Magyar Egyház, 1978 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1978-05-01 / 5-6. szám
MAGYAR EGYHÁZ $ fogas, hogy a lelkész azért van, hogy mások helyett imádkozzon, vagy éppen vallásos legyen. Az az érzésem, hogy amikor megszűnünk evangéliumi egyház lenni, akkor a fejlődésünk is megszűnik. A tanítványokat Jézus hívta el. ők nem maguktól jöttek. A gyülekezeteknél ugyanígy kell hívnunk az egyéneket a szolgálatra. Ennek az egyik legjobb módszere a látogatás, ami sajnos a legtöbb gyülekezetben a lelkipásztorra marad az adminisztráció összes terhével együtt. Kevés lelkipásztorunk van abban a szerencsés helyzetben, hogy jól megszervezett bizottságokkal rendelkezik, amelyek mentesítik őt az adminisztrációs feladatok nagy részétől. Fontos tehát a munkát megosztani, delegálni és nem aggodalmaskodni afelől, hogy ki kap érte elimerést. Legyen Istené a dicsőség és nem szükségszerűen a miénk. Szükségesnek tartom itt megemlíteni a gyülekezeteinkre vonatkozó történelmi anyagok megőrzésének fontosságát. Egy néhány évtized múlva olyan helyzetbe kerülhet az egyházunk, hogy az utódunk egyszerűen eldobja az egyház életével kapcsolatos feljegyzéseket. Javaslom azért, hogy híradóinkban az egyház eseményeit és rendezvényeit rendszeresen közöljük. Hiradóink az utánunk jövő nemzedékeknek fontos történelmi anyagot nyújthatnak, ha azokat beköttetjük. Jó lenne ha létezne anyagi alapunk, amely fedezné a fontosabb dokumentumok mikrofilmre való felvételét. Ma még megőrizhetjük a múltunkkal kapcsolatos adatokat, de talán 15-20 év múlva nem lesz mit megőriznünk. Úgy érzem, hogy nem elég megőrizni történelmünket, nem elég csak feljegyezni az utókor számára, hogy mit csináltunk, hanem tovább kell folytanunk a harcot egy áldásosabb magyar református életért. Nem egymás ellen kell harcolnunk, hanem egymásért. Véleményem az, hogy ha gyülekezeteinkre lett volna bízva egyházaink egyesítése, akkor nem lennénk ennyire szétszóródva. Ha azt keressük mi választ el bennünket magyar református testvéreinktől, akkor találunk elég sok különbséget. De ha azt keressük ami bennünket összeköt, akkor rájövünk, hogy több köt bennünket össze mint ami elválaszt. Úgy érzem, hogy a presbitériánusok az egyházkerületeikkel egy olyan kötöttségben élnek, amin változtatni nem tudnak és legtöbb esetben nem is kívánnak. Fennmaradásunk egyik legnagyobb áldása az lenne ha az Amerikai Magyar Református Egyházhoz tartozó testvéreinkkel megtalálnánk az egységes munka lehetőségét. A múltat nem tudjuk megváltoztatni, de a jövőt még igen. Elődeink elvégezték az építést. Reánk vár a folytatás. Meg kell keresnünk minden lehetőséget a közös szolgálathoz. Nem elég a szeretetről és békességről magasztos dicshimnuszokat zengedezni, hanem gyakorolnunk kell saját tanításainkat. Nem elég az alázatról prédikálni, hanem le kell szállnunk a trónusokról és Jézus Krisztus lelkületével folytatni szolgálatunkat. Befejezésül szeretném összefoglalni mit látok szükségesnek a jövő szempontjából. 1. Hirdetni az evangéliumot alkalmas és alkalmatlan időben. 2. Újjáépíteni missziói szolgálatunkat mert önmagunkba fordultunk. 5. Hosszú lejáratú terveket készíteni és a rövidebbeket rendszeresen kiértékelni. 4. Bevonni a fiatalokat a vezetésbe és kinevelni az utánpótlást. 5. A magyar munka megőrzése mellett elégítsük ki az angolul beszélők lelki szükségeit. 6. Javítsuk meg a gyülekezet és a vezetők közötti kapcsolatokat és delegáljuk a vezetéssel kapcsolatos adminisztratív munkát. 7. Javítsuk meg a nevelésügyi programunkat és rendszeresen képezzük ki a tanítókat. 8. A legjobb tehetségünk szerint őrizzük meg az utókor számára a jelen történelmi értékeit. 9. Vonjuk be gyülekezetünket az evangéliumi szolgálatba, hogy necsak a lelkipásztor tegyen tanúbizonyságot a hitéről, hanem a gyülekezet is. 10. Ismerjük meg és becsüljük meg múltunkat, hogy abból tanulva szembe merjünk nézni minden nehézséggel, és harcoljuk meg a nemes harcot egy áldásosabb magyar református jövőért. Kántor Pál * * Édesanyám Ha lesz dicsőség, mely fejemre fonja A mártíromság büszke pálmaágát, Ha- ünnepelnek s megszeret az élet, Míg a nem ismert mámor üdve jár át; Fölcsillanó szemekkel én csupán csak Téged kereslek, szenvedő madonna, Bús özvegységnek áldott hordozója, Anyám, fölnézek a te homlokodra, Hol a dicsőség koszorúja helyett Nehéz robotnak ráncait találom, És fölteszem rá büszke áhítattal, JUHÁSZ GYULA Ujjongó dallal minden szál virágom!
