Magyar Egyház, 1979 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1979-07-01 / 7-8. szám

MAGYAR EGYHÁZ 19 kis egyházi értesítőnkben részletesen beszámolunk erről a piknikről. Kedves vendége volt gyülekezetünk­nek: Nt. Illés Lajos lelkipásztor, fele­ségével együtt résztvett a június 24-i istentiszteleten; igaz örömmel köszön­töttük, hiszen itt szolgált hosszú ideig egyházunknál. Szives üdvözletét hagyta hátra saratogai csoportunknak is. Az utóbbi hónapokban Fülöp Ló­­rántné, Kővér Miklósné és Megyeri Jó­zsef hoztak virágot az úrasztalára. Fi­gyelmüket hálásan köszönjük. A nyári hónapokban sokan szabadsá­gon vagy Magyarországon látogatóban vannak, ami egy ilyen kis gyülekezet­ben — mint a mienk — az istentiszte­leteken nagyon meglátszik. Ráadásul sokan kirándulással töltik a vasárnapot. Hanem azért minket is meglátogatnak egyesek, így Gálóczy Árpádné és Kal­már Lidia régi kedves híveink (Pough­­keepsie-ből). Isten hozta őket! Gyülekezetünk lelkipásztora július 1-én töltötte be a szolgálatának 65-ik, július 31-én születésének 90-ik évfor­dulóját, augusztus 25-én pedig — Isten jóvoltából — házasságuk 62-ik évét. Ebből az alkolomból hármas jubileumi napot tervez a gyülekezet szeptember 23-án hálaadó istentisztelettel és ün­nepi ebéddel. Erre Ft. Ábrahám Dezső püspök és Ft. Dömötör Tibor h. püspök, esperes is megígérték eljövetelüket. WINDSOR, ONT., CAN. Templom: 1396 Elsmere Ave. Lelkipásztor: Szabó Béla 868 Ellis St., East Windsor, Ontario, Canada N8X 2H8 Telefon: (519) 256-9703 Isten segítségével gyülekezetünk az utóbbi hónapokban úgy lelki, mint a­­nyagi téren bőséges jelenteni valót pro­dukált. Az anyáknapi ünnepélyünk nagy si­keréről szólunk. Az igazán nagyon szép számú gyülekezet istentisztelet után a Kálvin termünkbe vonult, ahol gyerme­keink szavalata és tánca gyönyörköd­tette a színűkig megtelt termünk ün­neplő közönséget. A táncokat Szabó Vilma detroiti lakos testvérünk taní­totta be. Az anyáknapi ebédünk sikere minden eddigi összejövetelünket felül­múlta. Detroitból Ft. Abrahám Dezső püspök úr és kedves felesége vezetésé­vel érkezett kb. 50 főnyi vendégeinket csak úgy tudtuk asztalhoz ültetni, hogy a megebédelt gyülekezeti tagjaink a helyüket átadták. Az ünnepélyünk tisz­ta maradványa a perselypénzzel együtt: $1,500.00 volt. Pünkösd szent ünnepén tartottuk meg konfirmandus gyermekeink vizsgáját. Orosz Giziké, Zimán Ilona és Baks? Otelló jól felkészültségükkel tettek bi­zonyságot hitükről. Nagy gyülekezet já­rult a megtérített szentasztalhoz. Az úrvacsorái szenjegyeket Baksa János és neje Ilonka új egyháztagok adomá­nyozták. Május 27-én istentiszteletünk ke­retében adtunk hálát a mennyei Atyá­nak hűséges egyháztagjaink Veres La­jos és neje Esztike házásságuk 50 éves évfordulójáért és a nagy számú ünnep­lő közönséggel kértük további életükre Isten gazdag áldását. Június 9 és 10-én megrendezte Nő­­egyletünk az első magyar kiállítását. A szebbnél szebb magyaros kézimun­kák, felöltöztetett babák hirdették né­pünk felülmúlhatatlan tehetségét és szorgalmát. A bíráló bizottság tagjainak szóbeli nyilatkozata, mint a Sajtó hang­ja úgy emlékezett meg kiállításunkról, mint a legsikerültebbről a kb. 30 nem­zetiségű kiállítások közül. Megszervező Rauffer Ilonka, művészi kivitelezői Gáli Ibolya és Zolnai Manyika voltak. Konyhánk hírnevét készítményeikkel to­vább növelték: Török Mariska elnöknő vezetésével, Pajer Diana, Mészáros Em­­muska, Schreindler Icuka több kedves asszony segítségével. A debreceni páros sikere Pajer Gyula nagyszerű munká­jának az