Magyar Egyház, 1984 (63. évfolyam, 1-5. szám)
1984-06-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5. oldal A LÉLEK, AMIT ISTEN AD Az első pünkösdöt követő események újszövetségi leírása, hogy „az Úr pedig napról-napra gyarapította a megváltottak számát”, a keresztyén egyház történelmi folyamatosságára utal. Ez a folyamatosság ide s tova kétezer éve tart. De meddig fog tartani? Még ötven évig, esetleg százig? Nemcsak az úgynevezett tudományos szocializmus filozófiája, hanem a politikai kényszer által nem befolyásolt társadalomtudomány is ismételten felveti a kérdést: lesznek-e vallásos közösségek, elsősorban keresztyén egyházak, templomok ötven-száz év múlva? Valamiféle élelmiszerelosztó helyek bizonyosan lesznek, mert enni akkor is csak kell az embernek. Drogériák is lesznek, mert a nők akkor is fogják festeni a körmüket és szemhéjukat és a férfiak akkor is borotválkoznak majd. No meg időnként az embereknek fejük meg gyomruk is fog fájni. Bárok is lesznek majd, ahol néhány pohár italban igyekeznek az emberek feloldani az emberi együttélés okozta feszültségeket. De templom, Egyház? Vajon érdekli-e majd az embereket a 21. században, hogy Isten szereti őket minden vétkük-bűnük-hibájuk ellenére és éppen ezért ki-ki szeresse embertársait? Továbbá: hogy Isten az egyéni szabad döntés képességével teremtette az embert és éppen ezért megfeszített önfegyelemmel ki-ki maga tud ellenállni az élet megszámlálhatatlan kísértéseinek, következtetésképpen végeredményben mindenki maga teremti meg szép új világát? A szocialista utópia hívei egyre csalódottabban kénytelenek tudomásul venni, hogy a történelmi kényszerűség eredményeként megjósolt szocialista új ember sehogysem akar megjelenni, a szocialista filozófia kényszer-varázsától szabad futurológusok pedig egy végeredményben keserves 21. századot jósolnak: lombikból világrabozott bébikből felnövekedett, előre meghatározott minőségű osztálytársadalom várható, amely nem ismeri a család fogalmát, mert nincs meg többé a családi összetartozás mágneses vonzóereje. De lesz ehelyett teljhatalmú világkormány egyéni kezdeményezés és cselekvés szabadsága nélkül. Ezt az állapotot legjobb esetben a kontinensek háborúja előzi majd meg, de lehetséges atomháború is, aminek következménye vagy pusztává vált föld, vagy egy félelmetesen degenerált embermaradék. A különböző jóslatok optimizmusa és pesszimizmusa persze keveredik, mindegyik fantasztikus technikai vívmányokat és elképesztő lelki sorvadást jósol. A 21. század embere nem egészen érti miről .van szó, ha „boldogság”-Jról hall vagy “szeretet”-ről olvas — amennyiben a világkormány megengedi, hogy az előző század nyomtatványait olvassák. Bizony sötét ez a kép, de egyre többet hallunk-olvasunk róla. A szociológusok időnként hozzáteszik, hogy persze minden másként alakulhat, ha valami 'csoda történnék. De az evangélium nem igen szerepel, mint- az esetleges csoda útja. A fellörő izlámmal a nyugati gondolkodás értetlenül .