Magyar Egyház, 1973 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1973-06-01 / 6-7. szám

4 MAGYAR EGYHÁZ Amerika vezetői és megtanulták tisztelni a magyar püspököt. Fül és szemtanúi voltunk a képviselőház­ban, amikor a legnagyobb elismeréssel emlékeztek meg az amerikai közéletben végzett szolgálatairól és mindenek felett államának és fogadott hazájának hű­séggel teljesített munkáiról. Ő az egyetlen magyar pap, akit amerikai politikusaink jól ismernek és nagyon megtisztelnek. Tudósaink és művészeink mun­kája mellett a Dr. Béky Zoltán szolgálata beszélte el Amerika népének, hogy van egy tehetséges kis nép túl a tengeren, amely elismerést és jóakaratot érde­mel. A magyarságért végzett szolgálata Dr. Béky Zoltánt az amerikai magyarság vezérévé tette és min­den magyartól megérdemeli, hogy hálánk és elisme­résünk zászlaját feléje lobogtassuk. Még öt év kellene, hogy Béky Zoltán élete arany mérföldkövéhez érkezzünk, ő is, mi is tudjuk, hogy Isten kegyelméből kapjuk az éveket. Ki tudja, hogy hányán lehetnénk jelen azon a boldog ünnepen? Béky Zoltánról 5 évvel később sem mondhatnánk többet, mint 45 éves jubileumán. Béky Zoltán élete­­napja most van delelőjén. Életének szőlősdombja biborban ég, négy és fél évtizedes szolgálatban a ge­rezdjei szüretre ajánlkoznak, hogy kortársai vele együtt emeljék áldomásra egy nagy életnek aszúbo­rát. 45 év csúcsáról nézünk vissza egy gazdagon meg­áldott életre. Nem lesz többet ilyen nagy ünnepség. A nagyok halkan elmennek és maradnak azok, akik nagy elődök kitaposott utján a drága örökséget élik fel vagy megdézsmálva adják tovább. Béky Zoltán szülőfaluja: az abauji Hernádszent­­andrás. Ismertem édesapját, aki szép szál magyar ember volt, akiben elgyönyörködik a fajtáját szerető ember. Rátarti, magyar kálvinista gazda volt, aki négy fiát felsőbb iskolába küldte. Olyanfajta ember volt, akikről Bethlen Gábor álmodott, hogy ezeknek gyermekei újítják és frissítik fel a magyar közép­­osztályt. Amikor fiát meglátogatta Patakon, olyan méltósággal ment, mintha ő lett volna az abauji főis­pán. Nemes ember volt, rokonságában papi, tanítói családok. Az ősök között több tanult ember volt s nagyon természetes, hogy fiát Patakra küldte tanulni. Legyen belőle pap, tiszta és drága magyar falvak vezetője. Bizonyára sokat fájlalhatta, hogy fia Ame­rikában maradt, pedig tehetsége és házassága révén Tiszáninnen nagy papja lehetett volna. A második vesztes világháború győzte meg, hogy ezerszer jobb fiának Amerikában, mert itt gerince töretlen maradt. Ezektől a drága ősöktől Béky Zoltán nemcsak terme­tét, nemcsak jellemét és hitét örökölte, hanem egy csodálatos vonást, hires magyar vendégszeretét. Béky Zoltán feleségével magyar Amerika legelső házigaz­dája volt, amit barát és ellenfél kalap levéve elismert. A trentoni parókia és a bethesdai lakás, régi magyar kúriák vendégszeretetét sugározták szét s beszélt egy atlantisként elsüllyedt boldog világról. Aki valaha Békyék vendége volt, az egy kedves, felejthetetlen emléket hordoz a szivében míg él. 400 éven át drága szokás volt, hogy Tiszáninnen falvai tehetséges fiai­kat Patakra küldték tanulni. A “szegények iskolája”, Patak pedig, mint egy áldott méhkas 400 éven át küldte gazdag raját a magyarság és Isten dicsősége szolgálatára. így küldte Béky Zoltánt faluja egyházá­nak vezetői, szülői szeretete és kivirulásra vágyó te­hetsége a hires iskolába. 1922 őszén botlottam bele az akkor nyolcadikos diákba én az elsős gimnazista. Micsoda tekintély volt egy kis mendur előtt egy nyolcadikos diák? Egy kicsi diák elképzelhetetlen tisztelettel nézett fel a nagy diákra. Együtt laktunk az “Elekes-gárdában” (11 diák közül hárman az amerikai magyarságot szolgál­juk, egy otthon országos nevű író lett, egy esperes lett) Béky Zoltán volt az életemben az első maturan­­dus és az első érettségiző diák. A diák mellén ke­resztbe tett zöld szalagnak és a leérettségizett diák görbebotjának titkát tőle tanultam meg. Kis levél­bordó diákja voltam s egyikünk sem álmodta ott az “Elekes-gárdában,” hogy sorsunk elválaszthatatlan lesz. Együtt jártuk végig magyar Amerikát, mint ott­hon a pataki diák és mendikása. Püspököm lett s én esperese, helyettese, majd utódja lettem. Isten mind­kettőnk szívére égette ezt a szent szolgálatot, fogyó amerikai magyarságunknak szolgálni, míg szívünk utolsót dobban. Sok édes mosoly termett együtt vég­zett szolgálatunk alatt, de a legnagyobb ajándék volt számomra, hogy beleláttam Béky Zoltán szívébe. Lát­tam kemény, meg nem alkuvó szolgálatát, belepil­lantottam abba a szívbe, amelyben kráter tüzeként izzott fajtája szeretete. Hallottam, mint kedvenc ver­sét, Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus költeményét sírva szavalta, esküdte és fogadta: “... Mérges kígyó legyen eledelünk, ha téged elfeledünk, ó Jeruzsálem. Nyelvünkön izzó vasszöget verjenek át, mikor téged nem emleget... Hunyjon ki két szemem világa, mikor nem reád tekint, népem, te szent, te kárhozott, te drága! ó, Jeruzsálem. Rothadjon el lábunk-kezünk, mikor hozzád hűt­lenek leszünk!” 1890 óta remek magyar papok szolgálták itt né­pünket. Szeretetem és tiszteletem szálljon az előttünk járt sereg felé. Én úgy láttam, olvastam és 25 éve ta­pasztalom, hogy Béky Zoltán 45 évi hű szolgálata után kiérdemelte, hogy magyar Amerika legnagyobb ma­gyar papjának nevezzük. Szíve 45 éven át úgy égett

Next

/
Thumbnails
Contents