Magyar Egyház, 1982 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1982-03-01 / 3-4. szám
MAGYAR GGYfíAZ 19. oldal házassági évfordulóját. Az ünnepségen nagyszámú gyülekezet vett részt. Böjt első vasárnapján kiszolgáltuk az úriszentvacsorát 43 hívő-léleknek. Oj magyar menekültet segítettünk: Virág József temesvári zenész személyében. A Vasfüggöny mögött elnyomottak segélyszolgálata gyűlést tartott március első hetében Coral Gables-ben. Egyházunkat és magyar népünket lelkipásztorunk, Kávássy Zita jegyzőnk, Tóth Endre pénztárnokunk és Virág József új menekült képviselték. Március Idusát méltó keretek között ünnepeltük meg március 14-én. Vallási felekezetre való tekintet nélkül ünnepelt a helyi magyarság. Házasságkötés: Fodor E. Miklós és Zsóhár Margit március 21-én kötöttek házasságot. Tanúik voltak: Hágl János és felesége. Az esküvői szertartás templomunkban, a lakodalmi ebéd pedig a Magyar Teremben volt megtartva. Szőke Lajos, Szerető Jimmy és Virág József magyar-zenészek szórakoztatták a násznépet. Az Amerikai Magyar Református Egyház Nyugati Egyházmegyéje 1982 március 27-én tartott gyűlése egyhangú határozattal visszavette gyülekezetünket közösségébe. Közeledő események: 1982 május 2-án a Miami Beach-i város vezetősége szórakoztató fesztivált rendez a Flamingo Parkban. Itt is díszes magyar élelmi sátorral fogjuk képviselni a magyarságot. Anyák napját május 9-én ünnepeljük istentisztelet és ünnepi bankett keretében. Az északi államokban felfújt hírek a floridai bűnözésről sok látogatót riasztott meg és nem jöttek ide élvezni a kellemes időjárást. Örömmel értesítjük azokat, akik velünk töltötték a téli hónapokat, hogy akik bátrak voltak és eljöttek, egyikkel sem történt semmiféle kellemetlenség. NEW YORK, N.Y. Lelkipásztor: Csordás Gábor esperes Templom: 229 East 82nd St., New York, NY 10028 Telefon: (212)734-8144 Lakás és telefon mint a templomé. Magyar nyelvű istentiszteleteinket minden vasárnap délelőtt 11 órakor tartjuk. A vasárnapi iskola ugyancsak 11 órakor, a konfirmációs előkészítés minden második vasárnap délelőtt 10 órakor van. Rádiós istentiszteleteink minden vasárnap délután 1:30 órakor hallhatók a New York-i WHBIFM rádióállomás 105.9 hullámhosszán. Ebédet szolgálunk fel dísztermünkben minden vasárnap délben 12:30 órakor, istentisztelet végeztével. A részvételi díj 5 dollár. “Szép város Kolozsvár..." dmmel erdélyi tárgyú tavaszi zenés estet rendez egyházunk május 1-én, szombaton este 8:30 órától kezdve. Közreműködik Cigány Jóska és zenekara. A belépőjegy elővételben 6, a helyszínen 7 dollár. Anyák Napját május 9-én, vasárnap délelőtt 11 órakor istentisztelet, azt követően ünnepi ebéd keretében ünnepeljük meg. Vasárnapi iskolás gyermekeink az ebéd keretében műsorral köszöntik az édesanyákat. A konfirmációi vizsga és fogadalomtétel május 23-án, vasárnap lesz a magyar nyelvű istentisztelet keretében. — Az anyaszentegyház születésnapját, pünkösd vasárnapját május 30-án ünnepeljük meg templomunkban. Nyári nagy piknikünket június 27-én, vasárnap tartjuk meg az astoriai Bohemian Park-ban. Jóelőre felhívjuk reá egyházunk tagjainak és barátainak szíves figyelmét. Keresztelés: február 14-én részesült a keresztség sákramentumában Kovács Tibor és neje bronxi lakos szülők fia, Eric Tibor; március 14-én Szabó István és neje astoriai lakos szülők fia, Steve. Temetés: február 3-án temettük Varga Margaret New York-i lakos nőtestvérünket. Élt 61 évet. SAN FRANCISCO, CALIF. Magyar Református Egyház San Francisco és környéke Lelkipásztor: Borbás Antal 119-27th Street, San Francisco 10, California Telefon: VALENCIA 6-2275 Egyházközségi közgyűlésünket március 14-én, a délelőtti istentisztelet után tartottuk meg. — A lelkészi, pénztárosi és gondnoki jelentések után a közgyűlés betöltötte a megüresedett presbiteri helyeket és megválasztotta a tisztviselőket. Valamennyit egyhangú határozattal. Gondnok és pénztáros lett Magyary-Kossa István, algondnok Ablonczy Gábor, Farkas István és Herczeg Tamás. Női-köri elnöknő Fülöp Lórántné, alelnöknők Hajnal Józsefné és Stupián Gyuláné, pénztáros Csontos Jolán. — Saratogaban: elnöknő Halász Szabó Imréné, alelnöknő Black Jánosné és pénztáros Eckles Harryné. A presbiteri tisztségéről lemondott Pokorny Lászlónak több évi értékes együttműködéséért köszönetét mondottunk. — Megállapította a közgyűlés a tagsági díjak méltányos felemelését. Tekintettel arra, hogy San Franciscóban mindössze 10 egyháztagunk van, elhatároztuk a San Francsico-i székház eladását azzal, hogy a Peninsulán keresünk megfelelő helyet. A magyarság, ill. egyháztagjaink nagyrésze ugyanis