Magyar Egyház, 1978 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1978-01-01 / 1-2. szám
MAGYAR EGYHÁZ S KATOLIKUS VAGYOK Washington állam Seattle városában új magyar ismerősömmel arról beszélgettünk, hogy a vidék magyarjait miképpen lehetne összehozni. Megemlitettem az egyház fontosságát és jeleztem, hogy örömmel tartanék istentiszteletet, ha arra össze lehetne gyűjteni atyánkfiáit. Ismerősöm akkor már tudta, hogy református lelkész vagyok. “Én katolikus vagyok,” mondta, “de szívesen résztvennék az istentiszteleten.” “Én is katolikus vagyok,” válaszoltam, “debreceni katolikus.” Katolikus azt jelenti, hogy egyetemes, univerzális és én is egyetemes keresztyén vagyok. Igaz, hogy Kolozsváron végeztem a tanulmányaimat az Erdélyi Református Egyház theologiai fakultásán és további tanulmányaimat külföldi református egyházak ösztöndíján folytattam Svájcban, Basel és Zürich egyetemein, mégis ‘Debrecen a magyar református Róma’ mondásra emlékezve, a ‘debreceni katolikus’ megjelölést találtam legalkalmasabbnak annak a kifejezésére, hogy mi emberek, egyéni vagy csoportos hitünk megvallásában használhatunk református, római, lutheránus, pünkösdista, methodista, baptista és más jelzőket, de mindnyájan Jézus Krisztus parancsa és célja alatt vagyunk, hogy ‘mindnyájan egyek legyenek’.” A különböző felekezetekre tagolódás alapjában ugyanúgy nem baj, sőt a különböző árnyalatokkal gazdagságot jelentő, mint ahogy nem baj az, hogy minden család külön egység, addig, amíg a családok egymással békességben és egymás elősegítésében élnek. Tulajdonképpen annyi vallásnak kell lenni, ahány a hivő ember, mert mindenkinek személyesen, a maga egyéni módján kell megvallania Istenben való hitét. Aztán azok, akik nagyjából egymással hasonlóan vallják meg hitüket, egy felekezetije tömörülnek. Vannak, akik Isten és maguk között egyedül Jézust ismerik el közvetítőként, mint akinek tanitásain át látják meg és vezető követésében élik meg Isten akaratát. Megint vannak olyanok, akik Jézuson kívül más emberek közvetítő segítségét is helyesnek és elfogadhatónak tekintik. Vannak, akik vallják, hogy üdvösségüket és örökélctüket kizárólag Isten kegyelme adhatja meg, amiért hálából igyekeznek engedelmeskedni Isten Jézus által megismert akaratának. Mások azt vallják, hogy bár Isten kegyelme alapvető, még a saját jócselekedeteik, vagy más emberek jócselekedetei felhasználása is szükséges üdvösségük, örökéletük eléréséhez. Az emberi “vallás,” az istenhit megvallása, még a virágok sokféleségénél is számosabb. Azonban, minden virág virág és a maga módján szép, hasznos és “üdvös,” vagyis rendelt célját tölti be. De, bármilyen szép is a rózsa, mégis szegényebb lenne a világ, ha csak a rózsa lenne az egyetlen virág és abból is, mondjuk, csak sárga vagy csak piros rózsa lenne. A “virágok vetélkedése” éppoly szüklátkörü dolog, mint a vallások “vetélkedése.” De a rózsa vagy, mondjuk, az árvácska, legyen a maga módján szép rózsa, vagy szép árvácska. Ez a virág hivatása, mert ezzel dicséri a Teremtőt. Ugyanígy, a vallás legyen szép, termékeny, áldott, áldást osztó, vagyis Istent dicsőítő, mindenik a maga nemében. Tündöklő életével dicsérje és ezzel a dicsérettel hirdesse az Istent! Ugyanabban a kertben ezernyi virág lehet. Ugyanazon az istentiszteleten ezernyi “vallással” dicsőíthetik Istent az emberek. Csak vallják meg nyíltan és őszintén istenhitüket és legyenek tisztelettel és türelemmel a másfajta “virágok,” a különböző hitvallások iránt. Nehéz feladat ez nekünk, szüklátkörü, beképzelt, mindent a magunk hasonlatosságára átgyúrni akaró embereknek. De Isten ugyanúgy szeret minket a különböző hitvallásainkkal, mint ahogy a szülő szereti a különböző arcú, alkatú és sajátságé gyermekeit és nem akarja őket egymással azonossá gyúrni. Miért ne lehetne tehát olyanoknak, akik ugyanazt a nyelvet értik és beszélik legjobban, együtt imádniuk Istent és hallgatniuk az <5 igéje hirdetését? Római katolikusok, ágostai katolikusok, debreceni katolikusok és a többiek mind, akik az egyetemes egyház tagjainak vallják magukat, “legyenek egyek” Isten imádásában. Ne elváljanak egymástól a különbözőségeikben, hanem azonosságaikkal és különbözőségeikkel együtt közösen keressék, szolgálják és élvezzék Annak a dicsőségét, Aki örömében és örömre teremtette és ma is teremti a világot. A Jézus Krisztus tanitásain és életén át megismert Istenben való hitünket a magunk egyéni módján megvalló keresztyénekként miért ne imádkozhatnánk Atyánkhoz és hallgathatnánk az igéjét együtt magyarul? Legalább ennyire már megjöhetne az eszünk, okosan belátva azt, hogy egyik “vallás” sem teljes, mert a mérhetetlen és örökkévaló Istent senki és semmi emberi ki nem tudja meríteni teljesen. Amint ezt alázatosan elismerjük, már nincs akadálya a közös istentiszteletünknek, ha valóban “vallásos magyarok” vagyunk. Szigethy Béla
