Magyar Egyház, 1976 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1976-10-01 / 10-11. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 HÚSZ ÉVE TÖRTÉNT... Két évtized múlt el már azóta, hogy az egész világ figyelme egy kis országra, egy alig tízmilliós népre terelődött. Heteken keresztül a világlapok első oldalain szerepeltek a magyarországi események, amelyek méltán hozták lázba az egész világot. A második világháború úgy fejeződött be, hogy két nagyhatalom maradt a Földön: az Egyesült Államok és a Szovjetunió. Ahová a szovjet hadsereg betette a lábát, csakhamar véget vetett a népek demokratikus törekvéseinek, felszámolta a nem-kommunista pártokat, és megvalósította a “népi demokráciának” csúfolt szovjet mintájú diktatúrát. A magyar népnek e téren sem lehet szégyenkezni valója. Megkísérelte a lehetetlent. Egyetlen keleteurópai nép — beleértve a győztesek oldalán állt cseheket, lengyeleket és jugoszlávokat is — nem fejezte ki olyan kézzel-foghatóan a demokráciára, a szabadságra irányuló igényét, mint a magyar. 1945-ben, de még 1947-ben, már a terror árnyékában is, két választáson adta félreismerhetetlen tanujelét annak, hogy szabadságot és demokráciát akar, és ha a szovjet hadsereg nincs jelen, azt meg is valósítja. A magukra maradt keleteurópai országokat azonban Moszkva saját csatlósaivá, szovjet gyarmatokká süllyesztette. A magyar nép ebbe soha nem nyugodott bele. Lelkében mélyen ízzott a szabadság szeretete. Minél könyörtelenebb volt az elnyomás, minél kíméletlenebb a terror, annál elszántabb az ellenállás. Ez az ezeréves történelmünkben, szabadságharcainkban gyökerező, olthatatlan szabadságvágy alvó tűzhányóvá tette a nemzet lelkét. Kívül kialudt, sívár sziklamező, de belül láva ízzott. És ez a tűz bűvkörébe vonta azokat is, akik eleinte hitből, meggyőződésből, érdekből vagy tiszta félelemből Moszkva kiszolgálói voltak. A húszéves évfordulón el kell mondanunk, hogy a magyar történelem és népiélek formált át annyi kommunistát Saulból Pállá, üldözőből és kiszolgálóból bátor szabadságharcossá, ők lettek az első lázadók, majd forradalmárok. írók, művészek, munkások és parasztok, volt illegális kommunisták és fiatal diákok, akiknek a leikéből a rendszer hiába akarta kiirtani a szabadság szeretetét. Az elnyomók oldaláról átálltak a nép oldalára. Ez vezetett az írók lázadásához, a költők forradalmához, a munkások keserű lázongásaihoz, a parasztok passzív, de szívós és emésztő ellenállásához és végül 1956. október 23-ához. Az alapvető emberi jogokhoz, méltósághoz, a lelkiismereti és vallásszabadsághoz, a függetlenséghez való ragaszkodás úgy robbant ki, hogy a sztálinista rendszer egész hatalmi felépítménye néhány óra alatt kártyavárként összeomlott. Moszkva bevetette a megszálló hadseregét is az általa “ellenforradalom”-nak nevezett népfelkelés leverésére. De azok a szovjet katonák, akik huzamosabb ideig voltak már megszállóként Magyarországon, csakhamar belátták: itt az egész magyar nép ellen kellene harcolniok, ami demoralizálta őket. A Szovjetunió megijedt, hátha a lázadás elharapózik egész Kelet-Európábán és átcsap a saját területére is. Engedett hát, megígérte és elkezdte csapatainak kivonását, majd amikor látta, hogy a győztes magyar forradalom és szabadságharc nem kapja meg a szabad világ részéről az általa is feltételezett támogatást, döntését megváltoztatta. Űj csapatokkal, új erővel és hadigépezettel november 4-én másodszor is fegyveresen beavatkozott és leverte a magyar nemzet felkelését. Majd egy hétig folyt a végvárakba szorult fegyveres — utána két hónapig a politikai ellenállás. Akkor bevetette a terrorgépezetét és a további felszámolást már kínzásokkal, börtönökkel és akasztófákkal folytatta. Mindennek azóta már könyvtárnyi irodalma van. A világ úgyszólván minden nyelvén jelentek meg könyvek a magyar forradalomról. A húszéves évfordulón azonban nekünk őszintén fel kell vetnünk: TiririTirjrj7iTJTiTiri7imrinTir/rjTirir*JTjrirjriT/riririTiTJTiriririrjrjrirjTjrAriTi7iTiTiriTjriTiririririririrj'iriTirirrrn tatásban, de áldozatban is. Nemcsak a nyomorúságon keresztül, de szeretetben is. Nemcsak a hitetlen és istentelen államhatalom elleni harcban, de a szomszédságunkban Isten és Krisztus nélkül élő modern pogányok jelé való bizonyságtevésben is. Az Úristen gondot visel szolgáira az istentelen világban is, hitetlen emberek között is. Sokszor érthetetlenül és megmagyarázhatatlanul menti meg a benne bízókat. Sokszor lefogja a gyilkosok kezét, összetöri a foglyok láncait, megnyitja a börtönök ajtóit. Ilyen csodálatos és emberileg teljesen érthetetlen isteni beavatkozás történt 1956 október végén Magyarországon. Eltűnt az aknazár, megnyíltak a börtönajtók, kiszabadultak az ártatlanul elítéltek és bebörtönzöttek, megsemmisült az elnyomó hadsereg és porrátörtek a hamis istenek szobrai. 1956 krisztushü magyar szabadságharcosai az Isten igéjéből és az Ür Jézus Krisztus szavaiból merítették az erőt: “Ne féljetek tőlük.” Krisztus parancsa ma a mi számunkra is ugyanaz, mert Krisztus parancsa örök. Az első keresztyének hitéből és bátor kiállásából született meg az Egyház és diadalmaskodott Krisztus tanítása: a halálon is győzedelmeskedő élet! Ma is a mi hitünkön és bátor kiállásunkon keresztül vezet az út a jövendő felé és csak rajtunk keresztül érkezhet el a ma élő emberhez az Isten országra! Dömötör Tibor
