (mint százéves múltunkban mindég is így volt ugyan), csak az egyházak hozzáállásával lehet megmozdítani valójában az északamerikai magyar népet annak minden rétegződésében: sokszázan voltak másod és harmadgenerációsok is, olynok is, akik egyáltalán nem vagy nagyon gyengén beszélnek magyarul, de Erdély ügyében — ha jól informálják őket — egyformán éreznek és hajlandók három napot is feláldozni, ezer és ezer kilométereken autóbuszon törődni. És ez szolgálat; nem vezérkedés. Mi csak hitbeli meggyőződésünkből szolgálni akartunk — mint a legmodernebb teológiák is mondják Bonhoeffertől Luis Segundoig, aki a délamerikai felszabadító teológia Krisztus tanát írta meg néhány évvel ezelőtt. Azt éltük, azt cselekedtük Krisztus Igazságával néppel a népért. Hálás vagyok Istennek a jelenlevő amerikai magyar református népért, azért a nyolc lelkésztársamért, akik valóban a legtisztább evangélium lelkiségében jöttek el oda és hozták az ő népüket, a mi amerikai magyar népünket, hogy a veszélyeztetett erdélyi népünkért világba kiáltsuk hittel és bizalommal: ERDÉLY, ERDÉLY, ERDÉLY. Dr. K. A. M EG H ÍVÓ iiiimiMHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiimiiiiiHiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiimiiiiii a Pataki Diákok Sárospataki Baráti Köre augusztus 18 -19 20-án SÁROSPATAKON ÁLTALÁNOS i t t rendez. A találkozóra minden volt pataki diákot szeretettel meghívunk, de várjuk Patak más barátait is.
