Magyar Egyház, 1976 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1976-08-01 / 8-9. szám
MAGYAR EGYHÁZ 15 záértéssel Zuber Ferenc tanár úr, egyházunk tanácsosa vezényelte. Pfeifer Daien és Gyurika szépen szavaltak. Majd a mi kis közkedvelt gyermekünk: Adorjány Déneske szavalta és játszotta el Vörösmarty egyik nagyon nehéz, felnőtteket is nagy feladat elé állító költeményét. Rendkívüli egyéniséggel oldotta meg feladatát. Köszönet a szülők fáradságáért. SAN FRANCISCO, CALIF. 119 - 27th Street Lelkipásztor: Borbás Antal 481 Bartlett St., San Francisco, Calif. 94110 Telefon: (415) 826-2275 és 826-9587 Pünkösd napján — San Franciscóban — várakozáson felüli számban jöttek össze a'hívek; az úrvacsorában is sokan vettek részt. Az úrvacsorái jegyeket Hajnal Józsefné adományozta. Istentisztelet után szeretetvendégség következett, amelynek háziasszonya Szabó Sándorné volt. Saratogai csoportunkban június 13-án ünnepi istentiszteletet tartottunk a pünkösdi Szentlélek kitöltetésének emlékezetére. Ennek keretében vettük fel a felnőtt gyülekezeti tagok sorába két ifjú testvérünket — Lőrinczy Katit és Júliát — akik ezalkalommal első Ízben járultak, szüleikkel és a gyülekezettel együtt a sákramentumi szent jegyek felvételére. Isten Szentlelke erősítse és tegye bizonyságtevőkké őket az élet harcában! Évi szokásos piknikünket június 20-án rendeztük meg. Hála Istennek, a kitűnő időnek és a nagyszerű rendező gárdának, mind erkölcsiekben, mind pedig anyagiakban nagyszerűen sikerült az összejövetel. — Ezúton is hálásan köszönjük mindazoknak a testvéri segítségét, akik fáradságos munkájukkal, anyagi hozzájárulásukkal és megjelenésükkel hozzájárultak a sikerhez. STATEN ISLAND, N. Y. Templom: 25 Winant Place, Charleston Staten Island, N. Y. 10309 Telefon: (212) 984-2594 Beszolgáló Lelkipásztor: Molnár Ágoston Lakás: 59 Pennington Road New Brunswick, New Jersey 08901 Telefon: (201) 846-5777 Több eseményből áll a gyülekezet 60 éves évfordulójának a megünneplése. Október 16-án és 17-én egy kiállítás mutatja be nemcsak a gyülekezet múltját és életét, hanem községünk történetét is az Egyesült Államok “Bicentennial” alkalmából. (A helyi magyarság életének a történetéhez keresünk kiállítandó képeket, iratokat, újságokat, ruhákat és tárgyakat.) Külön meghívjuk ezen az utón is az egyház egykori tagjait, konfirmándusait és támogatóit, akik elköltöztek s távol laknak, hogy vegyenek részt október 17-én a vasárnapi istentiszteleten és azt követő gyülekezeti fogadáson. November 7-én négy órakor d.u. hálaadó istentisztelet alkalmából ünnepeljük meg a gyülekezet 60 éves évfordulóját. Az egyház termében ünnepi vacsora követi az istentiszteletet. Az évforduló eseményeiről és a gyülekezet életéről emlékalbum készül. Egy kétéves terv keretén belül, $8,000-t számit költeni a gyülekezet a templom és egyház épületei szépítésére, javítására és karban tartására. Évről évre a gyülekezet volt presbiterei, akik már a nyugalmazott korhatárt elérték, továbbra szolgálnak az egyháztanácsban tiszteletbeli tagokként. Hárman állnak ebben a státusban: Albert István, Dóch József és Kish Lajos. TRENTON, N. J. Templom: Home Ave. és Beatty St. sarkin Lelkipásztor: Kovács István 180 Home Avenue, Trenton, N. J. 08811 Telefon: (609) 396-9751 Pünkösdkor 190-en vettek úrvacsorát, és az augusztus első vasárnapján tartott újkenyéri úrvacsorázáskor 150-en járultak az Ur Asztalához. A megkeresztelt, megkonfirmált, házasságot kötött és eltemetett testvéreink neveit az angol nyelvű