Magyar Egyház, 1975 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1975-12-01 / 12. szám

MAGYAR EGYHÁZ 3 KARÁCSONY Semmise tudja visszatartani a karácsonyi igazi örömöt és szívbeli boldogságot. Nézzünk körül a mai modern világban és lássuk meg, hogy az egész ország­ra nehezedő gazdasági válság sem tudja karácsony jöttét megakadályozni és az arra való előkészületet elhalványítani vagy a gyermekek szívéből repeső bol­dogságot kitörölni. Karácsony jön és az Ur Jézus Krisztus születésének áldott ünnepe érezteti hatását szerte az egész világon. Két ezer esztendővel ezelőtt úgy fejezték ki a ke­leti bölcsek ezt a gondolatot: “hol van a király, aki megszületett, mert láttuk az ő csillagát napkeleten és azért jövénk, hogy TISZTESSÉGET TEGYÜNK NÉKI!” Bizony nagy utat tettek meg a keleti bölcsek amig végre Jeruzsálembe megérkeztek s nem voltak mesz­­szire már a judeai kicsiny Bethlehemtől ahol az uraknak Ura és a királyok Királya volt megszüle­tendő. Megérkezve a szép ragyogó fővárosba Jeruzsá­lembe látva a palotát egyenesen odamentek azt vél­vén, hogy ott kell a világ Megváltójának megszület­nie. Mondják is ami a szívükön van és kérdezik a kérdést: “hol van a király, aki megszületett?” mert mi láttuk az ő csillagát napkeleten és azért jöttünk, hogy. tisztességet tegyünk néki. így vezérelte a nagykegyelmű Isten irgalma a napkeleti bölcseket éjszakákon át. Elfáradhattak a hosszú út alatt, sok akadályon mehettek át, láttak talán olyan dolgokat is, amik kétségbe ejthették őket, de eredeti céljuktól semmi sem térítette el őket: jöt­tek, hogy tisztességet tegyenek a világ Megváltójának. Ez ma is a főcél, ami össze tudná kovácsolni a szétszóródó emberiséget: ez az igazi cél, amely össze­hozhatná a különböző világrészek vezetőit és böl­cseit. Ez az ami most is kiemelkedik a karácsonyi történetből és ezt hirdetjük: t.i. hogy “tegyünk tisz­tességet a mi Megváltó Krisztusunknak!” A probléma csak az, hogy akkor is volt HERÓ­­DES és mellette ott voltak udvartartása emberei, akik ezt hallván “megháborodának a szívükben!”, Isten és az ő szent Fia ellen fordulnak, képmutató módón tudakolják a keleti bölcsektől, hogy adják elő amit erről a Megváltóról tudnak: s össze is hívják a fő­papokat és Írástudókat, hogy megkérdezzék, hogy hol is kell ennek a KIRÁLYNAK megszületnie, de mindez csak színből történik, mert belül szívében már azon szövi a tervet a gonosz király, hogy hogyan pusztíthatná el ezt a kis gyermeket. Semmisem riasztja vissza a gonosz-gyilkos lelkű királyt attól, hogy úgy ne nyilatkozzék ahogyan azt olvassuk: “elmenvén kérdezősködjetek a gyermek felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek ÉS TISZTESSÉGET TEGYEK NÉKI!” Ma is vannak Heródes lelkű uralkodók, zsar­nokok és diktátorok, akik Isten és az Ő szent Fia előtt leborulni és tisztességet tenni nem hajlandók. Ma is vannak, akik Heródes király lelki utódai és nem hogy tisztességet, de semmit se akarnak adni Istennek és Fiának, sőt életére törnek és el akarják pusztítatni az ő országát. Sokan, igen sokan vannak, akik Isten és az ő egyháza ellenségei, hitetlenek, megátalkodott gono­szok, akik szerte az egész világon ma is szövik tervei­ket, hogy a Mindenható Isten anyaszentegyházának követőit és tagjait eltiporják. Isten azonban nem engedi elveszni az igaz em­berek ügyét; a keleti bölcseket is elvezeti a csillag Bethlehembe, s azok bemenvén az istállóba, felis­merik a jászol bölcsőben fekvő kisgyermekben Jézus Krisztust, a világ Megváltóját és igen nagy “örömmel örvendeztek és leborultak előtte tisztességet tőnek néki”. Kincseiket kitárták és ajándékokat is adtak néki aranyat, ezüstöt és mirhát. Kedves Magyar Testvérem, tégy félre most min­den akadályt és keresd ezt a Megváltót, akit a keleti bölcsek és a bethlehemi pásztorok azon az első em­lékezetes karácsonyi éjszakán megtaláltak, és ne ret­tenj meg a sok akadály láttán, se ne riadj vissza a gonoszok hatalmakodása és ármánya miatt. Isten vezérelni fog Téged is és aki keres, az talál. Te is megtalálod Őt, s akkor borulj le az Ő szent színe előtt bemutatván igaz tiszteletedet és hódolatodat néki. Zengje szíved és ajkad örömteli karácsonyi éne­künket, szálljon fel az Istent dicsőítő zsoltár, hogy a Mindenható Isten elküldötte az Ő szent Fiát miéret­tünk, hogy ő testet öltsön és megváltson bennünket. Jérték “tegyünk mindnyájan tisztességet néki” ez esztendő karácsonyán és mind örökké. Ábrahám Dezső püspök A MAGYAR EGYHÁZ szerkesztői Istentől gazdagon megáldott karácsonyi ünneplést és boldog, békés új esztendőt kívánnak min­den egyes magyar testvérünknek.

Next

/
Thumbnails
Contents