Magyar Egyház, 1980 (59. évfolyam, 1-10. szám)
1980-11-01 / 10. szám
MAGYAR €Gyl7flZ mányosan értekezhet theológiai kérdésekről. A múltkor, az erdélyi egyház régi dicséretes szokása szerint, a közeli Enyed városában egyházmegyei gyűlést tartottunk és azon kölcsönösen egymást, de különösen kibocsátandó papjainkat a hittudományból és főképpen a bűnös ember megigazulásának kérdéséről megvizsgáltuk; midőn erről ő fensége tudomást vett, nem tudott otthon maradni, hanem váratlanul zsinatunkon termett és disputatiónkat egész nap magas jelenlétével ékesítette és feszült figyelemmel hallgatta. Elhallgatom, hogy a megrongált templomok kijavíttatása, iskolák alapítása, a papok fizetésének emelése körül milyen fáradhatatlan.” Bethlen nemcsak gyönyörűséggel olvasta a Bibliát, de levelezéseiben gyakran idézi is, mintegy érveit alátámasztva. Meg kell említenünk azt is, hogy irodalmi munkái között találjuk a “Gyakorta való buzgó könyörgést kíván az Isten” kezdetű dícséretét. Vallásos türelmének számtalan példáját látjuk mindenfelé az országban. “A hit Isten ajándéka”; az erdélyi törvény ennek alapján jogot ad arra, hogy bárki, bármely rangú ember a vallásfelekezetek keretein belül meggyőződését szabadon követhesse. Már türelem számba megy, ha egy fejedelem ezt a törvényt nem engedi átlépni. De Bethlen tovább megy ezen a negatívumon. A vallásszabadság gyakorlati megoldásán fáradozik és bár jótéteményekben elsősorban saját egyházát részesíti, de figyelmét és fejedelmi kegyességét nem vonja meg más egyházaktól és más egyházak arra érdemes híveitől sem. Egyik levelében Bethlen azt írja, hogy “a papok ne viseljék keményen magokat; a megtérő bűnösért halt meg Krisztus!” A besztercebányai országgyűlésen nemcsak a vallásszabadság sérelmeinek, a goromba vallásüldözésnek akart véget vetni, hanem a lelkek békéjét is helyreállítani. A fejedelmi székhelyet, Gyulafehérvárt kollégiummal ajándékozta meg és annak ellátásáról fejedelmi bőkezűséggel gondoskodott. Végrendeletében ennek hagyta a tokaji Hétszőlőt, az enyedi domíniumot adójával együtt, s még 20.000 forintot, amiből háromszáz évig élt a kollégium. Gondoskodott még arról is, hogy a másvallásúak is iskolát kapjanak, így magán Gyulafehérváron is juttatott a katolikusoknak iskolát. Az iskolák mellé könyvtárakat is létesített és azok állományát az állandó külföldi vásárlásokkal növelte. Még a török udvarral is tárgyalt a híres Korvinák visszaszerzésének ügyében, de nem kapta meg őket. Támogatta Szenei Molnár Albert tudományos munkásságát, ugyanakkor bőkezűen segítette Káldy György jezsuita római katolikus bibliafordításának kiadását is 1626-ban. Ezek a dolgai azért is figyelemre méltók, mert Kemény János fejedelem a katonás lelkületű Bethlenre így emlékszik vissza: “Ez nagyemlékezetű Bethlen Gábor igen martiális (harcias) ember vala, kitől hallottam mondani: hogy csak volna más, ki procurálná (előteremtené) az hadak fizetését, s derék hadaknak egybeszerzését, s újítását, profontolását (élel5. oldal mezését), egyébiránt az hadviselést abban való minden molestiákkal (töredelemmel) örömest felvenné, és soha honjában is lakni békességben nem kévánna, hanem hadakozásban töltené egész életét.” Bethlen nehezen tudott lemondani életének legdicsőbb feladatáról, a protestáns vallásszabadság védelméről, de feladatát rövid élete miatt nem valósíthatta meg. 1629. november 15-én Gyulafehérváron húnyt el és azokkal a szavakkal búcsúzott, amelyek a mai napig is a Református Egyház címerét díszítik: “Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Senki nincsen, bizonyára nincsen.” 1629. november 15-én, a magyar élet egéről letűnt egy csillag, amely, mint az északi sarkcsillag a sötét éjszakában bolygó embernek utat mutat, úgy mutatott utat Krisztus és a magyar önállóság felé a történelmünknek rettenetes éjszakájában vándorló magyarnak. Így búcsúzott tőle mély zokogással árván maradt népe: Nemzetünk viraga, életünk világa, Országunknak tüköré... Elesők csillaga, nagy erős kővára Az magyar! nemzetnek, kiben mint kőfalban, nagy erős bástyában úgy bízunk vala ennek, De már hatalmában, és erős markában Maradtunk az Istennek. Elménkben viseljük, nevit emlegessük Kegyes fejedelmünknek, mert volt árvák atyja, Bujdosóknak honyja, reménysége mindeneknek, Szegénnek istápja, foglyok vidámsága, Szeme fénye ezeknek. Rongyos scholáinknak, tanuló inaknak Kegyelmes patrónusa, az kegyes életnek, Fegyhetetlenségnek ingyenes ábrázatja, Mértékletességnek, okos csendességnek Eleven példázatja. DR BAKSA CSABA Karácsonyi óda Csöndes az éj, és csöndes a világ is, Caesar Augustus aranyos mosollyal Zárta be Janust, Mars fegyvere rozsdás: Béke a földön. Hallgat a germán, és hallgat a pártus, Néma az indus, és néma a hellén, Herkules távol oszlopa se rendül, Thule se mozdul. Már az aranykor új eljövetelének Hírnökeit, a szomorú Szibillát, S a szűzi Virgilt födi földi sír és Hír koszorúja. S messzi mezőkön nyájaikat őrző Pásztori népek nézik a derengő Új csillagot, mely aranyát elönti Jászoli almon, Hol mosolyogva és fázva az éjben, Szőke hajú és szelíd anya keblén, Most mutatod meg magad a világnak, Isteni gyermek! Juhász Gyula ^