áll szemben és leginkább világhódításra tőrekvü. fanatizmusként értékeli. A keresztyénséget pedig leírja, mohdván, hogyha kétezer év alatt, nem egyszer a világhatalom birtokában, nőm volt képes programját Végrehajtani és békés, boldog világot teremteni a földön,. akkor most már igazán nem iehet számítani arra, hogy csodatevő ereje legyen. A keresztyénség szépen elhalványul, lassan eltűnik a múlt ködében és száz év múlva legjobb esetben történelmi relikviaként fogják emlegetni. A keresztyén gondolkodásnak és hitnek ez a negatív szemlélet azonban nem újság. Az első húsvétvasámap délutánján az Emmausba igyekvő két atyafi is azt panaszolta a hozzájuk csatlakozó — de fel nem ismert — Jézusnak, hogy azt remélték, hogy a Názáreti Jézus lesz a megváltó, de a jelek nem azt mutatják; borzasztóan csalódtak. Jézus azután helyrebillentette az atyafiak félrecsúszott gondolkodását. A ma keresztyén közösségének is szembe kell fordulnia a baljóslatokkal, hitet téve amellett, hogy igenis a Jézus evangéliuma hordozza a jövő csodájának ígéretét. Erő, szeretet és józanság lelke együtt magyarázza meg, hogy miért van ez így: „Mert nem a csüggedés lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét” (2. Timótheus 1:7). Kezdjük ott, hogy Jézus meghirdette a megtérés-megbocsátás-újjászületés evangéliumát. Ennek elfogadását azonban szabad választásra.bízta. Tanítványainak meghagyta, hogy bizonyságot tegyenek és tanítsanak; egyszersmind ígéretet tett, hogy lelke erejét adja majd nekik e megbízatás teljesítésére. Kétezer év bizonyította, hogy a terv megvalósult: az emberek billiói hittek és váltak bizonyságtévőkké, az evangéliumot nemzedékek adták át új nemzedékeknek mindmáig. Miért lenne éppen most vége ennek a lelki-történelmi folyamatnak? Miért lenne éppen most ok a csalódott lemondásra? Pál apostol Timótheusnak a józanság leikéről beszél. Beszéljen belőlünk is a helyzet józan megítélésének lelke. Az igaz, hogy egyre nehezebb keresztyénnek lenni mai agyontechnológizált társadalmunkban, amelyben fényűzés vakít és kábítószer tompít. Egyre nehezebb keresztyénnek lenni egy olyan világban, ahol jóllakottak és éhezők, elnyomók és elnyomottak, hatalomra törekvők és békességre igyekvők állanak egymással szemben világviszonylatban és egyéni viszonyulásban egyaránt. Talán könnyebb volt alázatos „keresztyéni” módon elhinni azt a farizeusi hatalmi érvelést, hogy szegénynek és elnyomottnak lenni a földi világ rendje, a menyországban majd lészen bőséges kárpótlás. Csakhogy ma már nem lehet ezt mondani a világ szegényeinek és elnyomottainak. Bizony egyre nehezebb keresztyénnek lenni mai világunkban, amikor kénytelenek vagyunk tudomásul venni — éppen keresztyéni hitvallásunk miatt —, hogy minden nép és fajta felelős a többiért, mert mind Isten gyermekei vagyunk; hogy béke, kenyér, szabadság minden népnek és nemzetségnek egyformán istenadta joga. Józanul ismerjük el, hogy a mai világunkban igenis meszszehangzóan hirdettetik az evangélium, csak éppen egyre nehezebb az evangélium parancsait megalkuvás nélkül betölteni. Ezért azután sokkal egyszerűbb keseregni a világ nyomorúságos voltán a mainál még zordabb jövőt jósolva; az evangélium előtt pedig be kell hányni a szemet és be kell fogni a fület. Ahová Pál apostol szeretett Timótheusát küldte az evangélium hirdetésére, nem volt a mainál tisztább, békésebb világ. Bíztató szavai tehát nekünk is sálnak: „Nem a csüggedést adta nekünk az Isten.” Ez a mi első veszedelmünk: a félelem okozta csüggedés. Félünk a felelősségtől, félünk kiállani meggyőződésünk mellett (ha van), és félünk vállalni a következményeket kiállásunkért. Félelem félelmet szül: gyávák közt fél az ember bátornak lenni. Bátorság és kiállás népszerűtlen magatartás az önzők világában. Következmény: csüggedés, tehetetlenség érzése, tétlenség. Ez pedig nem jézusi magatartás. Jézus nem a kockázatot mérlegelte, óvatosan. Nem ismerte a félelmet. Nem félt
