Magyar Egyház, 1977 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1977-08-01 / 8-9. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 Dr. Ravasz László: ÉL BENNEM A KRISZTUS .... Elmélkedés néhai Dr. Ravasz László “HAZAFELÉ” című könyvéből. Érdeklődés esetén külön kis füzetben is ki fogjuk nyomtatni. Életünk legfőbb törvényévé a táplálkozást tette Isten. Ha a külső világból származó eledellel életünket nem tápláljuk, rövid idő alatt a sírba hanyatlunk. Ennek a világnak alkotó részeit felveszi az én életem és olyanná alakítja át, aminő én vagyok: csonttá, vérré, hússá, emberré lesz az állat, növény, az ásvány, tápláltatásoin révén. Lelki életem legfőbb törvényévé szintén a táplálkozást tette Isten. Ha nem élek rajtam kívül való eledellel, halhatatlan lelkem elsorvad és a halál martaléka lesz. Csakhogy ennek a lelki tápláltatásnak magasabb és dicsőségesebb a formája. Nem az eledel lesz olyanná, amilyen én vagyok, hanem én változók olyanná, amilyen lelkem eledele. Azért ujjongva köszönöm meg atyámnak azt a csodálatos kegyelmét, hogy a lelkek legfőbb táplálékául, Szent Fiának testét és vérét, halálában és feltámadásában megszerzett javait adta. “Az én testem igazán étel, az én vérem igazán ital” mondja az Ur. Ez a mennyei táplálék gyógyít meg engem betegségemből, támaszt fel nyomorúságomból, erősíti meg bennem az új életet és termi meg általam drága gyümölcseit. A legfőbb eredménye a buzgó kommuniónak az, hogy Krisztus meggyökerezik és elhatalmasodik bennünk. Először bizonyságot ad arról, hogy Isten gyermekeivé fogadott, úgy bánik el velünk, mintha igazak volnánk, mert hitünkért, bűnbánatunkért nekünk tulajdonítja Jézus érdemét. Mig Isten ezt az ítéletet mondja itt reánk, ugyanakkor életünkben csodálatos változás történik. Megfogamzik bennünk az új ember, megmozdul az új életnek a csírája, parányi kicsiny kezdet, de világok születnek belőle, nő, terjed, hatalmasodik, parancsolólag, követelőleg lép fel, dönt, uralkodik, szóval: él. Megérezzük, hogy neki növekednie kell, nekünk pedig, alá-szállanunk. Még sokáig kísértenek e világ kívánságai, földi zarándoklásunkban gyötör a test erőtelensége, földi természetünk küzd a maga elveszett felség jogaiért, és megpróbál minden pillanatban forradalmat szítni, hogy megdöntse az új ember trónusát, de a Jézus Krisztus halálával való tápláltatásom ebben a harcban megtart engemet, minden megelégíttetésem meg-annyi győzelem: ilyenkor seregek támadnak és seregenként pusztul az ellenség. Akiben Krisztus lakozik, az éber és vigyázó, nem kevesli az ördög hatalmát, nem bizakodik a saját erejében, hanem félelemmel és rettegéssel viszi végbe az ő üdvösségét. Vigyáz és imádkozik, mert ha a lélek kész is, de a test erőtelen. Azért minden igaz kommunió egy új fogadás-tétel, föleskűvés a király zászlajára. Minden kommunió nagy számbavétel. Páska bárány napján a családfő lámpással járta végig a házát és kutatta át annak minden zegét-zugát, hogy eltakarítson minden kovászost. Ilyen páska járás a kommunió, midőn lelkünket át meg át-kutatjuk, hogy eltávolítsuk onnan a bűn kovászának még a nyomát is. Ezért akiben Jézus lakozik, elszakítja magát a léha, könnyelmű szórakozásoktól, amelyeknek hiú vására elnyomja a Jézus hívó szavát, olyan személyek társaságát keresi, akik az Urnák szolgálnak s mind beszédükkel, mind példájukkal hathatósan előbbre viszik az ingadozót. Együtt halad az ilyen ember Jézussal, mint az emmausi tanítványok és élete nagy kérdéseit, szomorúságait vagy örömeit, jelen való és jövendő boldogságának nagy ügyét vele beszéli meg. Ha J ézus lakozik egy szívben, abban a szívben iránta égő buzgóság kél, betölti jelenvalóságával a lélek minden zegét és zugát és minden megmozdulásában, gondolatában, érzésében ott van <5, a Mindenütt-jelenvaló. Egy anya szívét mennyire be tudja tölteni kis gyermekének drága lénye. Akármerre néz, mindég őt látja, ébren vagy álmában hallja a szavát, ha ibolyát lát, az szemére gondol, ha csillagot, a mosolyára, ha liliomot arcának nézi és karjában érzi testének súlyát, melegét. A szerelmes lelke tele van választottja lényével, csöndben édes beszéd, magányban drága társ, örvénylő ember-vásárban, mintha egymás kezét fognák, s ha óceánok vannak is közöttük, a lelkűk mindig összeér és mindig beszélget: igy van a hivő lélek az vak Bartimeus: Uram Dávidnak fia, könyörülj rajtam. Megyek mint a vérfolyásos asszony, tömegeken keresztül, de érinteni akarom. Keresem, mint a holdkóros fiú apja és kérem: Uram légy segítségül az én hitetlenségemben. Uram én még szolgálni akarok. Te mondd meg, hogy hol és hogyan. Erőtelen vagyok, beteges vagyok, sehol semmi befolyásom nincs, de Te mondottad panaszkodó szolgádnak, aki betegsége miatt érezte erőtelenségét, hogy: Elég neked az én kegyelmem. Én is ezért a kegyelemért könyörgök. Hagyj még meg engem egy pár esztendeig, hogy gyümölcsöt teremjen aláhanyatló életem. Szabó Béla.