hírek rovatában közöljük hely kímélés miatt. A legutóbb közölt híreink óta 3 gyermeket kereszteltünk, 10 ifjút konfirmáltunk, 4 párt eskettünk és 13 testvérünket eltemettünk. A nyár folyamán több ezer dollárt kitevő javítási és átalakítási munkálatokat végeztünk iskolánkon. Az iskola alsó termét új mennyezettel, új világítással láttuk el, a falakat pedig faburkolattal fedtük be. E munkálatok költségét a Női Kör fedezi $5,000.00 adományával. Az iskola első folyosójára nyíló oldal ajtót belülről eltüntettük és egy szobává alakítottuk át az eddigi lépcsőzet helyét. Ezt a munkálatot az egyház pénztára fedezi. A ovódakorbeli vasárnapi iskolások szobáját pedig Mr. és Mrs. Gabriel Csapó, és Mr. és Mrs. Alexander Sabo, Jr. és Mr. Lewis Parrey új festéssel és felpapírral látták el. Az elmúlt 10 év alatt az egyház épületeinken végzett átalakítások, újítások, új dolgok beszerzése több mint $150,000 tesz ki. Igyekszünk épületeinket a legjobb állapotban átadni az utánunk jövő nemzedéknek. A Férfi Kör $100.00 tanulmányi segélyét ebben az évben Toboz Gary egyházunkban konfirmált ifjú testvérünk nyerte el. Ft. Ábrahám Dezső püspökünk július 18-án meglátogatta egyházunkat és igehirdetéssel szolgált mindkét istentiszteleen. Püspökünk váratlan látogatása nagy örömöt okozott gyülekezetünknek. WINDSOR, ONT., CAN. Templom: 1396 Elemere Ave. Lelkipásztor: Zugor Ernő 868 Ellis St., Eset Windsor, Ontario, Canada N8X 2H8 Telefon: (519) 256-9703 A nyári hónapok főbb eseményei a következőkben foglalhatók össze. Június 6- án megtérítettük az Urnák asztalát Pünkösdi Úrvacsora alkalmából, ez alkalomból a szent jegyeket id. Péter János testvérünk és neje adományozták; melyekért ezúton fejezzük ki köszönetünket. Szép számmal éltek testvéreink a kegyelmi szent jegyekkel. Pünkösdi istentiszteletünk alkalmával megkereszteltük Czomba Antal testvérünknek és szeretett nejének szül: Zugot Carmen Szilviának kis fiát: aki a szent keresztségben: Bemard, Ronald, Anthony neveket nyerte el. A keresztszülők: Zugor Alpár D. és neje: szül: Drago Barbara Ann voltak, Hollywood, Floridából. Július hónapban meglátogattak bennünket testvér gyülekezetünk Miami, Floridai, köztiszteletben álló gondnoka Bábel Lajos és neje testvéreink. Továbbá Magyarországról: Csorna Jánosné húga: Sajtos Andrásné, Barcsai Imréné; aki Jakab Dénesné testvérünk unókahuga. Az Ó-Hazába látogattak: Czene József, Vörös József és neje testvéreink augusztus hónapban. Az Ur Asztalát augusztus második vasárnapján ismét megtérítettük Uj Kenyér alkalmából, melyhez Kónya Albertné testvérünk szolgáltatta a szent jegyeket, melyet köszönünk. Nőegyletünk* ajándék képen gyülekezeti termünkbe új fűtőtestet vásárolt $900-ért. Úgy szintén Mokcsay Gyuláné és Kántor Andrásné testvéreink a gyülekezeti terem függönyeit megújították, mindezekért szintén köszönetét mondunk. Szabó Imre algondnok és Kónya Miklós presbiter testvéreink gyűjtési akciót rendeztek templomunk előtti előtér lebetonozása érdekében. Munkájukért és gyülekezeti tagjaink bőkezű adakozásáért dicséretet érdemelnek. A munka $725-ba került. Szeretettel köszöntjük gyülekezetünkbe újonan belépett testvéreinket névszerinti Dajka Bertalant, Tóth Pétert és nejét. Az Ur hazahívta szeretett testvéreinket: Kaminsky Jánost, akit június 5-én, majd Dajka Bertalannét, augusztus 7- én; Berta Sándornét pedig szeptember 2-án kisértük ki utolsó földi útjukra. Örökkévaló Istenünk nyújtson vigasztalást gyászoló szeretteinek, s elhunyt testvéreink emléke legyen áldott!