eredménye volt. Rouffer Mi­hály presbiter nagy segítséget nyújtott. Nt. Szabó Béláné ugyancsak hűségesen dolgozott mindvégig. Tiszta maradvány: $800.00 volt. Árvay Miklós és neje Margaret ha­­miltoni lakosok egy nagyon szép csip­­keterítőt adományoztak az Urasztalára. Megboldogult id. Bódy Ferenc vég­rendeletében $500.0Ö-t adományozott anyaszentegyházunknak. Legyen áldott az emléke. Templomunk padlózatát megújítottuk $250.00 költséggel. A lelkészlakás fürdőszobáját és kony­háját újítottuk fel kb. $1.000.00 költ­séggel. Kálvin termünk padlózatának fel­újítása most van folyamatban kb. $3,000 költséggel. Templomunk és lelkészlakásunk kert­jét felásta és virággal beültette Vörös József presbiter, Gyarmathy Ernő se­gítségével. Székely Bertalan presbiter pedig az újrafűvesítés munkáját vé­gezte el. Június 17-én az istentisztelet alkal­mával imádkoztunk Isten őriző pásztor­kodásáért özv. Munkácsy Miklósné, Pá­­jer Gyula és családja, Berencsy Sándor és családjára. Július 1-én pedig Bódy Margóka és kisleánya Milike, Gáli I- bolya édesanyja és kisleánya Tamike testvéreinkért, akik elindultak Magyar­­országra rokoni látogatásra. Május 12-én feltűnően nagyszámú gyászoló közönség kisérte ki utolsó út­jára a temetőbe idős Péter János test­vérünk koporsóját. Gyülekezetünk e köztiszteletben és szeretetben álló tag­ját 79 éves korában szólította haza a mennyei Atya. A vigasztalás Igéit an­gol nyelven Ft. Ábrahám Dezső püspök úr, magyar nyelven Nt. Szabó Béla lelkipásztor hirdette. Utoljára említem meg presbitériu­munk egy nagyon nemes tettét, hogy $3,600.00t adományozott lelkipásztorá­nak kocsivásárlásra. TRENTON, N. J. Templomi: Home Ave. és Beatty St. sarkin Lelkipásztor: Kovács István 180 Home Avenue, Trenton, N.J. 08611 Telefon: (609) 396-9751 Keresztelések. Július 1-én keresztel­tük Joseph Knecht és neje gyermekét, Laura Ana-t. Keresztszülei: Kovalak Ernő és neje. Július 22-én pedig John Eves és neje gyermeke, Bryan William részesült a szent keresztségben. Ke­resztszülei: Mr. és Mrs. William Sep­­lavich. Temetések. Június 5-én temettük el Füzy Imrénét, június 20-án Lakatosh Jánost, június 21-én Tugya Jánost, jú­lius 13-én Csented Miklósnét és július 3Ö-án Smilek Istvánt. Trenton városa június 9-én és 10- én ünnepelte a 300-ik évfordulóját. A magyarságot egyházunk és a Magyar Szövetség vezetésével méltóképpen kép­viseltük a többi nemzetiségi csoportok között. Különösképpen megragadta a figyelmet a magyar történelem nagy eseményeinek képekkel való ismerete­­tése, melyet Szegedi Dénes állított össze művésziesen. Úgyszintén a ma­gyar ételek és népművészeti tárgyak kiemelkedővé tették a magyar kiállí­tást. Ft. Dr. Béky Zoltán földi marad­ványait június 23-án helyezték el a? új családi kriptában a Greenwood teme­tőben. Ft. Nagy Lajos, Nt. Dr. Har­­sányi András, Nt. Hunyady László, Nt. Dr. Vitéz Ferenc, Nt. Török István és a helyi lelkész, Kovács István, végeztek szolgálatot. Egyházunk tagjai és sokan mások egy Testimonial Dinner keretében, jú­lius 15-én megünnepelték lelkészünk, Kovács István, 40 éves lelkészi szolgá­latát az amerikai magyarság életében. Az ünnepség főszónoka Nt. Dr. Ha­rangi László egyetemi tanár volt, aki azon a vasárnapon igehirdetést is vég­zett templomunkban. Uj urasztali és szószéki térítőkét avattunk fel július 15-én az istentiszte­letek keretében. A térítőkét Györffy Lajosné készítette Jugoszláviában és Balog Sámuel és neje voltak a térítők adományozói. Gyülekezetünk őszinte hálával fogadta az értékes adományo­kat.

Next

/
Thumbnails
Contents