Magyar Egyház, 1974 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1974-05-01 / 5. szám
2 MAGYAR EGYHÁZ ÍRÁS ÉS ÉLET Pünkösd a Szent Lélek ünnepe Két veszedelmet kell a keresztyén embernek elkerülni amikor pünkösd ünnepére készül. Az egyik az, hogy ebben a rohanó világban, ahol a karácsonyt és húsvétót oly nagy külsőséggel ünneplik az emberek a pünkösdről sokszor elfeledkeznek. Megbocsáthatatlan a keresztyén ember mulasztása, ha hanyagságból vagy Sátán indításából a másik nagy ünnepek mellett teljesen elfelejtkezik a Szent Lélek ünnepéről, pünkösdről. A másik veszély amit szintén ki kell kerülni az az, hogy mivel a Szent Lélek kitöltetése a Jeruzsálem-i felházban oly csodáson történt sokan hihetetlennek és egyenesen nevetségesnek tartják. Szükség van tehát arra, hogy ráirányítsuk figyelmünket Isten Szent Lelkére és lássuk meg a biblia tanítása mellett, hogy milyen fontos az egyház és az egyén számára is a Szent Lélek. Az első s talán legfontosabb üzenete Istennek hozzánk emberekhez az, hogy Szent Fia által elküldi az Ő Lelkét aki velünk marad a világ végéig. Milyen csodálatos dolog az kétségek éjszakáján belefogózni a hit karjaival Isten Ígéretébe, hogy Ő nem hágy el sohasem sőt mindenkor ott lesz velünk, s jelenlétével Szent Lelke betölti szívünket s a Vele való közösség valósággá válik. Kinek ne lett volna szüksége életének rövidebb vagy hosszabb szakasza alatt arra, hogy betegség, nyomorúság vagy csapások súlya alatt roskadozva a Szent Lélek megnyugtassa: “nem vagy árva, nem vagy egy egyedül; veled van az Úr, az Isten, aki elküldötte az O lelkét hozzád is. Ó biztat: ne féljr A Szent Lélek kitöltetésének pünkösdi ünnepén először el kellett készíteni a tanítványoknak is magukat Isten ajándéka befogadására, imádsággal s Isten akaratának buzgó keresésével; azután a Szent Léleknek is hatalmasan be kellett tölteni a tanítványok szívét, hogy a rájuk váró roppant nagyfeladatokat elláthassák. Mintha tüzes nyelvek szálltak volna le a tanítványokra, “megteltek” Szent Lélekkel. Ez a Lélek volt az, and az egyszerű tanítványok életét lángra lobbantotta. Ha eddig aggodalmaskodtak, ezután megszűnt minden kétségük; ha eddig félénkek és bizonytalanok voltak, ezután senkitől sem féltek, sőt életüket is készek voltak feláldozni Istenért. Mire lenne leginkább szükség egyházainkban? Mi az ami hiányzik a gyülekezeti életből? A Szent Léleknek ez a szívetlelket betöltő, lelkesítő és minden áldozatra készszé tévő kiáradása. Erre van újra szükség minden országban, minden felekezet egyházában és minden emberi szívben. Ezért kell hogy buzgón szálljon a pünkösdi imádság és ének: “Jövel Szent Lélek Úr Isten, töltsd be szíveinket!” Jövel részeltess minket mennyei áldásaidnak gazdagságában, buzdíts, bátoríts és erősíts. Az a baj, hogy sok helyen mindenki másra vár az egyház körüli munkában. Ne tétovázz, Krisztus tanítványa, a Szent Lélek áldásaiért könyörögj, hogy egyéni és gyülekezeti életedet ö töltse meg tűzzel és lelkesedéssel. Hány egyháztag csodát vár papjától s elfelejti azt, hogy a csodát minden tag együttesen tudja megvalósítani: imádkozzál és dolgozzál és az Úr áldása nem marad el életedben és any aszentegy házadban. De nemcsak hogy kiárasztotta Isten az Ő Lelkét amaz első pünkösdkor a tanítványokra, de “egységre” is vonzotta őket. Eltűntek a kis elválasztó különbségek: nem nézte ki-ki a maga dolgát, hanem mind mint akik Istentől kapták missziói megbízatásukat elindultak a nagy római birodalom meghódítására, Krisztusnak tanítványokat szerezni a pogányok között. Se fegyver, se hatalom, se más földi erő nem állt rendelkezésükre csupán Isten Szent Lelke. Csoda történt pünkösdkor a Lélek hatására a különféle nyelvű emberek mind hallották Isten üzenetét, amint az szólt hozzájuk a tanítványok ajkán át. Megalakult az első keresztyén anyaszentegyház. Mind egy akarattal együtt voltak. Amit senki és semmi el nem ért, mGYAß GGYtmi ■mGvm cnvccn MAY, 1974 — Vol. 53, No. 5 Published Monthly except June-July and August-September when bi-monthly. Editor-in-Chief: DEZSŐ ABRAHAM, Bishop Editor: REV. TIBOR DÖMÖTÖR 1657 Centerview Drive, Akron, Ohio 44321 (216) 666-4600 Business Manager: REV. LOUIS ILLÉS 1411 Kennedy Ave., Duquesne, Pa. 15110 Office of Publication: Bethlen Freedom Press Ligonier, Pa. 15658 Second class postage paid at Ligonier, Pa. Subscription—Előfizetés: évi $3 yearly azt a Szent Lélek megvalósította: egységesen hirdették “mind” Isten csodálatos dolgait. Ha valaha szükség volt a Léleknek erre az egyesítő, különbségeket eltörlő, embereket egy nevezőre hozó áldó hatására^ akkor az az idő most van. Mennyi tragédia származott már abból, hogy emberek nem tudtak egy akaraton lenni felebarátaikkal s az ördög kísértésére és más emberi okok miatt is szétszakadozott az eredetileg egységes keresztyén anyaszentegyház. De pirkad már a hajnal, fel-fel ragyog Isten kegyelmének napsugara és Lelke munkálkodik más országokban is éppen úgy mint itt. O vajha a Lélek munkásságának ereje lenne az, hogy a mi amerikai magyar reformátusságunk szétszakadozott többfelé oszlott volta megszűnne és megtalálná a magyar református ember a másikban a testvért és végre egység lenne magyar reformátusok között. Hogy eddig még nem valósult meg az amerikai magyar reformátusok egysége az részben próba, hogy tanuljunk meg buzgóbban imádkozni és hinni azt, hogy minden lehetséges azoknak, akik Istent szeretik. Vajha a Lélek vezérelne és vigasztalna mindenkit: vajha a Lélek lakozna minden szívben és minden templomban; vajha senki se vetné meg Isten Lelkét, hanem szívvel-lélekkel énekelné minden magyar református ember e pünkösd ünnepén: “Jövel Szent Lélek Úr Isten töltsd be szíveinket!” Mind örökkön örökké! A. D.