oda telepedett. A San Francisco-i csoportunknak pedig majd egy bérelt helyen tartunk szolgálatot. Lelkészünk hűséges hitvestársa súlyos beteg, így családi körülményei igen megnehezedtek. Emiatt, valamint magas korára való tekintettel bejelentette, hogy még ezévben befejezni kívánja lelkészi szolgálatát, abban a reményben, hogy egyházunk püspöke és esperese — a gyülekezettel egyetértve — zökkenés nélkül gondoskodik a lelkészi utánpótlásról. A márc. 14-i istentiszteleten emlékeztünk meg kegyelettel az 1848/49-es szabadságharcról és annak hőseiről, abban a reményben, hogy Hazánk a mai elnyomás alól mielőbb felszabadul! — Az ünnepi istentisztelet és a közgyűlés után tisztviselői ebéd volt, melynek háziasszonyai: Fülöp Lórántné, Hajnal Józsefné és Stupián Gyuláné. Illesse őket hálás köszönet! Ez a nap mind erkölcsi, mind anyagi tekintetben igen szépen sikerült. Istené legyen érte a hála. PERTH AMBOY, NJ. Lelkipásztor: Török István 331 Kirkland Pl. Perth Amboy, N.J. 08861 Telefon: (201)442-7799 A melegebb idő érkeztével egyházi tevékenységeink megélénkültek. Március 14-én, vasárnap délután a város magyar gyülekezeteinek résztvételével egyházunk dísztermében emlékeztünk meg Szabadságünnepünkről. Tiszteletbeli főszónokunk Nt. Nitsch G. Gábor cartereti testvéregyházunk lelkipásztora volt. Hálás szívvel köszönjük felemelő szavait. Március 15-én, a városháza előtt emeltük fel zászlónkat, kifejezve együttérzésünket a szabadság iránt. Április 4-én, virágvasárnap gyermekeink részére húsvéti összejövetelt rendeztünk, este pedig mindannyian a város közös énekkara bemutatójának voltunk tanúi. Április 2-án “kínai vásár” volt a Női Kör rendezésében. Húsvéti ünnepi istentiszteleteink időpontjairól tagjainkat levélben értesítettük. Keleti Egyházmegyénk gyűlésén Bethlehemben, 10 presbiterünk képviselte egyházunkat. A gyűlés után alkalom volt a vezetőségnek egymás egyházi életéről értesülést nyerni. Elkövetkező megmozdulásaink között említem még a Magyar Színház bemutatóját, melyet május 16-án délután tartunk egyházunk dísztermében. WARRENSVILLE, CT Templom: Route 44, Ashford Beszolgáló lelkész: dr. Sóhajda B. William 122 Corbin Ave., Jersey City, N.J., 07306 Gyülekezetünknek már 3 éve nincs helyben lakó, választott lelkipásztora. Beszolgáló lelkész sem találtatott a múlt év végéig. Most van folyamatban egy Erdélyből menekült, ausztriai menekülttáborban élő lelkipásztor kihozatala egyházmegyénk vezetősége által, aki ígéretet tett a teljes lelkipásztori szolgálat állandó jellegű ellátására gyülekezetünkben. Megérkezéséig gyülekezetünk kérésére egyházmegyénk esperesének megbízásából dr. Sóhajda B. William vállalta a havi egyszeri beszolgálást. Szolgálatával karácsonyi istentiszteletet tartottunk dec. 27-én, vasárnap, valamint január utolsó vasárnapján. Az Úr szent vacsorájával karácsonyi istentiszteletünkön éltünk, s megterítjük a szent asztalt a böjti időszak utolsó vasárnapján, márc. 28-án is. WASHINGTON, D.C. Beszolgáló lelkész: Dr. Harsányi András esperes Az elmúlt karácsonykor megkezdett és redszeresen megtartani ígért magyarnyelvű istentiszteletekre szép számban jöttek össze a hívek januárban, februárban és márciusban — minden alkalommal a hónap harmadik vasárnapján. Az elkövetkező ünnepek szabják meg a következő istentiszteletek dátumait. Nagypénteken, április 9-én, este fél 8-kor, húsvét vasárnapján, április 11-én és pünkösdvasárnap, május 30-án, a két utóbbi alkalommal délelőtt 11 órakor, úrvacsoraosztással. Az istentiszteletek helye a Wesley Theological Seminary Oxnam Chapel-je, 4500 Massachusetts Avenue, Washington, D.C. WINDSOR, Ont., CANADA Lelkipásztor: Szabó Béla 868 E. Ellis Street, Windsor, Ontario, Canada N8X 2H8 - Telefon: (519) 256-9703 Március 28-án megtartottuk a böjti úrvacsoraosztást. A szent jegyeket Kónya Albertné adományozta. Március 14-én az Igehirdetésben az 1848-as szabadságharc hőseiről emlékeztünk meg. Délután a magyarság közös ünnepélyén vettünk részt, ahol a lelkipásztor imádkozott. Gyermekeink részére március 26-án csendesnapot tartottunk, melyen 14 gyermekünk vett részt. Gyülekezetünk megebédeltette a gyermekeket. Nőegyletünk új és nagyon szép, értékes szőnyeggel leszőnyegeztette a lelkészlakást: $1360 értékben, melyből $200-t Máté Miklós és neje a lerakatásért fizettek. Hálás köszönet úgy a Nőegyletnek, mint Máté Miklós és Erzsiké testvéreinknek. Az utóbbi időben két alkalommal rendeztünk hurka-kolbász készítést és vásárt. Az első tiszta jövedelme. $1585, a másodiké $1550 volt. A 27-én Akronban tartott egyházmegyei gyűlésünkön gyülekezetünk 8 taggal képviseltette magát.