Magyar Egyház, 1983 (62. évfolyam, 1-5. szám)
1983-01-01 / 1. szám
MflG/AR GGyfíÁZ TÍZÉVES a phoenixi MAGYAR REF ORMA TUS EG YHÁZ (Folytatás a 2. oldalról) miként hangzik hívó szava...” és egy félóra alatt egymástól összehozták a hiányzó részt. A hivő gyülekezet feleletül az ősi zsoltár reményével vallást tesz: “Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram téged tartottunk hajlérakattatván, növekedik szent templommá az Úrban” (Ef. 2. 20 — 21). Ilyen érzésekkel és gondolatokkal 1982. december 5-én a vasárnap délelőtti istentiszteleten a gyülekezet hálát adott Istennek a tíz esztendős múltjáért, amikor igét hirdetett Fő6. oldal nyájunknak szól az ige: Járjatok ahhoz az elhivatáshoz méltóan, amellyel elhivattatok, teljes alázatossággal és szelídséggel; türelemmel, szenvedjétel el egymást szeretettel; igyekezzetek megtartani a Lélek egységét, a békesség kötele által! Csak ezeket megtartva kérhetjük, hogy Isten bocsássa meg a mi vétkeinket, mint mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek. 13 éves voltam, amikor szülőfalumban új lelkészt iktattak be. A beiktatott lelkész prédikációjának záró szavai sokszor eszembe jutnak, s mintha most is hallanám: Segíts Uram engem, hogy híven szolgáljak elhivatásomban; és ha nem szolgálok híven Uram! — törölj ki engem a te könyvedből (II Móz 32:32). A mi szerelmesünk Isten anyaszentegyházában az Isten országának építése. Ez mindnyájunk elhivatása. Isten kegyelméből ebben a szabad országban mi hivattattunk el, hogy árva magyar népünknek hirdessük azt, hogy akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad! (Zsid 12:6.) Minket nagyon szeret Isten! Reánk bízta Magyar Református Egyházunkat és Egyesületünket. A rád bízott kincset őrizd megí — mondta Pál apostol. Isten úgy ítél meg mindnyájunkat, amint megtartjuk Magyar Református Egyházunkat az Isten országát építő Lélek egységét a békesség kötelékében. Ezt ábrázolja mindnyájunknak az úrvacsora szeretet-vendégsége, melyhez járuljunk krisztusi lelkülettel. Ámen. Hunyadi László kunknak”. A tettrekész alapítók, áldozatot hordozó egyháztagok, gondnokok, presbiterek, szolgálattevő lelkipásztorok munkája, nem volt hiábavaló. Sokmindent lehet mondani, de egy bizonyos, áll a gyülekezet. “Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén szegletkő maga Jézus Krisztus. Akiben az egész épület szép renddel tiszteletű Ábrahám Dezső püspök, angol nyelven beszédet mondott Nt. Dr. Muray László lelkész-egyetemi tanár, imádkozott Ft. Dr. Muray Rémusz nyugalmazott lelkész-tanár. Az istentisztelet Úrvacsoraosztással zárult. Azt követően kegyeletteljes érzéssel megemlékeztünk elhunyt, szolgálatkész egyháztagjainkról és végül Női Körünk rendezésében közebéd volt. Négy napig Phoenixben tartózkodó Főtiszteletű Püspök házaspárt figyelmes szeretettel vették körül, otthonukban vendégül látták a gyülekezet hivő és lelkes tagjai. Tiszteletükre december 3-án, pénteken este fogadást rendezett a Női Kör, amikor Főtiszteletű Püspök urunk átfogó beszédében a további munkára lelkesített és beszámolt a keleti testvér-gyülekezetek életéről és munkájáról. Imánkban hálát adtunk a jó Istennek a találkozás drága alkalmáért.. “Áldd meg Úr Isten a te népedet, kik téged szeretnek, tartsd meg közöttünk a gyülekezetét.” Phoenix, 1983. január hó 13-án Demeter Andor lelkipásztor Vargha Tamás —»—---------—'—■---~—•—•—-—>■—'———'—v Viruljon már valahára Béke szép virága, 1 ÜJÉVI KÍVÁNSÁGOK Jöjjön el a szeretetnek Mennyei világa. Üjcsztendő, hozd az újat, Legyen úr a magyar népen Pusztítsd el a régit, Az egy igaz Isten, 1 Háborúnak, gyilkolásnak, Minden szívet érte égő Vess örökre végit. Tiszta hit hevítsen. Ne lehessen úr fölöttünk Bűnbánatban mindenik szív Zsarnokok csapatja, Újjá hadd szülessen, S ne legyen, ki szép hazánkat Bocsánatot, üdvösséget Gyávamód1 eladja. Jézusnál kergessen. Hitetlenség, léha erkölcs Szent kezébe minden ember Népünket ne rontsa, Ügy helyezze sorsát, Kapzsi önzés, rút irigység Hogy lehessen Jézusunké Békénk meg ne bontsa. Egész Magyarország.