Magyar Egyház, 1981 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1981-11-01 / 11-12. szám
MAGYAR £Gyfífl; 3. oldal KARÁCSONY 1981-BEN Magyaroknál nem szokás születés napot ünnepelni, névnapot inkább. Éppen ezért a mi számunkra igen nagy jelentőségű Krisztus születésnapjának karácsonyi ünnepe. Sehol a világon nem előzi meg akkora készülődés, olyan óriási arányokban való sürgés-forgás egy születésnapnak a jövetelét, mint Krisztus karácsonyi ünnepét. Nagy eseményszámba ment régen, amikor még sok országban királyok uralkodtak, de még ma is ahoi vannak, az, amikor a királyi családban megszületett a trónörökös. De ezen a földön sehol sem találhat az ember ahhoz hasonlót, olyan jelentős, világraszóló eseményt, mint éppen karácsonyt, amikor megáll az egész nyugati világ, milliók emlékeznek meg Isten Fia, a világ Megváltója születéséről. Ettől az időtől számítja a nyugati civilizált emberiség a történelmi időpontot; mi történt Krisztus születése előtt, s mi azután. Hogy a judeai kicsiny Betlehemben, egyszerű vendégfogadó házban megszületett az Úr Krisztus... ki gondolta volna kétezer évvel ezelőtt, hogy ennek az egyszerű eseménynek oly óriási jelentősége lesz később az egész emberiség számára? Most karácsonykor milliók borúinak le Krisztus előtt, hogy bemutassák hódolatukat, énekszóban dicsérjék a Megváltót, és abból a szerétéiből, amit Istentől lehozott Krisztus erre a földre, ma is sokan nyernek szeretetet és szívbéli békességet. Kimondhatatlan Isten csodálatos hatalma, hogy Szent Fiát elküldötte hozzánk bűnös emberekhez, hogy nékünk Megváltónk és Szabadítónk legyen, aki a bűnöst elvezeti Istenhez, a földi élet után az örökkévaló mennyei honba. Szinte hihetetlen, hogy Krisztus, aki nem hagyta el sohasem hazáját, nem írt híres könyveket, fegyvert nem fogott, bajnoki diadalokat csatatereken nem vívott s más neves dolgokat nem ért el rövid pár éves pályafutása során, mégis legjobban az Ő nevét véste bele Isten millióknak és millióknak a szívébe, az Ö tanítását írta ezer féle nyelvű és ágazató emberek szívébe. Álljunk meg mi is a rohanó világban és szenteljük meg karácsony ünnepét. Boruljunk le Krisztus előtt, mint a keleti bölcsek, jöjjünk el elébe, mint az egyszerű pásztorok és dicsérjük nevét angyalok seregével. Ezekkel a gondolatokkal kívánok az Amerikai Magyar Református Egyház minden gyülekezetének, lelkipásztorának, elöljáróinak és tagjainak áldott karácsonyi szent ünnepeket és békés, boldog új esztendőt. Ábrahám Dezső püspök és a tisztelgő pásztorokra, vagy keleti bölcsekre ráhull a betlehemi csillag mindent megszépítő fénye. Én azt hiszem, hogy aki a betlehemi istállói jelenetet meg akarja szépíteni, az meghamisítja a karácsonyi jelenetet. Isten határozottan nem azért tette le Szent Fiát egy istálló szalmájára, hogy festőknek, költőknek és művészeknek egy kedves hátteret adjon. Nem. Isten valamit mondani akar nekünk. Nem is véletlen ez. Isten egy hosszú, véres és keserves adventek évezrediével készítette elő a karácsonyt. Isten nem hamarkodta el a dolgát, hanem az idők teljességében küldte el szent Fiát (Gál. 4:4). Mindent előkészített amikor szent Fiát testbe öltöztette, de a betlehemi istállóval és a megtelt vendégfogadóval egészen mást hangsúlyoz ki, mint amit gondoltunk a telt házról és a békés állatokról. A betlehemi istálló és a golgotái kereszt két olyan hely, ahol fel kell sóhajtanunk, hogy óh Isten bölcsességének ki kút at hat at lan mélysége. A betlehemi istálló az Isten szeretetének a mélységét ábrázolja ki. Isten szeretete a betlehemi istállóból indul el, hogy a fénylő atyai hajlékba haza vezesse a mélyre zuhant embert. Karácsony szépségét megrontja ez a döbbenetes valóság, hogy nem volt számukra hely. János apostol nemcsak a karácsonyi estét, hanem Krisztus földi életét így írja le; “Az övéi közé jőve és az övéi nem fogadták be őt" (János 1:11). Az emberi szív az örök betlehemi vendéglő, hol mindenkinek van helye, csak a szív Urának nincs hely. Ez a vendéglő el van foglalva mindig különleges vendégekkel. Oh, milyen bánat, hogy a legfontosabb vendég számára nincs hely, az elébb érkezett vendégekkel van tele a szívünk. Először kedveseink, azután barátaink, azután cinkostársaink, azután a világ örömei, azután ezer bűnünk s sötét fejedelmünk, a Sátán foglalja el. Mi nem vagyunk Jézus ellenségei, csak egyszerűen nincs hely a szívünkben Krisztus számára. Más gondjaink, más bajaink vannak, nincs hely a hit számára. Oh micsoda vakság, Krisztus meggazdagítani jött minket és nincs hely számára. Lehet, hogy a vendéglős nem volt rossz ember. Nem ismerte fel Megváltó Urát, aki az égből, mint vakító csillag, az ő házánál lép a földre. Nem tudta a vendéglős, hogy ki kereste fel őt s kiküldte őket az istállóba. Kit sajnáljunk, Jézust vagy a vendégfogadóst? Az élet legnagyobb alkalma ott zörgetett ajtaján és ő elküldte azt, aki lelke békességét, élete kincsét, örök üdvösségét hozta számára. Nem ez-e a mi tragédiánk is? Nem ismerjük fel, akihozza számunkra az örömet, a békességet és a boldogságot. Menj tőlem Uram, az én
