Magyar Egyház, 1979 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1979-04-01 / 4. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ Mikor meghalt, a nap lehullt az égről, Térdelve sírt, ki addig káromolt. A föld megnyílt az ő lehunyt szemétől, Bizony mondom, hogy Isten Fia volt! Isten Fia volt, s tudom, hogy föltámad! De a harmadnap olyan messze van! Oly üres minden ... véresek az árnyak... Kalapács zuhog... úgy fázom, uram! —■” — “Petrónius, beteg vagy! Térj nyugodni, De készen légy, nagy munka vár reád, Holnapután, ha kezdenek mozogni, Rájuk ereszted minden katonád!... A tanácstagot... anyját... minden társát! A tizenegyet, aki véle járt!... Menj, gyógyítsd magad. Dicsérjük a császárt: Tibériust, az istenek fiát!” — Sikolt a szél a szörnyű éjszakában, Az üres kereszt elhagyatva áll... Petrónius, ki hitt Isten Fiában, Ott térdel egyedül a Golgotán: — “Uram, tudom, hogy Isten Fia voltál És hogy Te vagy az örök szeretet! Nem vagyok méltó, — de ha meghallgatnál, Fogadd magadhoz árva gyermeked! Nincs semmim, Uram, csak a tiszta kardom! Nekem oly drága, — Neked oly kevés; Követlek véle; túl földi parancson S legyen a sorsom: örök szenvedés. A szavam gyenge, — hadd hirdessék mások A Te szent Igéd gyógyító szavát... Ezzel a karddal járva a világot, Hadd legyek. Uram, a Te katonád!...” — Harmadnapon megnyílt a sírnak szája És föltámadott az Isten Fia. Hogy eljutott a hír a palotába, Futárokat küld Pilátus szava: — “Petróniu8t!... Hát merre van? Ki látta?” — — “Eltűnt uram, még péntek éjjelen!” — Keresték aztán életre-halálra, De nem találták sehol... sohasem ... Attól a naptól járja a világot, Ezerszer meghal, — mégis újra él. Csuklója ismer minden börtönláncot Nyakán a rendjel: pallós és kötél. Mert az ő sorsa: — Bizonyságot tenni, Megszegve földi parancsok szavát, Tiszta kardjával bátran védelmezni Vesztett, szent ügyek tépett igazát. Lovagpáncélban, durva szőrcsuhában Sebbel borítva kezet nyújtani, Huszár-mentében, vagy kuruc-dolmányban Felgyújtott házak lángját oltani. Ellenség földjén, gyűlölő szemeknek Mosollyal adni frissen sült cipót És ahol kisgyermekek dideregnek “Elveszíteni” egy-egy takarót. Hűségért: árulónak bélyegezve Gyávának mondva; halni szótlanul... Petrónius! Ismerünk ezer éve! Petrónius! Tudsz-e még magyarul? Van-e belőled még a Tisza táján? Vagy elhurcoltak s hóhérodra vársz? Nagypéntek-évek hosszú éjszakáján, Petrónius, vájjon most merre jársz? Hogy nem kellettél vén Európának, Téged irtott egy megbomlott világ... De utoljára magyar földön láttak Kereszt előtt térdelő katonát! ... Petrónius, ha a hitedből adnál! Hosszú az éj, s mi oly gyengék vagyunk! Szöges-dróttal kerített sziklasírnál Egy szívdobbanásért imádkozunk ... Tudjuk, hogy eljössz, ha majd üt az óra, Megszegve földi parancsok szavát Négy világtájról — nagy találkozóra, Hogy védd egy szent ügy tépett igazát. Hívő tanúja húsvéti csodának, Véled mondjuk ma könnyes-boldogan: — “Én nemcsak hiszem, — TUDOM, hogy föltámad, Harmadnapon, amiként írva van.” — CSÁKVÁRY ZOLTÁN ★ *
